Akarom!

Görcsösen kapaszkodom egy általam teremtett igazságosságba.

Szeretném, ha a környezetemben, a körülményeimben ez az igazságosság érvényesülne. Ha minden úgy alakulna, ahogyan szeretném, hogy alakuljon. Bárcsak megértenétek, hogy mire vágyom. Bárcsak igazságos lenne a világ. Aztán addig kutakodom az igazságosság hiányának a nyomában, míg rádöbbenek, hogy saját igazságosságomat saját magamban sem tudom érvényesíteni. Eszembe jutnak ilyen mondatok, hogy a lélek kész, ámde a test erőtlen, meg, hogy azt teszem, amit nem akarok. Akarat. Úgy döntöttem, hogy akarom. Milyen erőteljes szó: akarom. Visszavonhatatlan elköteleződést takar. Én akarom. Nem más. Ha következetesen akarnám, nem gondolnám meg magam időről időre, akarhatnám kitartóan és a végsőkig. Mint az Isten színe előtt köttetett házasság: akarom. William James mondja, hogy szabad akaratom első döntése az lesz, hogy hinni fogok a szabad akaratban. Mennyire lényeglátó! Akarnom kell az akaratot. Annyi mindent akarok, csak nincs hozzá akaratom. Úgy érzem, nincs szabad akaratom. Aztán hazug istenre-hagyatkozás lesz az akarat hiányából. Nemrég egy szemináriumot vezettem, ahol vallás-talan, vagy vallás-ellenes állításokat kellett cáfolni keresztény szempontból. Az egyik állítás Marxé volt: a vallás a nép ópiuma. A hit-védő szerepében lévő reakciója megdöbbentett: a vallás tényleg sokak számára ópium. Néha az én számomra is. Segít elviselni az elviselhetetlen helyzeteket. Ez a vallás hibája? Nem lehet, hogy az ember képes bármit ópiumként használni? Még a vallást is? Egyesek a gyerekeiket használják ópiumnak. Mások a házastársukat, vagy a másik nemet, a szexet, vagy a munkát. Minden lehet ópium. Ha akarom. A tréningünk egyik lépésében Emőke épp az akaratról beszélt. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a nem-akarás is egyfajta akarás. Lehet, hogy olyan eredmény származik belőle, amit nem-akartam, de az én döntésem, hogy nem-akarásom által létrejött valami az életemben. Nem akarok például elköteleződni. Ennek az az eredménye, hogy magányos leszek. Egyre magányosabb. Megláthatom, hogy elköteleződésem nem-akarása miatt vagyok magányos, de mindig ott a másik döntés lehetősége is, hogy azért vagyok magányos, mert az emberek gonoszak és önzőek. Mindig lehet másokra mutogatni, és másokat hibáztatni. Akarom, hogy legyen szabad akaratom. A teológusok sokat vitáznak azon, hogy hogyan tér meg az ember. Van, aki determinisztikusan közelíti meg a dolgot: Isten munkája, és az ember nem tehet semmit. Egyszerűen tűzzel-vassal is úgyis megtéríti Isten. Én nem értek egyet ezzel az elképzeléssel. Isten képességet adott nekünk az akarásra. Az akarásunk sok mindenre irányulhat, még arra is, hogy nem-akarok valamit. Mindennek eredménye is van. Akaratommal önmagában nem teremtek semmit, de az akarás felhívás a táncra, és ha az akaromhoz egy másik akarom társul, létrejön a házasság. A házasság eredménye a gyermek. Puszta akarat, amivel önmagában nem teremtesz semmit, de kinyitod az ajtókat egy új világ születése előtt. Két akarom eredménye egy új élet. Így van ez Istennel is. Akarni akarom Istent. Isten pedig hozzáteszi az ő akarását, és létrejön az életre szóló szövetség. Akarom, hogy Isten akarata legyen meg. Érdekes gondolat, nem? Akarni, hogy más akarata érvényesüljön. Nem nem-akarásom eredményeként, hanem azért, mert ÉN így akarom. Nem nyafogva, áldozatként, hanem döntésem eredményeként. Istennek ajánlani az akaratomat. Akarom, amit te akarsz. Legyen meg a te akaratod. Messzire jutottunk, de csak azt akartam elmondani, hogy így érvényesül az életemben Isten igazságossága. Így veszítem el az életem, hogy megtaláljam azt. Így leszek szabad-akaratú ember.