Tovább építették a barikádokat a tüntetők

A tüntetők nem készülnek elhagyni a Függetlenség terét, de a rabul ejtett belügyi katonákat szabadon engedték.

Az éjszaka nem voltak összecsapások keleti szomszédunknál, miután késő este az ukrán parlament a tűzszünet helyreállításáról és az előző nap életbe léptetett terroristaellenes művelet hatályon kívül helyezéséről döntött. Janukovics elnök belement az előre hozott választásba. Péntek reggeli hírek szerint lemondott a vezérkari főnök helyettese. 
A tüntetők nem készülnek elhagyni a Függetlenség terét az ukrán főváros központjában, csütörtök éjszaka is folytatták a barikádok építését. Péntekre virradóra nem volt összetűzés a rendfenntartó erők és a tiltakozók között. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni riportja szerint miközben egyes tüntetők pihentek az általuk elfoglalt közeli épületekben, mások őrt álltak.
Ha „váratlan látogató” érkezne – mondják –, akkor riasztják társaikat, akik „elegendő gyújtópalackot” készítettek már elő a hívatlanok fogadására. A térhez folyamatosan járművek érkeznek, amelyeken élelmet, autógumikat, követ és sódert szállítanak az útakadályokhoz. A közeli színpadon egymást váltva ellenzékiek szónokolnak. Arra szólítják fel az embereket, hogy utazzanak Kijevbe akciójuk támogatására. Mint mondták, most nem hagyják magukat megtéveszteni, mint ahogy a 2004-es „narancsos forradalmat” követően történt. „Ha új vezetők kerülnek hatalomra, folyamatosan ellenőrizni fogjuk őket. Ha ismét elárulnak minket, akkor újabb Majdant szervezünk” – mondják.
A tüntetők megerősítették a nemrégiben emelt barikádokat, illetve újakat építettek a parlamenthez és a kormány épületéhez vezető Grusevszkaja utcában. Fél méter vastag és két méter magas falat húztak, hogy azzal védekezzenek a Berkut különleges rendőri és más különleges egységek ellen. Kőfalat vontak a parlament és a közeli stadion közötti területen is, és ehhez az útburkolatot használták fel. A parlament környékén ugyancsak épült barikád, de annál a belügyi erők tagjai tartanak ügyeletet. Kevesen vannak, mert társaik a nappali szolgálat fáradalmait pihenik a közelben – derül ki a kora reggeli hírügynökségi helyzetképből.

Lemondott a vezérkari főnök helyettese
Lemondott az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese, tiltakozva az ellen, hogy a hatalom megpróbálja bevonni a hadsereget a válság rendezésébe – jelentette az UNIAN hírügynökség. „Ma a katonák bevonása zajlik a polgári konfliktusba, ami megengedhetetlen. Ez katonák és békés polgárok halálához vezethet, amit nem szabad megengedni. Ez az én személyes álláspontom polgárként, tisztként, vezetőként, aki felelős a beosztottaiért. Ezért benyújtottam lemondásomat” – írta Jurij Dumanszkij altábornagy.
Az ukrán egészségügyi minisztérium péntek reggeli közlése szerint 77 ember meghalt és 577 megsebesült az erőszak február 18-ai kitörése óta – olvasható a BBC tudósításában.

A volt belügyminiszter a kijevi tüntetők megvédésére kérte a lembergi rendőröket
Jurij Lucenko volt belügyminiszter felszólította a lembergi rendvédelmi szervek szolgálatban lévő és egykori tagjait, hogy fegyverrel induljanak Kijevbe a kormányellenes tüntetők védelmére. „Azért érkeztem Lembergbe (Lviv), hogy Kijevbe vigyem a volt és a szolgálatban lévő rendőröket. Úgy, mint a háborúban” – idézte az UNIAN hírügynökség Lucenko felhívását. A volt belügyminiszter szerint két nappal ezelőtt a kijevi Majdan tüntetői kis mennyiségű fegyvert szereztek, és csak ez akadályozta meg az aznapra tervezett vérfürdőt.

Szabadon engedték a belügyi erők tagjait

A Kijev főterén tüntető ellenzékiek péntekre virradóra szabadon engedték az ukrán belügyi erők tagjait, akiket előző nap ejtettek rabul. A foglyok szabadulása számos ellenzéki parlamenti képviselő közbenjárására történt. A tüntetők között ennek ellenére heves viták robbantak ki a témában. Amikor busz érkezett a szabadulók elszállítására, több mint százan körbevették a járművet. Néhányan azt javasolták, hogy a katonákat az őrizetbe vett tüntetőkre cseréljék ki.
Végül a tüntetők többsége és parlamenti képviselők élő falat alkottak a katonák köré, és ennek köszönhetően menekítették ki őket. Az elengedettek gyalog távoztak, mert a kisebbségben maradt elégedetlenkedők kilyukasztották a busz kerekeit.

