Magyar kockázatok

Ritkán fordul elő, hogy a kárpátaljai magyarságról viszonylag jól felkészült, a „témát” ismerő ukrán zsurnaliszta írása jelenjen meg az országos sajtóban. Volodimir Martinnak, a Dzerkalo Tizsnya (A hét tükre) fővárosi hetilap ungvári tudósítójának minap megjelent Magyar kockázatok című írása kétség kívül ezen ritka gyöngyszemek közé tartozik. Kár, hogy a választási kampány ezúttal az ő munkájára is rányomta a bélyegét.

„A kárpátaljai magyarság nem csupán a megye legnagyobb lélekszámú (150 ezer fő, avagy az összlakosság 12 százaléka) nemzeti kisebbsége, de politikai viszonylatban a legsikeresebb is – mutat be bennünket az ukrán olvasóközönségnek a szerző. – Két nemzeti kulturális szervezetük (melyek idővel a saját politikai pártjaikat is létrehozták) permanens szembenállása ellenére a magyaroknak legtöbbször sikerült delegálniuk a saját képviselőjüket a Legfelsőbb Tanácsba – gyakorlatilag mindig, amikor a választásokat Ukrajnában a többségi rendszer szerint is megtartották (vagyis egyéni képviselőjelöltekre is szavazhattunk – a szerk.). Az arányos (vagyis pártlistás – a szerk.) választási rendszer szerint lebonyolított 2006-os, majd 2007-es választásokon egyetlen bejutó hely sem akadt a kárpátaljai magyarok számára az országos ukrajnai pártok listáin. Azonban 2012-ben, amikor Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke veszített ugyan az úgynevezett magyar körzetben (erre később még visszatérünk), a másik jelölt, Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke mégiscsak bejutott a parlamentbe. Ő azt követően kapott bejutó helyet a Régiók Pártja listáján, hogy azt visszautasította a KMKSZ képviselője, aki úgy határozott, hogy egyéni jelöltként indul, bár tudta, hogy elenyészőek a győzelmi esélyei.
Nem sokkal az október 26-án megrendezendő választások előtt a kárpátaljai magyarok szintén megtettek mindent annak érdekében, hogy saját képviselőre tegyenek szert a leendő Radában.
Május 1-jén Ungváron a KMKSZ nyilatkozatot írt alá az együttműködésről P. Porosenko elnökjelölttel. Cserébe a magyarok támogatásáért a választásokon az akkor még csak jelölt Porosenko a nyilatkozat pontjainak egyikében ígéretet tett a parlamenti képviselet biztosítására Kárpátalja magyarjai számára. Amint kiderült, hogy a parlamenti választásokat a régi vegyes rendszer szerint rendezik meg, a KMKSZ kérvényt nyújtott be a Központi Választási Bizottsághoz (CVK), amelyben olyan választókörzet létrehozását kérte Kárpátalján, mely figyelembe venné a magyarság érdekeit.
A magyar közösség kívánságát könnyű megmagyarázni: az 1994-es, 1998-as és 2002-es többségi választások során a megye Beregszászi és Nagyszőlősi járásait magában foglaló egyéni választókörzetben a magyarok tették ki a lakosságnak több mint felét. Ezért a jelöltek egyikének – pártállástól függetlenül – reális esélye volt a győzelemre (ami a gyakorlatban is megvalósult). Azonban a 2012. évi választások előtt a 73-as körzet határait jelentősen megváltoztatták: a Beregvidéket (Kárpátalja legnagyobb magyar ajkú járását) két körzet között osztották fel az akkori hatalompárti jelölt, Ivan Busko, a kormányzó első helyettese érdekében, aki végül győztesen kerül ki a megmérettetésből. Mindössze 33,6 százaléknyi magyar maradt a körzetben, így képviselőjüknek semmi esélye nem volt a győzelemre.
A KMKSZ-nek a 73-as körzet határainak visszaállítására vonatkozó kérését támogatta Valerij Luncsenko, a megye (azóta már csak volt) kormányzója, aki szintén erre vonatkozó megkereséssel fordult a CVK-hoz és az államfőhöz. Hiszen Ukrajna 2013. 11. 21-i törvénye Ukrajna bizonyos jogszabályainak módosítása a választások lebonyolítására vonatkozó törvényi szabályozás tökéletesítésével kapcsolatos kérdésekben egyértelműen kimondja, hogy az egyéni választókörzetek határait többek között a nemzeti kisebbségek érdekeit is figyelembe véve állapítják meg.
Azonban gyakorlati eredménye nem lett a folyamodványoknak. A CVK formai okokra hivatkozva nem adott helyt azoknak, érveik egyikének lényege, hogy tilos változtatni az egyéni választókörzetek határain a választási folyamat közben. A CVK döntésére villámgyorsan reagált a magyar kormány. Potápi Árpád, Magyarország külügyi államtitkára (ő valójában a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára – a szerk.) diplomatikusan sajnálatát fejezte ki, hogy a Petro Porosenko és a KMKSZ által aláírt nyilatkozat ellenére Kárpátalján nem hoztak létre önálló »magyar« körzetet, ami miatt a helyi magyarok nem választhatják meg a maguk képviselőjét a parlamentbe. A magyar kormány tagja ezt a kárpátaljai magyarok jogainak komoly sérüléseként értékelte, s nyugtalanságának adott hangot amiatt, hogy Ukrajnában sem a törvények, sem a politikai ígéretek nem garantálják a nemzeti kisebbségek jogait.
A KMKSZ, miután nem sikerült megváltoztatnia a 73-as körzet határait a CVK és az ukrán bíróság révén, bejelentette, az Emberi Jogok Európai Bíróságnál igyekszik érvényt szerezni a kárpátaljai magyarság jogainak. Egyébként nem sokkal később mégiscsak sikerült csökkenteni a feszültséget. Miután kialakultak a pártlisták, ismertté vált, hogy Petro Porosenko Blokkjában a bejutó 62. helyet Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének első helyettese kapta meg. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a problémát végérvényesen megoldották volna.

