Vasárnapi üzenet: Keresztfelmagasztalás utáni vasárnap

Egyházaink a szeptember 14. utáni hetet a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepkörének szentelik. A történelmi hagyomány szerint a IV. században Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja megtalálta a Szent Keresztet, és azóta ünnepélyesen tiszteljük azt. A keresztény embernek a kereszt Isten szeretetének és Krisztus Urunk önfeláldozásának, üdvösségünknek és az ördög fölötti győzelemnek a jelképe. A Szent Kereszt tisztelete által Krisztus áldozatát, szenvedését és halálát tiszteljük. Amikor katolikusok keresztet vetnek, megváltásunkba vetett hitünket vallják meg.

Krisztus életének van egy furcsa paradoxona. A húsvéti énekben azt énekeljük, hogy „legyőzte halállal a halált”. Jézus pedig az Evangéliumban kifejezi: „Ha fölmagasztalnak, mindent magamhoz vonzok!” (Jn 12,33). Jézusnak ez a fölmagasztaltatása az ő kereszthalála volt. Úgy tűnt, hogy mindent elveszített, pedig éppen az ellenkezője történt, mindent megnyert! Feltámadt! Krisztus végső engedelmessége az Atyának kifejezi a végső elkötelezettségét is.

Krisztus életében a kereszten végbevitt végsőkig tartó elkötelezettség világosan kifejezi, hogy Isten logikája az ember elkötelezettségére épül. Miközben az ember látszólag elveszíti egyéniségét, akkor találja meg az igazi emberi valóságát. S ha a dolgok mélyére nézünk, akkor lényegében az élet működésének és az értékteremtésnek a módját is meghatározza a kereszt szellemisége és Krisztus Isten akaratát kereső magatartása.

Az értékteremtésre idő és energia kell. A közmondásainkból is ez derül ki, amikor azt mondjuk, hogy teher alatt nő a pálma. Vagy addig hajlítsd a vesszőt, amíg fiatal. Esetleg a munka nemesít. Egyszerű gondolatok, de magukban hordozzák annak a valóságát, hogy az emberré váláshoz erőfeszítésre, időre, energiára van szükség.

A keresztény és értékteremtő magatartás tehát egyet jelent az elkötelezettséggel, hogy az ember Krisztus útját választja és a keresztény törvények mentén keresi az Istennel való együttműködés lehetőségeit. S miközben lemond egyes dolgokról és áldozatot hoz, tulajdonképpen megtalálja az emberi értékeket, a szellemi fejlődést. Az ember úgy szolgál az Istennek, hogy közben önmagát erősíti meg.

A keresztény ember számára Krisztus keresztje és a kereszt által jelképezett Isten iránti elkötelezettség a lehetőség a szellemi és lelki fejlődésre. Szent Pál apostol bennünket is biztat: Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére. (Fil 2,5-11)

Marosi István, nagybégányi görögkatolikus parochus