termekkiallitas peterfalva

Nemzetközi Termékkiállítás Tiszapéterfalván

Első alkalommal rendezett nemzetközi termékkiállítást a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat július 12-én.

A bemutatót megelőzte egy konferencia Turisztikai Örökség Kis-Európában címmel, ahol a kárpátaljai falusi turizmus szerepéről és jelenlegi helyzetéről esett szó.
Ezt követően kárpátaljai magyar vállalkozók – termelők, művészek, borászok – mutatták be termékeiket a közönségnek.
A kiállítást Virág László, a KMVSZ elnöke nyitotta meg és üdvözölte a jelenlévőket. Az eseményen részt vett Szabó Balázs, Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának főosztályvezetője. Elmondása szerint a végső cél egy közös Kárpát-medencei gazdasági térség kialakítása, figyelembe véve azt, hogy a területen lévő magyarság közel 70%-a vidéki térségben él. Kiemelte továbbá, hogy a kárpátaljai magyarok számára nagy lehetőségeket tartogat az Európai Uniós források bevonása.
Tóth István, az Beregszászi Magyar Konzulátus főkonzulja elmondta: azáltal, hogy Petro Porosenko aláírta a társulási megállapodás gazdasági részét, lehetőség nyílt meg Ukrajna, és ezáltal Kárpátalja számára, hiszen a gazdasági érdekek közeledni fognak egymáshoz. Mivel Ukrajnát megközelíteni Kárpátalján keresztül lehet, a vállalkozásoknak lesz működési tere, ami segíti majd a kárpátaljai magyarok megmaradását szülőföldjükön.
A következő felszólaló vendég Czomba Csaba, a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke volt. Kihangsúlyozta, hogy a kis- és középvállalkozások a gazdaságilag aktív lakosság legnagyobb részét foglalkoztatják. Emiatt ebben a szektorban kell a legjobban megerősödnünk.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében Nádasi László nyilatkozott, és gratulált a Kárpát-medencei szintű együttműködéshez. Szerinte szükség van az ilyen jellegű fejlesztéseket támogató és elősegítő rendezvényekre a térségben.
Az Orosházi Gazdakör képviseletében Benkő Lajos volt jelen. Kiemelte, hogy a magyar termelők szoros kapcsolta, egymás megismerése és segítése elengedhetetlen a szülőföldön való boldoguláshoz.
A gazdasági lehetőségek kiaknázásához szükség van a politikai háttérre is.” – mondta Virág László, majd felkérte Mester Andrást, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) gazdasági-önkormányzati titkárát, fogalmazza meg zárógondolatait.
Mester András a KMKSZ gazdaságfejlesztési stratégiai tervéről beszélt, annak három fő pilléréről: a vállalkozói szféráról, a turizmusról és az agrárgazdaságról. A kárpátaljai magyarság főként ezekben a szektorban tevékenykedik. Ezen szférákhoz kapcsolódó operatív tervek elkészítése még folyamatban van. Az elkészült tervek végrehajtásához szükség lesz az itteni gazdákra, vállalkozókra, és turizmussal foglalkozókra. Hozzá tette, hogy az adódó lehetőségeket folyamatosan figyelni kell, és ki kell azokat használni.
Sütő Dávid
Kárpátalja.ma