– A különböző országok eltérő módon biztosítják nemzeti kisebbségeik képviseletét a legfelsőbb törvényhozó szervben – mondta el a dt.ua-nak Brenzovics László. – Romániában például minden nemzeti kisebbség a saját listájára szavaz, és a szavazatok számától függetlenül legalább egy képviselője bejut a parlamentbe. Ugyanilyen rendszer működik Horvátországban. Szerbiában a nemzeti kisebbségek listái számára eltörölték a bejutási küszöböt. Ami Ukrajnát illeti, mivel az idei választások többségi rendszer szerint zajlanak, igyekeztünk elérni, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a körzetek egyikében a választók többsége magyar legyen. Ezt az elvet nemcsak a kárpátaljai magyarok vonatkozásában kell alkalmazni, hanem például a csernyivci románok vagy az odesszai bolgárok esetében is. Vagyis a bejutó pártlistás hely nem egészen az, amire törekedtünk. Szervezetünk régóta jelen van a politikában, s tudjuk, hogy léteznek alapvető dolgok, amelyekért ki kell állni. Ukrajnának jogállamnak kell lennie, és védenie kell a nemzeti kisebbségek jogait, többek között a választások vonatkozásában is, törvényi szinten.
– Most, hogy ön felkerült Petro Porosenko Blokkjának listájára, lemond a KMKSZ arról, hogy az európai bírósághoz forduljon jogorvoslatért?
– Nem, készül a kereset és be lesz nyújtva az európai bírósághoz.

