Kafka-történet másként

„A játékosság, az irónia, az érzelmek, a személyesség itatja át Kumpfmüller könyvének Kafka-képét is” – mondta el Nádori Lídia, a tüdőbeteg Franz Kafka utolsó szerelmének történetét leíró, Az élet gyönyörűsége című könyv fordítója. Az író, Michael Kumpfmüller október közepén járt Magyarországon a Goethe Intézet meghívására.

Miben rajzolja át a Kafkáról alkotott képünket a könyv? Mely volt a legérdekesebb momentum az Ön számára?

Minél felületesebben, illetve minél inkább irodalomtörténeti klisék (és nem valós olvasmányélmények) alapján alkotunk képet magunknak Kafkáról, annál meglepőbb lehet az a portré, amit a regény megrajzol. Aki például beleolvasott valaha a leveleibe vagy a naplóiba, kevésbé fog meglepődni: a játékosság, az irónia, az érzelmek, a személyesség itatja át Kumpfmüller könyvének Kafka-képét is.

Ha valaki veszi magának a bátorságot, hogy megírjon egy regényt, amely az európai irodalom ikonikus alakjának szerelmi életéről szól, akkor – akár ki merjük mondani, akár nem – az egyik első kérdés, ami fölmerül bennünk: szóval akkor lesz benne szex is? Kafka és a szeretkezés? Igen. Ő is hús-vér ember volt. Valaki számára vonzó volt, valaki vonzotta őt. És persze a betegsége alaposan nyomot hagyott a személyiségén, ez is meghatározó motívum a könyvben.

Ami még rendkívül izgalmas volt számomra, az Kafka utolsó életévének helyszínei: a Keleti-tenger partja, a húszas évek Berlinje. A regény többi szereplője is egytől-egyig plasztikus, izgalmas személyiség, élükön Kafka utolsó szerelmével, Dora Diamanttal. De megismerjük író barátját, Max Brodot; magyar orvos barátját, Klopstock Róbertet, vagy az író nővéreit. Nem kevésbé érdekes egy-két fiktív alak, például Dora emancipált cionista barátnője, Judith.

Milyen, korábban nem feldolgozott leveleket, naplójegyzeteket dolgoz fel a könyv?

Nem tudok róla, hogy korábban nem publikált Kafka-szövegek lennének benne, de persze nem minden létezik közülük magyarul. Én a Naplók, levelek magyar kiadásával dolgoztam, Györffy Miklós fordításaival. Azokat a szövegeket, amiket a magyar kiadásban nem találtam meg, természetesen lefordítottam magam, ügyelve arra, hogy stilárisan ne térjenek el túlságosan a Györffy-féle fordításoktól. Az író közléseiből az derült ki számomra, hogy semmi olyant nem használt fel vele kapcsolatban, ami ne lenne már kutatva és publikálva. Illetve: ami nincs feltárva az életéből – vagy a szerelme, Dora Diamant életéből -, azt Kumpfmüller egyszerűen kitalálta. Hiszen „végül is” fikcióról van szó, ez egy regény. Ha az olvasó nem dokumentumként, hanem regényként olvassa – márpedig a megformálása ezt az olvasói magatartást idézi elő -, akkor ez az eljárás nagyon bátor, és semmiképpen nem kárhoztatandó.

Milyen fogadtatása volt a könyvnek külföldön, illetve az író szülőhazájában? És itthon?

Kumpfmüller regényeinek a sorsa érdekes: soha nem kapott komolyabb díjat (leszámítva az Alfred Döblin díjat, amelyet készülő regényeknek adnak Németországban), a kritikusok is fanyalogni szoktak – az olvasók körében viszont, mégpedig az igényes, finnyás olvasók körében, komoly rajongótábora van. Az itthoni fogadtatás viszonylag szerény, a kritikai visszhang vegyes. De a mai napig kapok leveleket olvasóktól, akik a tetszésüknek adnak hangot, azt írják, nagy élmény volt. Csodálatos szerelmi történet, különleges és nagyszerű emberekről, nehéz és izgalmas sorsokról, csodálatosan megírva. És akinek ennyi jó kevés…

Mennyiben segít megérteni a könyv Kafka életművét?

Biztos vagyok benne, hogy segít, éppen az interjú elején említett klisék lebontásával. Ettől bonyolultabbá is válik a Kafka-képünk. Az biztos, hogy a regény elolvasása után nem csak és kizárólag a szorongás jut eszünkbe róla. Mégiscsak a huszadik század talán legnagyobb hatású európai prózaírója, ennélfogva sokkal összetettebb képnek kellene élnie róla bennünk. Ehhez a regény mindenképpen hozzásegít. Sőt, talán kedvet csinál a naplók és a levelezés elolvasásához is.