„A magyarok Mózese”

A Habsburg-uralkodók fennhatósága alá tartozó ún. Királyi Magyarországon a mellékesen magyar királyokká is megkoronázott német-római császárok az 1550-es évek derekától lassan megkezdték az önálló magyar állami intézmények felszámolását, illetve a bécsi hivatalok alá való rendelésüket.

A magyarság önigazgatásának felszámolására irányuló törekvésekhez a XVII. század elején az erőszakos ellenreformáció is társult, mely a döntően protestánssá lett ország széles társadalmi rétegeit sújtotta, a helyzetet pedig tovább súlyosbította a császári zsoldosok önkényeskedése. A felgyülemlő elkeseredés azután 410 évvel ezelőtt, 1604 októberében elvezetett a Bocskai István által vezetett első Habsburg-ellenes magyar szabadságharc kirobbanásához.
Egy császárhű nemesifjú
A XVI. századot nemcsak a török háborúk kísérték végig, hanem a németbarát és törökbarát magyarok pártvillongásai is. Az előbbiek jelentős képviselője volt a partiumi, Bihar vármegyei Bocskai György, akit Habsburg-pártisága miatt családjával együtt 1556 végén Kolozsvárott házi őrizet alá helyeztek. Így hitvese, Sulyok Krisztina 1557. január 1-jén a Kis-Szamos-parti városban hozta világra István fiukat. Hamarosan azonban szabadon engedték őket, s Bécsben telepedtek le.
1576-ban a fiatal Bocskai visszatért Erdélybe, ahol apjához hasonlóan előnyös házasságot kötött, melynek eredményeként az ország leggazdagabb főura lett, egyúttal pedig az ottani németbarát irányzat vezéralakjává is vált. S közeledett az idő, hogy igazi „politikacsináló” legyen.
Diadalok – és kiábrándulás
1586-ban örökre lehunyta szemét a lengyel királlyá is megválasztott, s mindkét országát felvirágoztató Báthory István erdélyi fejedelem. Mivel magtalanul hunyt el, unokaöccsét, Báthory Zsigmondot választották Erdély fejedelmévé. A könnyen befolyásolható, gyengekezű uralkodó mellett az ország vezetésében egyre nagyobb szerepet kapott az egyik legfontosabb erősség, Várad várkapitányává kinevezett Bocskai, aki célul tűzte ki, hogy elérje Erdély és a Királyi Magyarország egyesítését I. Rudolf (német-római császárként II. Rudolf) jogara alatt.
Ez idő tájt, a XVI. század utolsó évtizedének elején egyre feszültebbé vált a Habsburg–török viszony, s 1591-ben kezdetét vette a tizenöt éves háború. Bocskai és párthívei a keresztény/keresztyén összefogás szükségességét hangoztatva arra noszogatták Báthory Zsigmondot, hogy mondja fel a török hűbérességet, s elérték, hogy Báthory szakítson az oszmánokkal, majd a fejedelem 1595 januárjában szövetségre lépett a Német-római Birodalommal. Tavasszal pedig a két román fejedelemség, Havasalföld és Moldva is felmondta a török alávetettséget, és szövetkeztek az erdélyiekkel.
Az egyesült erdélyi, moldvai, havasalföldi hadak Bocskai vezetése alatt megindultak délnek, felszabadították Havasalföld minden fontosabb városát, s csaknem teljesen megtisztították a töröktől az országot. Majd októberben az Al-Duna mentén, Gyurgyevónál hatalmas győzelmet arattak Szinán nagyvezír fölött, aki megvert hada maradékaival menekült át a folyón az Oszmán Birodalomba.
Báthory lemondott az erdélyi trónról I. Rudolf javára, így megvalósult Bocskai álma a Királyi Magyarország és Erdély egyesítéséről. Ám az álomból nemsokára rémálom lett. Az Erdély kormányzásával megbízott császári biztosok önkényeskedni kezdtek, ezért Bocskai rábeszélte unokaöccsét, hogy foglalja el ismét a fejedelmi trónt. A labilis idegzetű Báthory Zsigmond ebbe bele is ment, ám hamarosan ismét lemondott, ezúttal unokatestvére, a törökpárti Báthory András javára. Ekkor az erdélyi zűrzavart kihasználó Vitéz Mihály havasalföldi vajda a császár nevében haddal vonult a „törökbérenc” új fejedelem ellen, akit le is győzött, ám utána „elfelejtett” hazamenni. Megrabolható zsákmányként tekintett Erdélyre, s nemcsak ő harácsolt, hanem katonái is dúltak, fosztogattak. Hamarosan azonban a román vajda kegyvesztetté vált a Habsburgok szemében, Giorgio Basta császári generális seregével bemasírozott Erdélybe, megölette Vitéz Mihályt, s helytartóként ült be a gyulafehérvári fejedelmi palotába. Ezzel az országban megszűnt a törvény és a rend. A császári zsoldosok még a havasalföldieknél is vadabbul dúltak, raboltak, kegyetlenkedtek. Basta „kormányzása” elképesztő nyomorba taszította a fejedelemség népét, emellett a generális a nemesség vagyonának jelentős részét is elkoboztatta, s a protestánsok vallásgyakorlását is korlátozta – a vallási türelméről híres Erdélyben, ahol évtizedekkel korábban törvénybe foglalták az összes keresztény/keresztyén egyház egyenjogúságát… A magyarságában és református hitében megbántott Bocskai pedig végképp kiábrándult a Habsburgokból…
