Alkotópályázatot hirdetnek általános iskolásoknak Nyíregyházán
A költészet és a képzőművészet találkozására épülő alkotópályázatot hirdetett a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium Képző- és Iparművészeti Tagozata „Vers-képek” címmel. A felhívás az általános iskolák 5–8. osztályos tanulóinak szól, a szervezők magyarországi és határon túli diákok jelentkezését egyaránt várják.
A pályázat két művészeti évfordulóhoz kapcsolódik: 2027-ben lesz Nemes Nagy Ágnes költő születésének 105., valamint Juan Gris spanyol festő halálának 100. évfordulója.
A résztvevőknek Nemes Nagy Ágnes három megadott verse – a Fák, a Között vagy A gejzír – közül kell választaniuk egyet, majd a műhöz papírkollázst készíteniük Juan Gris kubista alkotásainak inspirációjára.
A pályamunkák kizárólag kézzel készített, papíralapú alkotások lehetnek, A/3-as méretben. A pályázók szabadon választhatnak vegyes technikákat, használhatnak grafitot, tust, temperát vagy akrilt, valamint ragasztott elemeket, különböző betűtípusú versrészleteket, újságpapírt, hullámkartont és színes papírokat is. Egy pályázó legfeljebb három alkotással nevezhet, kizárólag egyéni pályázatokat fogadnak el.
A munkákhoz csatolni kell a szülői hozzájáruló nyilatkozatot és az alkotáshoz tartozó adatlapot, amelyen fel kell tüntetni a választott vers címét, a pályázó nevét, évfolyamát, életkorát, iskolájának nevét és címét, e-mail-címét, valamint a felkészítő pedagógus nevét.
A pályamunkák beküldési határideje 2027. február 19. Az alkotásokat postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium címére (4400 Nyíregyháza, Búza utca 1–3.). Az eredményhirdetés várható időpontja február 26.
A kiállítás megnyitóját és a díjátadót 2027. március 17-én, szerdán rendezik meg az intézményben.
További információ a [email protected] e-mail-címen kérhető. A pályázat kapcsolattartója Kovácsné Porteleki Éva szaktanár.

