Marcell atya: „Ami szép, az nem múlhat el, ami jó, az örökké él”

December 9-én Ferenc pápa jóváhagyásával kihirdették, hogy Marcell atya, sarutlan kármelita szerzetes – világi nevén Marton Boldizsár – hősies fokon gyakorolta az erényeket.

A Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorában Vertse Márta készített interjút Bakos Rafael atyával, a magyar kármelita rend tartományfőnökével. Arról kérdezte a boldoggá avatási eljáráshoz szükséges pozíció elkészítőjét, hogy miként fogadták rendtársaival együtt a váratlan bejelentést.

„Meglepetésszerűen történt” – fogalmazott Bakos Rafael, megköszönve a Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsora szerkesztőinek, hogy általuk eljuthatott a rendtagokhoz az örömteli hír. A tartományfőnök telefonhívást kapott a rádió szerkesztőségétől: tud-e arról, hogy a Szentatya éppen most írta alá a dekrétumot. „Szeplőtelen fogantatás ünnepén ennél szebb meglepetést elképzelni sem tudtunk volna” – fogalmazott a Rafael atya.

Mária-tiszteletével kapcsolatban magát Marcell atyát idézte: „Őt szerettem és kerestem ifjú koromtól, még a bűnök nyomorúságos állapotában is. Megvertségemben, lelkem romjai közt csak ő utána sóhajtoztam. Ami fájt, ami miatt nyögtem, kínlódtam és jajgattam, az az Ő hiánya volt, az édesanyáé, a szép szereteté, az eszményé, a szűzi érintetlenségé. Őt kerestem, nem a bűnt, a piszkot. Ez az én életem igaz története” – összegezi életét önéletrajzában 63 éves korában, utalva egész életének lényegére, amely a Máriával való találkozás révén az Isten szeretetére való eljutás titka.

Bakos Rafael ismertette: azt, hogy Marcell atya hősies fokon gyakorolta-e a keresztény erényeket, az Egyház nevében a Szenttéavatási Kongregáció teológusai, valamint egy bíborosokból és püspökökből álló testület vizsgálta. Ez a folyamat az ún. positio elnevezésű anyagon alapul, amelyben valamennyi erényt sorra veszik, megvizsgálva, hogy ezek miként voltak jelen az illető személy életében. „Ebből kiemelnék hármat, a három teológiai erényt: először is a hitet, amely azért is nagyon érdekes Marcell atya életében, mert egy fellángoló, serdülőkori, elmélyült hitélet után egyetemistaként ezt az ifjúkori hitet elveszítette. Tizenhat éven keresztül nem is járult szentségekhez, nem járt templomba. Ezért az önéletrajzában – visszagondolva erre a periódusra – ő maga azt írja, hogy ‘én tudom tapasztalatból, hogy mit jelent Isten nélkül élni’. Azt hiszem, ez nagyon aktuális. Mint ahogy a reménye is, amelyről különösen élete utolsó 16 évében tett hősies tanúságot , amikor szerzetestársaihoz hasonlóan neki is el kellett hagynia a kolostort, és betegen, száműzötten a papságot sem gyakorolhatta hivatalosan. Ebben az időszakban olyan tanúságot tett reményéről, derűjéről, optimizmusáról, amely valóban hősies tanúságtétel minden nehézség, szenvedés közepette. A szeretetéről még csak annyit – ami nyilvánvalóan a legfontosabb, hiszen a szeretetben mutatkozik meg a leginkább a keresztény tökéletesség –, hogy élete történetét is e címszóval foglalta össze, amikor elöljárói parancsra 1955-ben megírta: Szépszeretet. A szeretet volt a mindene. És hát ő maga mindenkit szeretett, kivétel nélkül.”

