Őrült uralkodók II.

Királyok, akik farkasnak, üvegnek vagy operahősnek képzelték magukat, a koronás fő, aki csak egy sütemény fejében volt hajlandó aláírni a törvényt, uralkodók, akik őrületükben saját fiukat vagy testőreiket kaszabolták le, a felség, aki XIV. Lajos szellemével társalgott, a királynő, aki egy egész utazást végigordított, és az uralkodó, aki öt hónapon át nem volt hajlandó átöltözni. Összeállításunkban öt újabb őrült (vagy annak titulált) uralkodót mutatunk be Rettegett Ivántól kezdve Siránkozó Márián át a hattyúkirály II. Lajosig.

II. Lajos, a hattyúkirály

A Bajorországot 1864-től, 18 éves korától irányító II. Lajos már gyermekkorában elszigetelődött az emberektől, s egyre inkább a művészetek, valamint egyfajta kitalált mesevilág felé fordult. Gyakran mondogatta, hogy XIV. Lajos szellemével diskurál (szolgáinak egyébként a Napkirály öltözékeit kellett hordaniuk), volt, hogy a legnagyobb hóesésben kint terített magának asztalt, s hőségre panaszkodott, máskor pedig a kacagásától volt hangos a szobája, pedig biztosra vehető, hogy nem volt vele senki.

Nem szerette a társaságot, azonban ha néhanapján elment egy bálba, annyi alkoholt fogyasztott, hogy másnap semmire sem emlékezett. Ha pedig nem ivással töltötte az általa rendezett fogadásokat, akkor egy óriási virágkölteményt készíttetett a színhelyre, s abban elbújva „vészelte át” a partikat. Lajos egyik kedvenc időtöltése volt, hogy ezüstvértet öltve, hattyú formájú csónakjában, Lohengrin-ként hajózott (Richard Wagner egyik háromfelvonásos operájának címszereplője, aki hattyú vonta csónakon érkezett több színben is). A 2004-ben a BBC-nek nyilatkozó Heinz Häfner pszichiáter szerint Lajos nem nevezhető a szó egzakt értelmében elmebajosnak, azonban tény, hogy furcsaságainak se szeri se száma.
A tündérkirálynak is nevezett uralkodó a politikában gyakran naivnak bizonyult, azonban meg kell jegyeznünk, hogy az 1880-as években történő visszavonulásáig ténylegesen is ő irányította a Bajor Királyságot, amelyet Bismarck kénye-kedve szerint használhatott fel céljainak eléréséhez. A porosz miniszterelnök a német egység megteremtése érdekében előjogokat kínált a bajor királynak, aki igen naivan úgy gondolta, hogy a német uralkodói trónon felváltva fog székelni a porosz, illetve a bajor király, országa pedig jelentős területekkel fog gazdagodni.

Lajos egyre inkább eltávolodott a politikától, s magától a bajor udvartól is, éjjelente járta birtokait, valamint országában utazott, a nappalt pedig alvással töltötte. Az 1860-as évek végétől már csak Wagner zenéje, valamint az építészet foglalkoztatta. A francia paloták mintájára nagyarányú építkezésekbe kezdett az Alpokban, aminek eredményeként Bajorország adóssága hamarosan kétszer annyi lett, mint évi jövedelme.

A fantázia- és álomvilágban élő király az 1880-as évekre teljesen elzárkózott a külvilágtól, ezért 1886. június 10-én egy orvosokból álló bizottság elmebetegnek nyilvánította. Ezután nagybátyja, Luitpold herceg lett a régens. Lajost a Starnbergi-tó melletti Schloss-Bergben található elmegyógyintézetbe szállították, ahol 1886. június 13-án a tóba ugorva követett el öngyilkosságot. Ekkor pszichiátere is meghalt, miközben próbálta kimenteni. Ez a történet sokak fantáziáját megmozgatta, így sokan ma is azt gondolják, hogy Lajos gyilkosság áldozata lett.

