Öngyilkosok klubja, avagy az életünk?

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nézői egy új, szokványosnak semmiképp nem nevezhető darabot ismerhettek meg március 7-én és 8-án kedvelt művészeik előadásában.

Ekkor mutatták be ugyanis az Olt Tamás által írt és rendezett Öngyilkosok klubja című groteszk színművet a kárpátaljai közönség számára.

A darab látványos mozgásvilága, amelyet Fehérvári Péter koreográfus álmodott meg, az élő zenével kísért dalok, és a mindennapi viseletünk „jelmezébe” öltöztetett színészek játéka, a modern, olykor szleng vagy durva szövegrészeivel mind-mind feledhetetlen élménnyel gazdagítottak.

A mű a szó legszorosabb értelmében groteszk, mivel egyszerre kelt nevettető, ugyanakkor borzongató hatást is a nézőkben. Torz és bizar tematikára épül, hiszen az Öngyilkosok klubja valójában egy klinika, ahol a pácienseket felkészítik utolsó „nagy útjukra”, a halálra, megteremtve számukra az öngyilkossághoz szükséges körülményeket. Volt már öngyilkossági kísérlete? Nem sikerült? Mi segítünk! S valóban minden erejükkel azon fáradoznak, hogy vendégeiket a „halálba segítsék”. Akár olyan elkedvetlenítő berendezés használatával is, mint a televízió, hiszen mi tudná jobban lehangolni az embert, mint a folyamatos halálhírek és katasztrófák áradata, vagy egy abszurd filmsorozat?

Arra a kérdésünkre is megkapjuk a választ, hogy az emberek miért választják a klubot, s ebből lassanként saját problémáinkra és a való világra ismerhetünk. A szétszakadt családokra és szerelmi csalódásokra, a perifériára szorult, kisebbségi létbe kényszerült társadalmakra és pénzügyi válságokra, a súlyos betegségekre, önértékelési és munkahelyi problémákra, arra a káoszra, amelyben élünk. Mert ebben a világban mindenkinek igaza van, csak ezek az igazságok sajnos nem találkoznak. S aki mindenkinek meg akar felelni, az hamar belerokkanhat. Hiába pusztítasz el egy „királyt”, mert sok kis „király” jön majd a helyére, akik még rosszabbak és hazugabbak lesznek.

A klub tagjai ezért azt mondják: ELÉG! Nem tudok együtt élni azzal, aki vagyok! Nem akarok tovább birtokviszonyban maradni! Túl rövid az élet ahhoz, hogy elrontsam! Jobb lesz nekem, ha befejezem az életem…

Feltehetjük azonban önmagunknak a kérdést, hogy valóban jobb lesz? Ez az élet valóban egy tönkrement élet, vagy minden csak nézőpont kérdése, s ő (én) rossz szemszögből néz(em)? Joga van az embernek Isten kezéből elvenni a maga életét?
Ha körbenézünk magunk körül, akárcsak Kárpátalján, véres viszálykodást látunk, amely lehangolóan hathat ránk. Az Öngyilkosok klubjának orvosa és ápolója mindannyiunk életében ott van egy-egy hűtlen barát, szerető vagy elégedetlen szülő, főnök személyében, aki „lelkesen” teremti meg az „öngyilkosságunkhoz” szükséges körülményeket számunkra. Azonban a döntés a mi kezünkben van. Mi teremthetünk magunknak az élethez szükséges körülményeket is. Gondolhatunk a rossz helyett a minket körülvevő jóra és szépre: a madarak énekére, a virágok illatára és a füvek selymére, egy gyerek őszinte mosolyára, egy baráti ölelésre…

Mert, ahogyan a mű végén is kiderül, valamiben mindenki hisz, valamiben muszáj. Ez a valami lehetünk mi magunk, mert ahogyan a manapság egyre elterjedtebb pozitív pszichológia is hirdeti: lehet igazán boldog az ember, csak akarnia kell. Vagy lehet Isten, akinek tenyerén minden könnyünk felszáradhat, s adhat kis Dávidoknak nagy Góliátok elleni erőt és bátorságot. Emellett – ahogyan Faludy György írta – „Jelentős segítséget ad a boldogsághoz a fontos vagy fontosnak képzelt tevékenység. Nehéz depressziót érezni, ha az ember kertjében rózsafákat ültet, vagy éppen verset ír”.