Szeretlek is meg nem is

Ismerős az, amikor megfogadod, hogy ezt többet nem csinálod, mert… és mégis megteszed később, gondolván, hogy most biztos más lesz?

Pl. nem leszek ébren hajnali négyig,mert reggel hétkor kell ébrednem, hogy beérjek a munkámba. De újra megteszed, és csodálkozol, hogy egy rettentően pocsék napot kellett végigvegetálnod. Nem eszem többé három gombóc fagyit, mert elcsapja a hasamat. Elég egy gombóc, különben nagyon pocsék napom lesz. Nem iszom meg egy üveg sörnél többet, mert az tökéletesen elég. Vagy a nagy fogadalmak: töményet például soha nem iszom, mert nem is szeretem, és nem is bírom. Vagy: nem költök könyvekre sok pénzt. Aztán valahogy rendre olyankor találok egy elutasíthatatlan ajánlatot, amikor épp nagyon másra kellene a pénz. Nem barátkozom ilyen, vagy olyan típusú emberrel, mert biztos, hogy nem fog tetszeni a végeredmény. Majd mégis, és végül sajnálkozom, hogy kellett nekem ez a felesleges feszült kapcsolat? Nem használom a humoromat arra, hogy az egészségesnél hamarabb lehessek jóban másokkal, vagy lehessenek jóban velem. Szeretem, hogy van humorom, de nem akarom azt a szerepet, amit a humor által teremtek meg magamnak. A humor eszköz és nem egyenlő velem. Nem költöm el a pénzemet fej nélkül, mert hónap végén nem marad semmire, és koplalnunk kell. Aztán mégis megtörténik, és pocsék érzés. De hát tudtam.

Az egészre ez a szó a megfelelő: disszonancia. Két példát mondok erre.

A 10 lépés egy új élet felé elnevezésű tréningünkön eléggé sokat foglalkoztunk ezzel a témával, ugyanis amikor változásról beszélünk, akkor döntenünk kell, és amikor döntünk, akkor tudatában kell lennünk annak, hogy döntéseinkkel lemondunk bizonyos dolgokról, hogy a sok lehetőség közül egyet kiválasszunk, éspedig nem másért, mint a jövőbeni eredményért. Azért döntünk végül azon egy lehetőség mellett, mert a jövőben reményeink szerint ez éri meg nekünk, ez lesz a hasznunkra. Ez az érett és felelős döntéshozatal működése. Szóval a tréningen a disszonanciát az igenis-meg-nem-is érzésével írtam le. Tudom, hogy döntenem kell, de azt mondom kimondva, kimondatlanul, hogy nem tudok dönteni. Ami történik, többnyire nem tetszik, de nem tudok elköteleződni valami mellett, amiről én döntöttem el, hogy ezt akarom vállalni. Majd Emőke egy Szent Ágoston idézet kapcsán az akarat témáján át vezetett el a megoldásig: azt teszem, amit nem akarok. Mi történik? Amit nem akarok, azt teszem. Tehát, tudom, hogy mit nem akarok. A cél az, hogy azt tegyem, amit akarok. És azt akarjam, ami nekem hosszú távon jó. Nagyon leegyszerűsített példa: elhiszem, hogy az alkoholfüggőnek az adott pillanatban, carpe diem jó hogy iszik, de hosszú távon nem jó, mert erre költi a pénzét, erre pazarolja a drága idejét, és közben rohamosan romlik az életminősége. Lehet, hogy nagyon szeretem a fagyit, és három gombócot simán le tudok nyomni, de a gyomrom nem bírja. Ha naponta megteszem ezt, lehet, hogy a pénztárcám sem bírja. Talán el is hízom tőle, és utálni fogom magamat a tükör előtt. Mind miért? Mert nem szabtam magamnak határt. Nem a következmények szempontjából értékeltem a tetteimet. Az ember nem annyira hülye, hogy ne tudná, mi az, ami neki nem jó. Épp ezért van bennünk disszonancia. Nagyon is jól tudjuk, hogy mit nem lenne szabad csinálnunk. Nagyon is jól tudjuk, hogy mit kellene tennünk. És amikor nem azt tesszük, nagyon is reális, hogy baromi rosszul érezzük magunkat, mert azt tesszük, amit nem akarunk. Mert az az eredménye, ami nekünk nem éri meg.

Szóval még egyszer: az érett és felelős döntés az, amikor döntéseinkkel lemondunk bizonyos dolgokról, hogy a sok lehetőség közül egyet kiválasszunk, éspedig nem másért, mint a jövőbeni eredményért. Azért döntünk végül azon egy lehetőség mellett, mert a jövőben reményeink szerint ez éri meg nekünk, ez lesz a hasznunkra.

Lényegében az egész keresztény életgyakorlat nem más, mint ennek a problémának a kiküszöbölése. A végletekig nem értek egyet az olyan teológiai elképzelésekkel, amelyek azt állítják, hogy ha te keresztény vagy, akkor olyan életet kell élned, amiben lemondasz olyan dolgokról, amelyekre szükséged van, vagy amelyek neked hasznosak. Szerintem épp az ellenkezője történik. Isten – miközben szavait megérjük – megtanít bennünket megérteni, hogy mi az, amire szükségünk van, és mi az,ami nekünk hasznos. Azt egész Biblián végig húzódik egyfajta távlati teológiai látás. A Szentíró, amikor a múltba tekint, akkor Isten gondviselését látja a történelmi összefüggésekben. Amikor a próféta próféciát mond, akkor Isten ígéreteire mutat és arra, hogy Isten akarata érvényesül a történelemben. Az történik, ami ennek a világnak jó. Még úgy is, ha rossz dolgok történnek, mert a világ másként dönt, Isten még a rosszból is jót hoz ki, hogy terveit valóra váltsa. Amikor Isten szava szerint kezdek élni, akkor szerintem épp ez történik: döntéseinkkel lemondunk bizonyos dolgokról, hogy a sok lehetőség közül egyet kiválasszunk, éspedig nem másért, mint a jövőbeni eredményért. Azért döntünk végül azon egy lehetőség mellett, mert a jövőben reményeink szerint ez éri meg nekünk, ez lesz a hasznunkra.

Pál apostol kristálytisztán fogalmazta meg a római levélben a keresztény életre olyannyira jellemző disszonanciát: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.” (Róma levél 7:19)

Ön dönt: dönt vagy sodródik.