A jószívű V. Ferdinánd

A magyar királyként V., míg osztrák császárként I. Ferdinánd néven 1835-ben trónra kerülő Habsburg uralkodó megítélésével kapcsolatban máig megoszlanak a vélemények. Sokan gyengeelméjűnek vagy szellemi elmaradottnak mondják, mások egyszerűen ostobaként, megint mások értelmi fogyatékosként állítják be, az azonban bizonyos, hogy elmebetegnek vagy bolondnak nem lehet nevezni. Mentális betegség (valószínűleg epilepszia) gyötörhette, amit nevelői a korabeli módszereknek megfelelően veréssel és kínzásokkal akartak kezelni, de az értelemszerűen nem érte el a célját.

„Gyengeelméjűsége” ellenére hat nyelven (németül, magyarul, csehül, horvátul, olaszul és franciául) beszélt kiválóan, vélhetően azonban mégsem emiatt akarta Metternich őt látni a trónon apja, I. Ferenc halála után, hanem befolyásolhatósága, jószívűsége (ez volt az egyetlen jelző, amely nem számított felségsértésnek), továbbá avégett, hogy hidegen hagyta a politika. A kortársak szerint alig értette, mi zajlik körülötte, például lelkesen integetett palotájából a bécsi forradalmi tömegnek, amely gyakorlatilag ellene tüntetett. Az egyik jól ismert vele kapcsolatos anekdota is ekkor játszódott le: az uralkodó megérdeklődte az egyik tiszttől, hogy miért van akkora hangzavar az utcákon. A tömör válasz a következőképpen hangzott: „Forradalmat csinálnak, Felség.” Mire Ferdinánd: „Aha, és szabad ezt nekik?”

Nem volt mindig egyszerű dolga Metternichnek sem, ugyanis állítólag a gyermeklelkű király makacs is tudott lenni, sokszor például addig nem volt hajlandó aláírni egy-egy törvényt, amíg meg nem kapta a kívánt ételt vagy süteményt. A szabadságharc folyamán lemondatott, szeretetreméltó, ám uralkodásra alkalmatlan Ferdinánd örömmel adta át a stafétabotot Ferenc Józsefnek, majd visszavonult Morvaországba. Az ezt követő évtizedekben ritkán lehetett hallani róla, ám egyik gyermeki őszinteségű mondata sokak fülébe eljutott – az 1866-os vesztes königgrätzi csata után állítólag ezen szavak hagyták el ajkait: „Ezt még én is meg tudtam volna csinálni.”

Siránkozó Mária

Portugália második királynője, I. Mária 1777-től irányította az ibériai államot férjével közösen, aki nem mellesleg a saját nagybátyja volt. Kialakuló mentális betegségének első tünetei 1786-ban, társa halálakor jelentek meg: önkívületi állapotba került, elborult tudattal őrjöngeni kezdett, később pedig megszüntetett minden szórakozási lehetőséget a királyi udvarban.

Ezt követően a kortársak beszámolói szerint az állami ünnepségek mindenféle mosoly nélküli, temetési szertartásokra emlékeztettek. A királynő állapota tovább romlott 1791-ben, amikor fia, a 27 éves trónörökös, majd pedig gyóntatója is a másvilágra költözött. Máriát 1792-ben őrültnek kiáltották ki, mégpedig Francis Willis brit orvos javaslatára, aki III. György brit királyt is kezelte. A szakember Angliába akarta vitetni a királynőt, azonban a portugál udvar ezt nem engedhette. Fia, János uralkodott anyja nevében, akinek állapotát 1799-ben végül menthetetlennek ítéltek, így utódából régensherceg lett.

1794-ben a királyi palota leégett és át kellett költözni egy másik kastélyba, ettől kezdve Mária a fejébe vette, hogy neki mindenki hazudozik, a palotába látogatók pedig szörnyű sikolyokról számoltak be. Kellemetlen jelenet játszódott le 1807-ben is, amikor a királyi családnak a napóleoni seregek elől Brazíliába kellett mennie. Mária a kikötőbe tartó egész út során torkaszakadtából üvöltött, félt, hogy lány szolgálói kirabolják és megkínozzák őt. Erre természetesen nem került sor, a királynő egészen 1816-ban bekövetkező haláláig a dél-amerikai országban élt.

