Elfelejthető-e az anyanyelv?

Felnőttkorban is elfelejthetjük anyanyelvünket – ha nem is teljesen, de komoly nehézségekkel kell szembenéznünk, ha több éves kihagyás után szeretnénk használni.

A BBC egy csokorra való történetet gyűjtött össze.

Az anyanyelvvel kapcsolatban tele vagyunk mindenféle romantikus elképzeléssel – ezek egyike az, hogy sosem lehet elfelejteni. Pedig bizony lehet, és nem csupán akkor, ha gyerekkorban kényszerülünk nyelvcserére, vagy ha súlyos koponyasérülést szenvedünk. Bár vannak olyanok, akiknek évtizedeken át nincs módjuk anyanyelvüket használni, mégis megőrzik képességeiket, mások nyelvtudása néhány év alatt is jelentősen sérülhet.

Egy megdöbbentő eset kapcsán foglalkozik a kérdéssel a BBC. Bowe Bergdahl őrmester 23 évesen került a tálibok fogságába, addig angolul beszélt. A fogságból csak öt év elmúltával szabadult, és azóta is problémái vannak a nyelvvel. Ennek kapcsán kérdezték meg Monika Schmidet, az Essexi Egyetem nyelvészprofesszorát, hogy miként történhet meg ez.

Schmid szerint ritka, hogy valaki teljesen elfelejtse az anyanyelvét, inkább az fordulhat elő, hogy bizonyos szavakat nehezen hívnak elő, illetve furcsa nyelvtani szerkezeteket használnak. Az életkor azonban meghatározó tényező. A kamaszkor után az anyanyelv (az először megtanult nyelv) stabillá válik, és ha el is felejtjük bizonyos mértékig, a folyamat visszafordul, ha ismét használni kezdjük. De a tízéves kor alatt megtanult nyelveket könnyen elfelejtjük. Egy kísérletben olyan dél-koreaiakat vizsgáltak, akiket francia szülők fogadtak örökbe. Harmincas éveik elején a kísérletek eredménye szerint a koreait fel sem ismerték, sőt nagyobb arányban, mint azok a francia anyanyelvűek, akik sosem beszélték a nyelvet.

Az első nyelv elfelejtésének foka attól is függ, mennyire intenzíven használjuk a másik nyelvet. Aneta Pavlenko, aki egy philadelphiai egyetemen tanított oroszt, arról számolt be, hogy amikor visszatért Kijevbe, észrevette, hogy már nem tudja, hogyan kezdjen egy beszélgetést a postahivatalban.

A nyelv elfelejtésében nem csak agysérülések játszhatnak szerepet, hanem érzelmi traumák is. Schmid arra hívta fel a figyelmet, hogy a második világháborút követően a Németországból elmenekült német anyanyelvű zsidók között a nyelvfelejtés sokkal nagyobb fokú volt, mint azt egyébként várni lehetne.

A cikk hatására a BBC számos levelet kapott olyanoktól, akik részben vagy egészben elfelejtették anyanyelvüket. Egy Nagy-Britanniában tíz éve élő, jelenleg a harmincas évei elején járó holland férfi arról számol be, hogy amikor édesanyja telefonon keresi, jobbnak látja előkészíteni a szótárt; ha pedig hollandokkal találkozik, arra kéri őket, beszéljenek inkább angolul, mert az neki könnyebb.

Egy lengyel nő azt írja, hogy Londonban tanult orvosnak, ma is angolul jegyzetel, és angolul olvas legszívesebben. Nyolc év után Milánóba költözött, ott olaszul kommunikál, és hobbijával, a zenével kapcsolatban olaszul ír. A lengyelt csak akkor használja, amikor hazautazik; írni ugyan képes, de mások szerint a mondatai nagyon furcsák. Időnként angol és olasz tövekből és lengyel képzőkből alkot új szavakat, és nagyon zavarja, hogy sokszor nem jut eszébe, hogy kell mondani bizonyos dolgokat lengyelül.

Egy Dániában élő angol nő arról számol be, hogy már gyakran nem jutnak eszébe angol szavak, és a nyelvtana is dános. Legnagyobb problémái a számnevekkel vannak (a dánok az ötvenkilencet is úgy mondják, hogy kilenc és ötven), a számolásba gyakran belezavarodik – ilyenkor inkább angolul mondja az összeget. A két nyelvet gyakran keveri, még akkor is dán szavakat kever angol beszédébe, ha néhány napon át csak az angolt használja.

Egy cseh férfi 11 éves korától angol nyelvű környezetben él. Beszámolója szerint a hétköznapi helyzetekben vásárláskor, kerékpározáskor, amikor bogarakat figyel meg a parkban stb. még mindig keresnie kell a megfelelő angol kifejezéseket, de amint filozofikus vagy tudományos kérdésekről kezd gondolkodni, azonnal folyékonyan beszél angolul. És nem csupán a szókincséről van szó, a nyelvtana is jobb, ha ezekről a kérdésekről esik szó.

Egy Amerikában és Franciaországban felnőtt magyar nő azt írja, hogy szülei otthon magyarul beszéltek vele, még írni és olvasni is megtanították magyarul. Amikor más magyar emigráns gyerekekkel találkozott, mindig csodálkozott, hogy azok milyen erős akcentussal beszélik a nyelvet – holott ők korábban Magyarországon éltek. Utólag úgy véli, annak volt meghatározó szerepe, hogy ő magyarul beszélt a testvéreivel: szerinte ez segített megőrizni nyelve frissességét, rugalmasságát.

Egy negyedszázada Spanyolországban élő svéd férfi arról számol be, hogy anyanyelvét szinte már el is felejtette volna, ha nem jelenik meg az internet. Addig havonta egyszer telefonált haza. Azt is megfigyelte, hogy miután folyékonyan kezdett beszélni spanyolul, az addig egyre kopó svédtudása is visszatért. Úgy véli, amíg az agy új nyelvet tanul, addig a korábbit elnyomja.