Foreign Affairs: Janukovicsnak távoznia kell

Az utóbbi kilenc évben már másodjára szállták meg kormányellenes tüntetők Kijev utcáit. A megmozdulások november végén kezdődtek Kijevben, miután Janukovics elutasította az országa és az EU közötti társulási megállapodást. Az EU-párti demonstráció brutális rendőri szétoszlatását követően országszerte megszaporodtak az elnök távozását követelő tömegtüntetések. A résztvevők ledöntötték a kijevi Lenin-szobrot, majd megszállták az egész kormányzati negyedet.

Mikola Azarov ukrán miniszterelnök „náciknak” nevezte a békés demonstrálókat, a szobor ledöntését pedig ahhoz hasonlította, amikor az afganisztáni tálibok 2011-ben leromboltak két, 1500 évvel ezelőtt faragott óriási Buddha-szobrot Bámijánban.

Az ukránok többségéhez hasonlóan Európa a tüntetők számára is a demokráciát, az emberi jogokat és a szabadságot jelképezi – mindent, amiben hisznek és amit a jelenlegi kijevi rezsim ellenez.

Ha a kormány történetesen fel is oszlatja a tüntetést, a válság akkor sem ér véget. A demonstrációk valószínűleg ebben az esetben is folytatódnak, a Janukovics vezette hatalom gyenge, az ellenzék pedig erős marad. Gazdasági erőforrások és belső legitimáció hiányában a rezsim továbbra is kizárólag az erőre fog támaszkodni, a lakosság pedig éppen ezért továbbra is elnyomó hatalomnak fogja tekinteni. Az elnyomás mindig ellenállást szül, az Európa-párti tüntetők pedig tudnak valamit, amit Janukovicsék nem, azt, hogy a demokrácia az egyetlen út, amely Ukrajna stabilitásához és gyarapodásához vezethet.

Janukovics három évvel ezelőtti hivatalba lépése óta egy despotikus, „szultáni” rendszert hozott létre: a hatalom alkalmatlan vezetők kezében összpontosul, a kormánynak és a parlamentnek csak jelképes szerep jut. Az intézkedések eredménye egy kevésbé hatékony, alkalmatlan és korrupt kormányapparátus, amely módszeresen figyelmen kívül hagyja a lakosság szükségleteit, és rendszeresen megsérti az emberi és polgári jogokat.

A demonstrációk három alapvető tényt mutattak meg. Az első, hogy a király – Janukovics – meztelen, és ezt mára Ukrajnán belül és kívül is tudja mindenki, az elnök többé nem állíthatja, hogy rezsimje demokratikus felhatalmazással bír. A második, hogy Ukrajna lakossága a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem közönyös a demokráciát és a szabadságot illetően. Az ukránok meg akarnak szabadulni az atyáskodó hatalomtól, úgy akarják irányítani az országot, amely megfelel az európai normáknak. A harmadik pedig, hogy az ukránok nem vetik alá magukat szó nélkül egy autoriter rezsimnek. A nyolcvanas években a szovjet uralom, a kétezres évek elején pedig Leonyid Kucsma volt ukrán államfő tekintélyelvű rezsimje ellen lázadt fel az ellenzék. A 2004-es narancsos forradalom során az elnökválasztáson elkövetett csalások, ezúttal pedig Janukovics „szultáni” uralma ellen mozdultak meg tömegek. Ukrajna egészen addig lázadni fog, amíg autoriter hatalom irányítja.

Ha a rezsim túl is éli a jelenlegi válságot, de továbbra sem lesz hajlandó változtatni, akkor Ukrajna menthetetlenül kormányozhatatlanná válik: a kormány tehetetlen lesz, a már jelenleg is problémákkal küzdő gazdaság zuhanni fog, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék megerősödik, a szélsőségesek is aktívabbá válnak. Az újabb lázadás ebben a helyzetben elkerülhetetlen lesz.

Janukovicsnak nem lehet jövője egy olyan országban, amelynek lakossága tisztában van vele, hogy szegénysége az ő politikájának közvetlen következménye. Az államfőt még Oroszország sem tudja megmenteni. Az olcsóbb gáz és a hitelben kapott dollármilliárdok csökkenthetik ugyan a költségvetési hiányt és a gázárakat, azonban nem szüntethetik meg a jelenlegi válság kiváltó okait. Janukovicsnak nincs esélye, hogy szabad és tisztességes választásokon nyerjen 2015-ben, ha pedig csalással nyer, az garantáltan újabb tüntetésekhez fog vezetni.

Az ukrán helyzet nem lenne ennyire fontos a külvilág számára, ha egy kis országról lenne szó Eurázsia valamelyik eldugott szegletében, nem pedig egy 45 milliós lakosságú, Európával és Oroszországgal egyaránt határos államról. Egy instabil Ukrajna bizonytalanságot szülhet a szomszédos területeken, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és a balti államokban. Ezzel szemben egy biztos lábakon álló, demokratikus és virágzó Ukrajna szakértők szerint mind Európa, mind pedig Oroszország stabilitását megerősítené.

Bár Ukrajna gyengesége és bizonytalansága egy demokratikus orosz kormánynak nem állna érdekében, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ez az állapot tökéletesen megfelel, számára az elsődleges szempont ugyanis az, hogy saját legitimitása és az orosz befolyás erősítése érdekében Moszkva irányítása alá vonja az egykori szovjet tagállamokat. Egy sikeres kijevi forradalom az oroszországi demokratikus ellenzékre is ösztönzőleg hatna.

Egy kormányozhatatlan Ukrajna nem lenne megbízható tranzitország az Oroszországból Európába szállított hatalmas mennyiségű földgáz számára. A tekintélyelvű rezsim ellenében bizonyos időközönként kirobbanó felkelések egy ponton túl könnyen polgárháborúba vagy államkudarcba torkollhatnak.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőinek meg kell érteniük, saját érdekeik azt követelik, hogy megtagadják Putyintól a gyenge Ukrajnára vonatkozó neoimperialista elképzeléseket. Annak ellenére, hogy kulcsfontosságú érdekeik forognak kockán, még mindig nem tudni, Washington és Brüsszel megértette-e: ha most nem támogatják kellő mértékben az ukrán tüntetőket, akkor később egy sokkal bizonytalanabb helyzetet kell majd kezelniük.