A fiúölő Rettegett Iván

IV. Iván 1547-ben bizánci rítus szerint minden oroszok cárjává koronáztatta magát, és ezzel világos jelét adta annak az elképzelésnek, mely szerint Moszkva a harmadik Róma, a cár pedig a bizánci világcsászárság Isten által elrendelt utódja. Ezt a nemzetek fölötti uralmi igényt IV. Ivánnak hamarosan sikerült aktív hatalmi politikával megvalósítani. Államférfiúi tehetségét belpolitikai reformokkal bizonyította be: megújította a közigazgatást, a bíráskodást, az egyházat és a hadsereget.

Kiemelkedő államszervezői tehetsége mellett azonban mentális betegségéről is igen híres az első orosz cár. Felesége, Anasztázia 1560-as halálát követő időszak miatt nyerte el a rettegett jelzőt. Úgy vélte, a bojárok gyilkolták meg hitvesét; az elhatalmasodó paranoia, a harag, valamint a félelem miatt gyakorlatilag teljesen átalakította a cárság berendezkedését, s kettéválasztotta az államot a saját, valamint a bojárok uralta közigazgatási körzetekre. 1565-től kezdve testőrsége, az opricsnyikok segítségével és terrorintézkedésekkel eltávolította politikája ellenzőit, akik elsősorban a nemesség és a papság soraiból kerültek ki.

V. Iván uralma idején zajlott a novgorodi mészárlás (1570), amely során a gyanúsan gazdag város mintegy 60-70 ezer lakóját kaszabolták le a cár katonái. A kezdeti katonai sikerek után uralkodása végén folyamatos kudarcokkal kellett szembenéznie: le kellett mondania összes hódításáról a Balti-tenger térségében, az országot éhínségek és pestis tizedelte, s a tatárok támadták.

A sikertelenségek miatt a cár egyre indulatosabbá, agresszívebbé, bizalmatlanná és hirtelen haragúvá vált. Ennek legjobb példája, amikor 1581-ben megverte terhes menyét annak illetlen öltözéke miatt (később el is vetélt), fiát, a szintén Iván nevű trónörököst pedig egy veszekedés közben valamilyen hegyes tárggyal leszúrta. A megbomlott elméjű király három évvel később egy sakkjátszma közben váratlanul hunyt el.

A magát farkasnak képzelő VI. Károly

VI. Károly francia király gyermekként került a trónra, s egészen 20 éves koráig nagybátyjai vezették a százéves háborúban a korábbi sikereket követően újból kudarcokat elszenvedő királyságot. 1388-ban Károly illedelmesen megköszönte rokonainak addigi szolgálataikat, s visszavette az őt megillető jogokat. Uralkodásának első négy évében nem történt semmi említésre méltó, azonban 1392-ben rátört a királyra az első roham.

A francia udvart intrikák szövevényes hálója szőtte át, ebben az évben Károly egyik feltétlen hívével akartak végezni, a merénylőt azonban rokona, János herceg nemhogy kiadta volna, helyette védelmet nyújtott neki. A király seregével Bretagne-ba készült, amikor a Le Mans-i erdőben járva egyszer csak egy rongyokba öltözött mezítlábas leprás futott elő az egyik bokorból, megfogta a király lovának kantárját, és ezt kiáltja: „Ne tovább, nemes királyom, fordulj vissza, elárultak!” Károly kihúzta kardját, és a híveinek rontott. Négy testőrét leszúrta, mielőtt sikerült lefogniuk. Később magához tért, és elnézést kért tettéért.

Ezt követően gyakran elfelejtette a körülötte lévők, illetve a saját nevét is, valamint azt a tényt, hogy ő Franciaország királya. Több alkalommal megtörtént, hogy magát farkasnak képzelve végigfutott kastélya udvarán, és mindenkire ráüvöltött. Egyszer szabályosan kiborult azon, hogy megérintették, ugyanis azt képzelte, hogy üvegből van, s előfordult, hogy öt hónapon át nem volt hajlandó fürdeni és ruhát cserélni.

1393-ban Károly egy jelmezbálban mulatott, négy jelmezes társával volt összekötözve egy játék kedvéért, amikor a maskarájuk kigyulladt, többen közülük halálos égési sérüléseket szereztek, azonban a királyt hamar kimentették. A valószínűleg bipoláris zavarban szenvedő uralkodó nem tudta magát túltenni az eseten, s ez végleg „őrületbe” kergette őt, amit rokonai ismét kihasználtak, s átvették a fokozatosan polgárháborúba sodródó ország irányítását.