Korszerű zöldséghajtatás – talaj nélkül
Korszerű zöldséghajtatás. A hagyományos és korszerű termesztési technológiák összehasonlítása az uborkahajtatás példáján címmel tartott előadást múlt pénteken Beregszászban a talajnélküli uborkatermesztésről a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány által szervezett egész napos képzésen Ragyák László, a Rijk Zwaan Hungary Kft. szaktanácsadója. Az alábbiakban az előadása alapján készített összefoglalónkat ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Előfordul, hogy túlmisztifikálják a talaj nélküli uborkatermesztés kérdését, miközben a technológiának léteznek egyszerűbb változatai, amelyekkel az uborkatermesztés akár a kárpátaljai körülmények között is kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá tehető. Gyakran él az emberekben az az elképzelés erről a termesztési módról, hogy rendkívüli higiéniai intézkedéseket és technológiai precizitást igényel, amelyek a mi viszonyaink közepette kivitelezhetetlenek, illetve rendkívüli szakmai felkészültséget követel magától a termesztőtől is. Riasztó lehet e technológia bevezetésének költségvonzata is. Valójában ez a termesztési mód már távolról sem ismeretlen a régióban, s nemcsak Magyarországon, hanem Romániában is gyorsan terjed, sőt Ukrajnában, Oroszországban is van példa az alkalmazására.
De lássuk mindenekelőtt a talaj nélküli termesztés főbb előnyeit:
– nem igényel termőtalajt, így nincsenek talajápolással kapcsolatos munkák – kisebb a munkaerőigény;
– a talajból eredő kór- és kártétel elmarad;
– gyakorlatilag steril gyökérrögzítő közeg választható;
– az egy növényre eső gyökértérfogat lényegesen kisebb, mint talajos termesztésnél;
– a gyökér környezetének optimális hőmérséklete, víz- és tápanyagellátása olcsóbban biztosítható;
– automatizálható a víz- és tápanyagellátás;
– pontosan ellenőrizhetők a termesztő közeg paraméterei;
– gyorsabb a növények fejlődése, javul a koraiság;
– nő a hozam, javul a minőség;
– nagyobb hatékonysággal működik a biológiai növényvédelem;
– kiemelkedő az élelmiszerbiztonság és a higiénia, ami a vásárlói bizalmat erősíti.
Persze hátrányai is vannak a talaj nélküli termesztésnek:
– többletberuházást igényel;
– technológiai fegyelmet követel meg a gazdától;
– speciális ismeret, nagyobb szakmai felkészültség igényeltetik az alkalmazásához (növényélettani, kémiai stb.);
– a sikeres átálláshoz az első években jól felkészült szaktanácsadókra van szükség;
– az elhasznált gyökérrögzítő közeg környezetkímélő megsemmisítése nagyobb volumenben költséges lehet;
– a környezettudatos vásárlók egy része ellenérzéssel, idegenkedve tekinthet a számára ismeretlen technológiával megtermelt zöldségre.
A talaj nélküli termesztés változatai a gyökérközeg mennyisége szerint:
1. tápköd kultúra (aeropónika) – a hagyományos módon megnevelt palánta szabadon hagyott gyökereit néhány percenként tápanyagoldattal permetezik;
2. vízkultúra (hidropónika) – a tápkockás növényeket enyhén lejtő csatornákba ültetik, melyeken bizonyos időközönként tápoldat-film folyik keresztül, amelyből a növény felveheti a szükséges tápanyagmennyiséget;
3. támasztóközeges kultúra (agregátpónika) – több változata ismeretes, a növényeket úgynevezett támasztóközegekbe ültetik el, melyeket különféle módon helyezhetnek el, például műanyag vedrekben, cserepekben, konténerekben, balkonládákban, műanyag zsákokban, vályúkban stb. Azokban a fejlődő országokban, ahol megindult az átállás a talaj nélküli termesztésre, a vályús megoldás az egyik legnépszerűbb.
Számos szerves eredetű anyag alkalmas támasztóközegnek, például a tőzeg, a kókuszrost, a szalma, a rizspelyva, a fakéreg, a faháncs, a faforgács vagy a fűrészpor. Ásványi eredetű, szervetlen anyagok is megfelelnek erre a célra: homok, folyami kavics, kőzúzalék, habkő kavics, vulkáni tufák, zeolit, perlit, vermikulit, égetett agyag granulátum, kohósalak, kőgyapot, üveggyapot. Műanyag alapú támasztóközegeket is alkalmaznak, mint amilyen például a poliuretánéter hab, a duroplaszt hab, a polivinilklorid, a pálcikák, a polisztirol golyók.
Bármilyen megoldást válasszunk a fentiek közül, az eljárás lényeges eleme, hogy a termesztő közeget izolálnunk kell a talajtól. Erre a célra a legpraktikusabb megoldás a fóliatakarás alkalmazása lehet. Ott, ahol az adott területen palántanevelés folyik, vagy munkagépek közlekednek, a betonnal történő elválasztás is szóba jöhet. A lényeg, hogy stabil, átjárhatatlan réteget képezzünk, hogy a betegségek és kártevők ne tudjanak eljutni a termesztett növényekig. Ha ugyanis nem figyelünk oda az elválasztásra, hiába a talajtól való elszakadás, nem tudjuk kizárni a kártételt.
Ugyancsak fontos feladat a termesztő- vagy támasztóközegből elfolyó tápoldatot elvezetni vagy összegyűjteni, s a tisztítást, sterilizálást követően újrahasznosítani. A tápoldat újrahasznosításával műtrágyát spórolhatunk, s egyben környezetvédelmi szempontból is kedvezőbb, kiszámíthatóbb helyzetet teremtünk. Ez az eljárás azonban nagyobb odafigyelést igényel, elsősorban az újrahasznosított víz sterilizálása miatt.
A sikeres talaj nélküli termesztés egyik alapfeltétele a jó öntözővíz. A kicsiny gyökérzóna miatt ugyanis könnyen feldúsulnak, felhalmozódnak a különféle vegyi elemek, például a nátrium, a klór, ami lehetetlenné teszi a növény optimális fejlődését.
Ami a vízminőséget illeti, a fizikai tulajdonságok közül a lebegőanyag-tartalom tekintetében 50 mg/literig a víz kiváló minőségűnek számít, 50–100 mg/l között megkötéssel használható, 100 mg/l felett pedig hasznosításra nem alkalmas, mert eldugítja a finom tápoldatozó rendszert, ami komoly problémákat okozhat. Ez elsősorban azok számára fontos, akik élővízből – tóból, csatornából stb. – öntöznek. Ne feledjük azt se, hogy ha élővízből tápoldatozunk, nem elég évente 1-2 alkalommal ellenőrizni a víz minőségét, hanem 2-3 hetente meg kell ismételni a műveletet, mert az élővizek minősége nem állandó, a vízszinttől, vízhozamtól függően változhat.(Folytatjuk)