Közlekedési káosz

Összeomlott a közlekedés csütörtök este Lemberg (Lviv) központjában, miután közel ezer autós hajtott a városházához, hogy önkéntes rendfenntartó szolgálatra jelentkezzen a közhivatalok elfoglalása miatt rendőrség nélkül maradt metropolisz polgármesterének felhívására.
Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere csütörtök esti videoüzenetében jelentette be, hogy az egy nappal korábbi tiltakozó megmozdulások nyomán Lembergben gyakorlatilag megszűnt a rendőrség, ezért – a közbiztonság fenntartása érdekében – járőrszolgálatot ellátó osztagokat hoznak létre, amelyekbe mások mellett autós aktivisták jelentkezését várják.

Ledöntötték Lenin szobrát

Ellenzéki aktivisták ledöntötték Lenin tíz méter magas szobrát csütörtök este a közép-ukrajnai Zsitomirben. A Zhitomir.info internetes oldal értesülése szerint a város főterén álló, gránitból faragott alkotást előbb leöntötték benzinnel és gyújtófolyadékkal, majd megpróbálták felgyújtani.
A szobor fejére többszöri próbálkozás után vontatókötelet dobtak és járművek segítségével, a mintegy 500 fős nézősereg üdvrivalgásának közepette, levontatták talapzatáról. Ezt követően az összegyűltek mécsesekkel a kezükben elénekelték az ukrán himnuszt, majd darabokra verték az 1971-ben emelt emlékművet.

Tűzszünet lépett életbe

Az éjszaka nem érkeztek összecsapásokról hírek, miután a tűzszünet helyreállításáról és az előző nap életbe léptetett terroristaellenes művelet hatályon kívül helyezéséről döntött csütörtökön késő este az ukrán parlament. A 450 tagú törvényhozás 236 tagja támogatta a határozatot. Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU szerdán jelentette be, hogy az egész országban terroristaellenes műveletbe kezd, a titkosszolgálat szerint az „erőszakcselekmények kiújulásáért felelős radikális csoportok” ellen.
Az elfogadott jogszabály alapján az erőszakszervezetek tagjainak vissza kell térniük a laktanyákba, valamint a vidékről a fővárosba szállított egységeknek el kell hagyniuk Kijevet. A dokumentum ezen kívül megtiltja a fegyverhasználatot a fegyveres erők tagjainak, továbbá a közlekedés korlátozását a hatóságoknak.

Még alá kell írnia Janukovicsnak

Ezen túlmenően a képviselők meghatározták, hogy rendkívüli állapotot csak a parlament hirdethet ki az országban. A határozatot a képviselők állva szavazták meg, majd elénekelték a himnuszt. A dokumentumot egyébként még alá kell írnia Viktor Janukovics elnöknek, hogy hatályba léphessen. A képviselők csütörtökön úgy határoztak, hogy a belpolitikai válság rendeződéséig minden nap üléseznek, beleértve a hétvégéket is.
Helyszíni jelentések szerint a késő esti órákban viszonylagos nyugalom, „fegyverszünet” volt Kijev belvárosában, a késői órákban is sokan tartózkodtak a Majdanon, azaz a Függetlenség terén. A internetes forrásokban közzétett adatok szerint a csütörtöki összecsapásoknak eddig 58 halálos áldozatot azonosítottak, közöttük tíz rendőrt. Nevüket, adataikat internetes hírportálok tették közzé.

Janukovics belement az előre hozott választásba

A francia, a lengyel és a német külügyminiszter előre hozott választásokért szállt síkra Janukovicsnál. Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön késő este közölte: Viktor Janukovics ukrán államfő kész még az idén előre hozott parlamenti és elnökválasztásokat tartani Ukrajnában. Az elnök abba is belement, hogy 10 napon belül egy ideiglenes nemzeti egységkormány alakuljon és még a nyár előtt új alkotmányt dolgozzanak ki.
Közben az unió szankciókat fogadott el a vérontásért felelős ukrán személyek ellen. Az elnök szövetségesei magángépekkel hagyják el Ukrajnát.

Forrás: MTI