Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl

Kárpátalját idézte meg új műsorszámában a Magyar Állami Népi Együttes.

A premier november 16-án volt látható Budapesten, a Nemzeti Színház színpadán. Az előadásban a kárpátaljai nemzetiségek sokszínűségének együttélése mutatkozott meg. A magyar táncok mellett ruszin, román és zsidó táncok is láthatóak voltak. A műsor ajtót nyit az elfeledett kárpátaljai régióra. Bemutatja mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és mindazt, ami nemzeti sajátosság. Az előadás hangsúlyt helyez az azonos gyökerekre, magába foglalva a közös történelmi múltat. A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. Ilyen találkozásoknak a színház biztosít lehetőséget.

A premieren kis hazánk, Kárpátalja képviseletében jelen volt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke; Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke; Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, valamint számos közéleti szereplő.

A premiert követően Kocsis Enikővel, a műsor egyik koreográfusával beszélgettem.

– Hogyan jött az ötlet, hogy ti fogjátok a műsort koreografálni?
– Mihályi Gábor felkérésére jöttünk a csapatba. Nagyon örültünk neki, hiszen Pál István „Szalonnával”, aki a zenei szerkesztője a darabnak, nagyon jó baráti kapcsolatban vagyunk és állandó munkakapcsolatban is. A családjával is nagyon jó a kapcsolatunk, s így őrajtuk keresztül is tudtunk inspirálódni ebben a kárpátaljai gyűjtésben, kárpátaljai kultúrában, ami számunkra is teljesen idegen volt. A férjem, Fitos Dezső, aki az alkotótársam volt, együtt koreografáltunk. Nagyon nagy inspirációt kaptunk ebből a térségből. S számunkra ebbe a legnagyobb élmény az volt, hogy kinyitottak egy olyan ablakot, ajtót, ami teljesen ismeretlen terület volt, de látjuk, hogy mennyi gazdagság rejlik ebben a régióban, és igenis sokat kell még visszajárni Kárpátaljára.

– Hogyan építettétek fel a koreográfiát?
– Elsősorban a rendező kérésére. Természetesen azért nagyon sok közös megbeszélés előzte meg ezt a munkát, és így formálódott lassan. Ami számunkra egy nagyon fontos rálátás volt, hogy nagyon sokszínű Kárpátalja, sokféle nemzetiség lakja. Ezeknek a kisebb-nagyobb etnikumoknak a kohéziós ereje nagyon érdekes, és egymásra való hatásuk is érzékelhető. Ez az egyházi énekekben is nagyon szépen megmutatkozott. De ez az érdekes egymásra hatás mindenben megmutatkozik, nem csak a táncukban.

– Volt-e olyan tánc, ami kicsit a szívetekhez nőtt?
– Igazából mindegyik. Amikor az ember tanít valamit, akkor abba bele kell merülnie a lába ujjától a feje búbjáig. A férjemmel az a hitvallásunk, hogy minden anyagban, faluban vannak különböző egyéniségek. Amikor a magyar anyaghoz – a viskihez vagy a nagydobronyihoz – nyúltunk, nagyon kellett nekünk a külső segítség. Pál Kati nénitől sok segítséget kaptunk. Ezeket az embereket meg kell „szagolni”, meg kell ismerni, hogy a lelkületet, az egyéniségeket jobban meg tudjuk érezni, és akkor lehet azt mondani, hogy ennek és ennek a táncát tanítjuk. Szárazon táncot tanítani nem lehet, mindenképp bele kell tenni az embert.