A KMKSZ álláspontját meg lehet érteni, hiszen P. Porosenko csupán formálisan teljesítette a magyarokkal kötött megállapodások egyikét. Egy dolog biztosítani a lehetőséget egy magyar párt jelöltje számára, hogy önállóan arasson győzelmet egyéni választókörzetben, s így a saját választóinak tartozzék felelősséggel, és egészen más a saját pártja listáján bejuttatni őt a parlamentbe, s egy lojális képviselőhöz jutni ezáltal, akinek jelentős mértékben meg van kötve a keze. Felvéve listájára L. Brenzovicsot, az elnöki blokk gyakorlatilag rákényszerítette a magyar pártot, hogy a hatalompárti jelöltekre agitáljon (egyelőre nem döntött erről a KMKSZ, de nagyon is várható). Holott a május 1-jén aláírt nyilatkozatban csupán arról volt szó, hogy a magyarok az elnökválasztáson támogatják P. Porosenkót.
Ami azt illeti, a kárpátaljai magyar pártok mindig igyekeztek nem belefolyni az országos ukrajnai politikai projektekbe, ehelyett következetesen a saját választóikra dolgoztak. A jelenlegi hatalomba való integrálódásuk kegyetlenül megtréfálhatja őket. Nem kell messzire menni a példáért. Gajdos István, a magyarok jelenlegi képviselője a Legfelsőbb Tanácsban, aki 2012-ben a Régiók Pártja listáján elfoglalt 72. helynek köszönhetően lett képviselő, a Méltóság Forradalma után nemcsak a mandátumát veszítette el, de helyrehozhatatlan úgymond arculatbeli veszteségeket szenvedett. Úgy határozott, hogy nem indul a következő választásokon, s még az UMDSZ éléről is távozott, melynek 12 éven át volt az elnöke. Vajon nem jár-e ugyanúgy a KMKSZ, mint örökös vetélytársa?”