Az interjúban a kármelita tartományfőnök tájékoztatást adott Marcell atya boldoggá avatási eljárásának kezdetéről és a folyamat jelenlegi szakaszáról: a beszentelést végző Szabó Imre püspök már Marcell atya halálakor kiemelte beszédében, hogy nem érte, hanem hozzá kell imádkoznunk. 1973-ban nagy előrelépés történt, amikor Mindszenty bíboros a kármeliták generális káptalanjának írt egy hivatalos, latin nyelvű levelet, amelyben – mint Marcell atya jó ismerője – azért kérte a boldoggá avatás rendkívüli módon történő elindítását, mert Magyarországon a kommunizmus idejében ezt nem tehették meg, különösképpen nem volt reális az ő gyóntatójának a boldoggá avatási ügyét elindítani: hivatalosan ez lehetetlennek tűnt. (Marcell atya Mindszenty bíboros gyóntatója volt, s még az amerikai követségre is bejárt hozzá. A bíboros napi feljegyzéseiből kiderül, hogy mély lelki kapcsolat lehetett közöttük.) Időközben Bécsben kiadták Marcell atya Szépszeretet című önéletrajzi írását. Az 1970-es években megkezdődött a tanúságtételek összegyűjtése: a rendi testvérek titokban kezdték gyűjteni a róla szóló tanúságtételeket. 1975-ben az egyik rendtársa, Szedő Szeverin leírta Marcell atya életrajzát. 1990-ben került sor hivatalosan Magyarországon a boldoggá avatási ügy egyházmegyei részének elvégzésére. A positio 2006-2008 táján készült el.

A december 9-i pápai döntés alapján történt előrelépés – a tiszteletre méltó cím megadása – új szakaszt jelent. Eddig úgy nevezhettük őt: Isten szolgája. A Szentatya mostani dekrétumával azonban már nyilánossá válik Marcell atya tisztelete eképpen: Tiszteletre méltó Marcell atya. Nyilvános invokációkban is meg lehet már szólítani, ha nem is úgy, mint a boldogokat, szenteket szoktuk. Nagy dolog az, hogy ezzel az Egyháznak az ő személyével kapcsolatos minden döntése megszületett. A későbbi döntések már a csodára, annak elfogadására vonatkoznak. Az ő személyére, erényeinek hősies mivoltára vonatkozó újabb döntéseket az Egyháznak már nem kell meghoznia – ismertette Bakos Rafael atya.

Elmondta: a kármelita rend legfőbb kötelessége most, a tiszteletre méltó cím megadása után, hogy minél több emberrel megismertessék őt. Imádság révén is – amelyet Erdő Péter bíboros már 2007-ben elfogadott –, amellyel hivatalosan lehet kérni Marcell atya közbenjárását. A hívek legfőbb teendője, hogy kérjék az ő közbenjárását, mert hiszen a Jóisten minden bizonnyal jól ismeri az érvényben levő egyházi előírást, „hogy egy tiszteletre méltó személy csak úgy avatható – általában – boldoggá, ha van egy csoda. Így a Jóistennek valahogy igazolnia kell az égből azt, hogy Marcell atya boldoggá avatását valóban Ő is kívánja. Vagyis egy csoda meghallgatásának meg kell történnie ahhoz, hogy ez létre jöhessen. Kell, hogy ehhez imádkozzunk, hogy kérjük bizonyos reménytelennek hitt helyzetekben az ő közbenjáró segítségét” – buzdított az interjúban a kármelita tartományfőnök.

„Ami szép, az nem múlhat el, ami jó, az örökké él” – a címben olvasható idézet Marton Boldizsár Muzulmán sírokon című írásából származik. A kötetet a Magyar Sarutlan Karmelita Rendtartomány adta ki 2011-ben, Bakos Rafael bevezetőjével és Pehm József zalaegerszegi plébános, a későbbi Mindszenty József bíboros, hercegprímás recenziójával.

„Isten őt a szépségen keresztül hívta, szólította és mentette meg. Ezt az isteni szépséget pedig végül, hosszú évtizedek elteltével is egy mély megtérésen keresztül a boldogságos Szűz Mária szeplőtelen személyében találta me, akin Isten szépsége makulátlanul ragyog keresztül” – emelte ki a Marcell atyáról szóló interjúban Bakos Rafael tartományfőnök.

Marcell atya sírja 2007 óta Budapesten, a kármelita templomban található a fájdalmas Szűzanya oltára előtt, ahol a feloszlatás évei alatt misézett – nem nyilvánosan, mert nyilvános misét nem tarthatott, hanem korán reggel, 6 órakor.

Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír