Helyi lakosok és katonák közötti összetűzés miatt indult vizsgálat Kijev megyében
Az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) büntetőeljárást indított a Kijev megyei Petropavliszka Borscsahivkában november 2-án történt összetűzés miatt, amelyben helyi lakosok és az Ukrán Nemzeti Gárda katonái voltak érintettek.
A hatóságok többek között a katonák elhelyezésének körülményeit és a z esetleges jogsértéseket vizsgálják.
Az ügy előzményei
November 2-án egy magánmentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget arról, hogy akadályozzák egy segítségre szoruló személy orvosi ellátását. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az érintett épületben az Ukrán Nemzeti Gárda egyik alakulatának tagjai tartózkodnak.
Az épület közelében helyi lakosok és hozzátartozóik gyülekeztek, miután a közösségi médiában információk terjedtek arról, hogy az ingatlanban mintegy 40 állampolgárt tarthatnak fogva. A bejegyzések szerint egyeseket bántalmaztak, egy személy pedig életét vesztette.
A Kijev megyei rendőrség cáfolta ezeket az értesüléseket. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az eset körülményeinek tisztázása még folyamatban van.
A helyzet eszkalálódása
A helyszínen készült felvételeken látható, amint a feldühödött tömeg egy része megpróbál bejutni az épület területére. A kialakult helyzet miatt a nemzeti gárda vezetése is a helyszínre érkezett.
Olekszandr Pivnyenko, az Ukrán Nemzeti Gárda parancsoka közölte, hogy az épületet katonák ideiglenes elhelyezésére használják. Az ott tartózkodók között olyan katonák is voltak, akik korábban engedély nélkül hagyták el szolgálati helyüket, később azonban visszakerültek alakulatukhoz.
Tájékoztatása szerint négy katonát kórházba szállítottak. Sérüléseik keletkezésének körülményeit vizsgálják. Pivnyenko hangsúlyozta, hogy a katonákkal szembeni jogellenes bánásmód elfogadhatatlan. Amennyiben visszaélések történtek, a felelősöket felelősségre vonják.
A konfliktus rendezése érdekében Kirilo Budanov, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője is a helyszínre érkezett. Többek között egy 14 éves fiúval is beszélt, aki a zavargások során az épület területére került. Ennek kapcsán Budanov közölte, hogy utánajár annak az állításnak, miszerint a fiút is bántalmazták.
Büntetőeljárást indítottak az ügyben
Az ügyben az Ukrán Állami Nyomozóiroda is büntetőeljárást indított a katonai tisztségviselő által elkövetett esetleges hatalommal vagy hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve a hatáskör túllépésének gyanúja miatt.
A vizsgálatban a DBR mellett az ügyészség, a rendőrség és a katonai ombudsman hivatala is részt vesz, a nemzeti gárda közreműködésével.
A hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy az esettel kapcsolatban számos, egymásnak ellentmondó információ jelent meg, amelynek egy részét egyelőre nem sikerült megerősíteni.
A történtek pontos körülményeinek vizsgálata folyamatban van.
Az Ukrán Állami Nyomozóiroda közleménye és a tsn.ua alapján