Volodimir Martin írását akár szimpatikusnak és meggyőzőnek is tarthatnánk, ha érveléséből nem lógna ki mindjárt egy egész ménesnyi lóláb. Mindenekelőtt fel kell tennünk a kérdést: annyi év után miért pont most kezdett el aggódni az újságíró a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezetéért? Felejtsük el egy pillanatra az elmúlt években a helyi magyarságot ért számos jogsértést, s gondoljunk csak a legutóbbi esetre: vajon miért nem emelte fel senki – így Martin sem – a szavát a védelmünkben, amikor elutasították a „magyar” választókörzet visszaállítására vonatkozó kérésünket? A válasz rendkívül egyszerű: azért, mert valójában továbbra sem érdekeljük az ukrán politikai élet szereplőit. Volodimir Martinnak és lapjának váratlan érdeklődése a magyar ügyek iránt egyedül azzal magyarázható, hogy az elmúlt időszakban vélhetően a jelenlegi kormányfő és a parlamenti elnök körül tömörülő erőkhöz sodródtak (ezek színeiben indul a választásokon az említett Lucsenko exkormányzó is), ezért most bizonyára igyekeznek éket verni legjelentősebb ellenfelük, a választások elsőszámú esélyesének tartott Porosenko-blokk és a KMKSZ közé, megpróbálják elbizonytalanítani a magyar választókat, akik Brenzovics László képviselősége érdekében esetleg az államfő pártjára adnák a szavazataikat.
Nem volna azonban helyénvaló, ha a fenti indoklással megkerülnénk a cikk tulajdonképpeni kérdését, hogy milyen hatással lehet a pártlistás képviselői hely elfogadása a KMKSZ-re és a kárpátaljai magyarságra. Valójában éppen most, a választások előtt van itt az ideje, hogy nyíltan mérlegeljünk minden lehetőséget.
Abban a szerzőnek kétségtelenül igaza van, hogy a pártlistáról mandátumot szerzett parlamenti képviselőnek bizonyos értelemben meg van kötve a keze, akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem teljes értékű képviselőség az ilyen. Csakhogy Martin írása is kiválóan szemlélteti, hogy Ukrajnában a nemzeti kisebbségek helyzete nem irigylésre méltó, még a törvényben szavatolt jogaink sem érvényesülnek maradéktalanul. Ebben a helyzetben egy kisebbség nem sokat tehet – vagy lemond arról, hogy a napi politika eszközeivel éljen érdekei védelmében, vagy kihasználja a kínálkozó lehetőségeket.
Az orrom alá dörgölhetik, hogy a cél nem szentesítheti az eszközt a politikában sem, s alapjában véve igazuk is van. A KMKSZ mindmostanáig éppen ezért nem élt soha az ukrán pártok választási listáján való indulás lehetőségével – bár mint olvashattuk, kapott ilyen ajánlatokat –, éppen az különböztette meg a magyar ajkú nomenklatúrára támaszkodó UMDSZ-től, hogy soha nem volt hajlandó engedni a demokrácia elveiből, feladni a magyarság érdekvédelmét a hatalom birtoklásáért. Az elmúlt hónapokban azonban olyan változások mentek végbe Ukrajnában, amelyek alapjaiban változtatták meg a helyzetet. Soha nem volt kétséges, hogy Ukrajna nem kifejezetten jogállam, s demokráciának is csak komoly fenntartásokkal nevezhető. Ám egészen az elmúlt esztendő őszéig még hihettük, a totális korrupció és jogtalanság ellenére volt rá esély, hogy egyszer mégiscsak elindulunk Európa irányába, s ezt a politika hagyományos eszközeivel, Európában bevett szabályai szerint játszva is elérhetjük.
Azóta azonban embereket lőttek le a Majdanon, elkergették az államfőt, alig leplezett polgárháború dúl az országban, s jobbára ugyanúgy nem érvényesülnek a törvények, mint a zavargások kezdete előtt. Ilyen helyzetben az európai békeidőkre vonatkozó szabályok zárójelbe tétetnek, s közösségünk puszta létének a megőrzése kerül előtérbe, amelyhez minden kínálkozó lehetőséget igénybe kell venni. Amennyiben tehát nincs lehetőség arra, hogy egyéni választókörzetből juttassunk képviselőt a parlamentbe, akkor el lehet, sőt el kell fogadni a listás helyet is, ha van rá remény, hogy ezzel akár egy magyar férfit is távol tudunk tartani a „terrorellenes” művelet halálos övezetétől, akár egyetlen magyarellenes tanügyi hivatalnokot meg tudunk fékezni.
Joggal kérdezheti az olvasó, hogy az értékeknek és az elveknek ebben a mai zűrzavarában mi vezérli majd a képviselőnket és a KMKSZ-t, honnan tudhatják, hogy meddig lehet elmenni a politikai kompromisszumok terén, s mikor kell nemet mondani, akár a képviselőégről való lemondás árán is. A válasz igen egyszerű: amíg a KMKSZ megőrzi azokat az elveket és értékeket, amelyek fennállásának elmúlt 25 évében jellemezték, azt a belső demokráciát, amely mindezen idő alatt fémjelezte, addig lesz iránytűje, amely kijelöli a helyes irányt.
Mondhatják, hogy ezek szép frázisok, amelyekre azonban nincs garancia, s megint csak igazuk van. De hát a politikában semmire sincs garancia, egyedül a tapasztalat segíthet valamelyest eligazodni. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a KMKSZ 25 éves fennállása során soha nem adta fel az elveit, képviselőinek szavai és tettei soha nem tértek el ezektől az elvektől. A KMKSZ akkor is kitartott a magyarság érdekvédelme és a demokrácia mellett, amikor 2002-ben jobbára ugyancsak magyar politikai ellenfelei elcsalták a parlamenti választásokat, és akkor is, amikor később a vállalkozás, a hivatali előmenetel szempontjából csöppet sem volt előnyös a szövetség tagjainak elvhűsége.
A fiatalabbak is emlékezhetnek rá, hogy a KMKSZ mindvégig ragaszkodott az igazához, s nem nyugodott, amíg az Emberi Jogok Európai Bírósága ki nem mondta, hogy 2002-ben elcsalták a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi szervezetének jelöltjét megillető mandátumot. Emlékezhetnek rá, hogy miután a strasbourgi bíróság ítéletét kihirdették, az UMDSZ egyes képviselői majdhogynem az arcunkba nevettek, mondván, ugyan mire mentünk az ítéletünkkel, hiszen Gajdos Istvánt senki sem váltotta le, támogatóit senki sem ítélte el. Csakhogy azóta tanúi lehettünk annak, amint Gajdost és az UMDSZ-t maga a történelem váltja le. Legutóbb egy olyan velejéig korrupt és antidemokratikus rendszer szolgálatába álltak, amely a pusztulás szélére sodorta az országot, s mára minden erkölcsi alapot elveszítettek arra, hogy a kárpátaljai magyarságot képviseljék.
Én ennek a tapasztalatnak az alapján hiszem azt, amiben Volodimir Martin kételkedik: a KMKSZ nem juthat ugyanarra a sorsra, mint az UMDSZ. A KMKSZ-t szeretni továbbra sem kötelező, de ha figyelmen kívül hagyjuk a tényeket, azzal magunknak ártunk.

Hét

Kárpátalja.ma