Ősi óriáspingvinek – Új-Zélandtól a Seymour-szigetig

A pingvinek Dél-Amerika, Új-Zéland, Ausztrália, Dél-Afrika, az Antarktisz és a környező szigetek elegáns „frakkot” viselő, fehér-fekete tollazatú vízimadarai, melyek olyannyira alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, hogy míg a szárazföldön vagy a jégen lassan vagy egyenesen bohókásan totyognak, addig a hullámok között gyorsan és kecsesen úsznak, üldözve zsákmányállataikat, a halakat, a rákokat és a tintahalakat. Jelenleg az 1m 15 cm magas császárpingvin a legmagasabb képviselőjük, ám sokmillió évvel ezelőtt méretesebb vagy éppen jóval nagyobb fajaik termetes példányai hasították az ősidők tengereinek habjait.
Huszonötmillió évvel ezelőtt, az oligocén földtörténeti korban Új-Zéland még merőben más képet mutatott, mint napjainkban. A jelenlegi két nagy sziget (az északi és a déli) helyén több kisebb szárazulat emelkedett csak ki a Csendes-óceán hullámaiból. Ezeken élt – egyéb állatok mellett – a Kairuku grebneffi és a Kairuku waitaki ősi pingvinfaj. (A kairuku szó az új-zélandi őslakók, a maorik nyelvéből ered, jelentése: a búvár, aki ennivalóval tér vissza.) Az ősállatok külső megjelenését megtalált kövületeik, illetve a ma élő pingvinek csontvázának felhasználásával rekonstruálták, s kiderítették, hogy testfelépítésük különbözött minden ma élő vagy kihalt pingvinétől. Vaskos lábuk mellett testük karcsú, csőrük és szárnyaik pedig nagyon hosszúak és vékonyak voltak. Az 50 kilogrammosokra becsült ősállatok 1,2 méteres magasságukkal túlszárnyalták a császárpingvint, ám jóval kisebbek voltak a Peru partjainál, illetve az Antarktiszi-félsziget mellett emelkedő Seymour-sziget pingvinjeinél.
Az említett dél-amerikai országban, a Paracasi Nemzeti Rezervátumban tárták fel egy 36 millió éves pingvin fosszíliáját, mely az Inkayacu paracasensis fajhoz tartozott. Az állat másfél méter magas volt, de nemcsak testméretével, hanem színével is eltért ma élő rokonaitól. Az Austini Texasi Egyetem kutatói, Julian Clarke és kollégái meglepően gazdag melaninréteget találtak a megkövesedett csontok közé ágyazódva. Vizsgálataik alapján megállapították, hogy az Inkayacu paracasensis fekete „frakk” helyett szürke tollkabátot viselt, szárnyainak elülső és hátsó éle pedig vörösesbarna lehetett. A lelet tehát felveti a megoldásra váró kérdéseket: mikor és miért alakult át a pingvinek szürke tollruhája fekete-fehérré.
Az argentínai La Plata Egyetem munkatársai pedig a Seymour-szigeten rábukkantak az eddigi legnagyobb pingvin maradványaira. A lelet a tudósok szerint az eddig az Antarktiszon fellelt legteljesebben megőrződött fosszília. A 37 millió éves kövület szerint a Palaeeudiptes klekowskiinak elnevezett óriáspingvin magassága elérte a két métert, tehát csaknem egy méterrel magasabb volt, mint a császárpingvin, s még ha le is szegte csőrét, akkor is megütötte az 1,60 m-es magasságot. Súlya pedig akár 115 kilogramm is lehetett. Méretei következtében – mivel több levegőt tudott nagyobb tüdejébe szívni –, akár 40 percig is a víz alatt tartózkodhatott, jóval hosszabb ideig, mint a kisebb pingvinfajok. S kérdés, miért tűntek el az élet színpadáról az óriáspingvinek.

Újfalussy Géza

Kárpátalja.ma