– Most, a premier után hogyan látod: sikerülhet a kárpátaljai tánckultúrát jobban megismertetni a közönséggel?
– Reméljük, hogy ezzel egy falat, egy drótkerítést bontottunk le. Számunkra is egy nagyon nagy ajtó nyílt meg, ami azt mutatja, hogy a tárházak bőségével találkozhatunk a határon túl. Ezt a térséget nem látogattuk annyiszor, mint Erdélyt, Felvidéket vagy Délvidéket. Nekünk egy óriási rádöbbenés, hogy itt milyen kincsekre lehet bukkanni. A műsornak ma volt a bemutatója – óriási sikere volt, szerintem. Nem is gondoltuk, hogy nyílt színi tapsokkal díjazzák majd a táncokat, a jeleneteket. Úgy látom, hogy nagyon tetszik az embereknek, ami őszinte és igaz. Szerintem ez a műsor nagyon jó útmutatója lesz annak, hogy a táncházmozgalom is nyitogathatja kapuit arra, amerre most mi is megtettük.

– Mennyire különböznek a kárpátaljai táncok az eddig ismert táncoktól?
– A magyar anyag nagyon érdekes volt. A felső-Tisza-vidéki táncok nagyon hasonlítanak a szatmári falvak táncaihoz, hiszen közel esnek a határhoz. Bár nem lehet ezt határral szabdalni… Érdekes, hogy megmaradtak a karácsonyi énekek, kántálások, táncok. Ezek nagy energiákat hordoznak, s bennük megőrizhetjük önmagunkat.

– Tervezitek a produkció folytatását?
– Mindenképpen kell, hogy legyen egy folytatása. Ezzel itt nincs vége. Az etnikumok bemutatása is csak egy kis szelet. Egy-egy régióra is érdemesebb nagyobb figyelmet szentelni, mert nagyon izgalmas, archaikus kultúrával rendelkeznek. Nagyon sok párhuzamot tudtunk vonni a ruszinok és a gyimesi csángók között. Érdekes, hogy nincs különbség falusi és falusi ember között: az egyik a Kárpátoknak az északi oldalán, a másik a délin lakik, de ugyanúgy kemény életük van. S amilyen kemény az életformájuk, olyan erős a tánckultúrájuk. Azért tud ez egy laikus nézőnek élményt nyújtani, mert őszinte, mert hiteles, mert mindenki emberből van, és ezek még olyan ősi energiákat hordoznak, ami mindenkit meg tud érinteni, nem kell, hogy táncszakmában jártas legyen, s nem kell hozzá közös nyelvet beszélni.

– Milyen érzés volt az, hogy olyan tematikát hoztok a nagyközönség elé, amit még eddig senki nem dolgozott fel?
– Óriási súlyként nehezedett ránk mint koreográfusokra, hogy hitelesen, alaposan járjunk utána és tanuljuk meg, amit látunk. Igyekeztünk magunkból is minden maximumot kihozni. Amennyire csak lehet, igyekeztünk a férjemmel elmélyülni ebben a munkában. Tudjuk, hogy az első mérföldkő az nagyon fontos, és ez egy első mérföldkő volt ebben a régióban. Ez meghatározó lesz majd azoknak, akik esetleg a nyomdokainkon lépkednek tovább. S tovább is kell lépkedni, mert itt nincs vége ennek a folyamatnak. Ezért nagyon fontos, hogy ne legyen egy hamis kép, ne legyen egy felszínes tudás. Ami tőlünk telt, úgy érzem, azt megtettük. A Magyar Állami Népi Együttes tánckara előtt pedig le a kalappal, mert nagyon megdolgoztak ezért a műsorért, és nagyon megszerették ezeket a táncokat.

Az előadásban közreműködtek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Szlama László, Pál Eszter (felvételről). Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán. Az Idéző szerepében: Bakos Gabriella. Zeneszerző: Pál István „Szalonna”.
Zenei szerkesztő: Pál Lajos. Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor. Jelmeztervező: Furik Rita. Díszlettervező: Molnár Zsuzsa.
Rendező-koreográfus, művészeti vezető: Mihályi Gábor.

A Megidézett Kárpátalja című előadást novemberben és december elején a Hagyományok Házának színpadán tekinthetik meg az érdeklődők. A szervezők azt tervezik, hogy 2015-ben Kárpátalján is bemutatják a darabot.

Váradi Enikő
Kárpátalja.ma