Fejedelmi jogar és királyi korona
Basta rémuralma miatt megannyi erdélyi nemes és közrendű menekült török területre, Temesvár környékére. Vezetőjük, Bethlen Gábor, a majdani nagy erdélyi fejedelem 1604 kora őszén levelet írt Bocskainak, hogy ő mint a leggazdagabb főúr és váradi kapitány, hazájának végső veszedelmét látva, álljon egy Habsburg-ellenes szabadságharc élére. A levélről azonban tudomást szerzett a felső-magyarországi császári főkapitány, Barbiano Belgiojoso, aki már régóta szemet vetett Bocskai birtokaira, s kihasználva a kedvezőnek tűnő alkalmat, egy kisebb sereget küldött ellene, hogy rásütve a „felségárulás” bélyegét, elfogassa. A bihari főúr ekkor elszánta magát a szabadságharc kirobbantására, s nagy horderejű lépést tett: földet, szabadságjogokat, biztos megélhetést ígért a fegyverforgatásban igencsak járatos hajdúknak, ha mellé állnak küzdelmében.
Kezdetben a XVI. század folyamán Magyarországra felszivárgó délszláv hontalanokat nevezték hajdúknak. A tizenöt éves háború során hatalmasra duzzadt a számuk, tönkrement magyar jobbágyok, kisnemesek váltak hajdúkká, akik jobb híján császári zsoldba szegődtek, de jövőjük igen bizonytalan volt. Bocskai azonban egy jobb, emberhez méltó életet kínált nekik, s fegyveres erejükre támaszkodva a bihari nagyúr megindult Belgiojoso ellen.
Az 1604. október 14-ről 15-re virradó éjjel Álmosd és Bihardiószeg között súlyos vereséget mért a Belgiojoso által ellene vezényelt Johann Pezzen ezredes hadoszlopára, melynek hírére a felső-magyarországi császári főkapitány úgy megijedt, hogy csaknem háromszoros túlereje ellenére sem merte megtámadni Bocskait, aki így harc nélkül felszabadította Debrecent, majd megindult Tokaj felé. Rakamaznál a hajdúk utolérték és legyőzték a császári sereg utóvédjét, a hátrahagyott helyőrséget pedig megsemmisítették. Belgiojoso Kassa alá vonult, itt viszont újabb meglepetés érte: a protestáns polgárok – akiktől a főkapitány nem sokkal korábban, erőszakkal vette el a templomukat – szembefordultak a császári hadvezérrel, és nem engedték be a városba. Belgiojoso – hátában Bocskai egyre növekvő seregével – nem mert belebocsátkozni az ostromba, hanem visszavonult az osztrák területek felé, Kassa pedig kitárta kapuit Bocskai előtt, aki november 12-én bevonult a városba, s kiáltványban fordult az egész magyar nemzethez, fegyverbe híva népét, s kinyilvánította, hogy a rendi alkotmányosságért és a lelkiismereti szabadságért vont kardot.
Ekkorra már holtpontra jutott a tizenöt éves háború, elszálltak az időközben elhunyt kiváló magyar hadvezérek, Pálffy Miklós és Nádasdy Ferenc álmai a török kiűzését illetően, céltalan öldökléssé és pusztítássá vált a harc, s a császáriak dúlásai és az erőszakos ellenreformáció miatt a jobbágyoktól a főurakig Bocskai mellé állt az ország. 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választotta a bihari nagyurat, aki ezt követően legyőzte Bastát is, s az év végére Erdély egésze és a Királyi Magyarország nagy része Bocskai kezébe került. A fejedelem a lelkiismereti szabadság biztosítása mellett célul tűzte ki a béke mielőbbi kikényszerítését. Az utóbbi elérése végett, Habsburg-ijesztésül királyi koronát kért a töröktől, amit meg is kapott, ám ugyancsak a béke mielőbbi megkötése céljából vissza is utasított. Elérte, hogy a császári udvar tárgyalásokba bocsátkozzon vele, melyek eredményeként 1606-ban megkötötték a protestánsok vallásszabadságát kimondó bécsi, majd a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki békét. 1606. december 29-én azonban az ödéma kioltotta Bocskai életét, akit kortársai „a magyarok Mózesének” neveztek el, mivel kivezette hazáját a tizenöt éves háborúból. (Források: Lengyel Balázs: A török Magyarországon, Wikipédia)

Lajos Mihály