Mit jelent számunkra az anyanyelv?

A nyelvtudományok ismerete szerint jelenleg kb. 6-7000 nyelvet beszélnek az emberek földünkön. Ezek közül mindenik nyelv valamely ember, embercsoport, nép anyanyelve.

Február 21. az anyanyelv nemzetközi világnapja, melyet az UNESCO azzal a céllal hirdetett meg, hogy elősegítse a nyelvi és kulturális sokszínűséget, valamint felhívja a figyelmet a nyelv fontosságára. Tanulmányok kimutatásaiból kiderül, hogy havonta átlagosan két nyelv tűnik el a világon. Az anyanyelv világnapján különböző előadásokkal, szimpoziumokkal hívják fel a figyelmet a nyelvőrzésre, a szép beszédre, valamint az írás és olvasás fontosságára is.
Bár a magyar nyelvet nem fenyegeti az eltűnés veszélye, mégis jelentős változáson ment át az elmúlt évek során, és sajnos, inkább romlott, mint javult. A leginkább talán a felgyorsult világ és az új kommunikációs eszközök okolhatók, ugyanis utóbbiak rövidítésekkel, betűkihagyásokkal és ékezetek nélkül használatosak. Ezért fontos a nyelvművelők feladata, mivel a szép magyar beszédet és helyesírást nemcsak tanulni kell, hanem befogadni is, azoktól, akik alkalmazzák.
Arról, hogy mit jelent a nyelvművelők számára az anyanyelvük, újságírókat, költőket, tanárokat, kulturális intézmények vezetőit kérdeztük Kárpátalja-szerte.
Czébely Lajos költő, helytörténész, tanár, kántor a felső-Tisza-vidéki szórványmagyarság mindenesének is nevezik. A kárpátaljai magyar kisebbségi irodalom egyik meghatározó személyisége. Mint költőt kérdeztük az anyanyelvről: „Mivel gyermekkoromban elsőként tanultam meg az anyanyelvet, a világot is általa ismertem meg fokozatosan, mert az ember csak annyit ismerhet meg megközelítően tökéletesen a világból, amennyit a nyelvismerete enged. Ezt biztosan állíthatom, próbálkoztam műfordításokkal is, s akkor derült ki, hogy ahány nyelv, annyi világlátás, annyi életfilozófia. Ezért számomra az anyanyelv olyan életfunkció, amely ok és eredmény is, vagy úgy is mondhatnám, az életem értelme. Tisztelem mindenki anyanyelvét, de ha anyanyelvemet bántják, úgy érzem, a legmélyebb énemet sértik meg.”
Kudlotyák Krisztina, a kárpátaljai közéletben egyik legtöbbet tevékenykedő kulturális szervezet igazgatója az anyanyelvről: „Az anyanyelv számomra egy csoda, valami megmagyarázhatatlan, ösztöneinkkel és a múltunkkal összefonódó jelenség. Véleményem szerint az ember gondolkodását teljes mértékben meghatározza az anyanyelv, annak képisége, logikája, szerkezete. A hétköznapi szó- és nyelvhasználat az ember jellemére mutat rá, meghatároz minket az, hogy milyen szavakat, kifejezéseket építünk be a kommunikációnkba: igényesek, következetesek, választékosak vagyunk-e a mindennapokban. Minden kimondott szónak gondolattömörítő súlya és értéke van, minden „és”-ben és „van”-ban mélységes tartalom, logikai varázslat és valami ősi felelősség lakozik. Az anyanyelv egy közösség közös kódja, közös tudatának hordozója. Hiszek abban, hogy mindenki teremt a nyelv által, teremt, amikor mondatot alkot és teremt, amikor gyermekét felelősen beszélni tanítja, teremt, amikor ösztönösen felkiált, és teremt, amikor elsuttogja a titkait, amikor verset ír.”
Szeles Viktória magyartanár, és szabadidejében településének televíziós bemondója is, így számára a nyelv munkaeszköz, de amikor épp nem tanít vagy konferál, akkor is igyekszik szépen és helyesen beszélni. „A magyar nyelv az életem szerves része. Ezért fontosnak tartom, hogy kifejezően és tisztán beszéljek ne csak a munkámban, hanem az életem minden területén. Véleményem szerint sokat kell olvasni igényes magyar irodalmi műveket, mert egy szép vers, egy jó elbeszélés nemcsak a lelkünket formálja, hanem magyarul is tanít. Jó lenne, ha mindenki odafigyelne arra, hogy megmaradjon a nyelv értéke, ne veszítse el a tisztaságát, szépségét. Szomorú tapasztalat, hogy az emberek már az írásra sem figyelnek oda, nem tudnak helyesen írni – tisztelet a kivételnek –, úgy alakítják át az írást, hogy az degradálódik, ezáltal az élőbeszéd is romlik. Fontos szerepük van azoknak a személyeknek, akiknek a munkájához tartozik a magyar nyelv használata, nekik tisztában kell lenniük a nyelvi szabályokkal, ezzel is példát mutatva a többségnek.”
Espán Margaréta, lapunk újságírója szerint: „A legnagyobb megtartó erőnek, köteléknek anyanyelvünket tartom. Hiszen a nyelvnek köszönhetően maradt ránk őseink évezredes tudása, s ez a záloga mindezek további megmaradásának is. Mindannyian birtokosai és őrzői, ezáltal anyanyelvápolók is vagyunk. Ehhez viszont hozzátartozik az is, hogy élő beszédünk egyre inkább különbözik az irodalmi nyelvtől, s nem »csak« azért, mert az emberek egyre kevesebb szépirodalmat olvasnak. Tagadhatatlan, hogy rosszallóan nézzük, hogy a kárpátaljai ukrán emberek nyelve mennyi magyar szót vett át és épített be szókincsébe. De ilyenkor arra is gondolnunk kellene, vajon mi nem ugyanígy teszünk-e, amikor számos olyan idegen kifejezést használunk nap mint nap, amelynek egyébként magyar megfelelője is van? Tudom, a nyelv fejlődő közeg, s ezzel együtt jár az is, hogy új szavak születnek, új szavak kerülnek be nyelvünkbe. De nem megtagadása az a magunk értékeinek, ha idegen tollakkal ékeskedünk? Jómagam éppen ezért igyekszem minél kevesebb idegen szót használni, és a szlenget minél inkább elkerülni a munkámban és a mindennapjaimban egyaránt.
Az anyanyelv a társadalmi érintkezés legáltalánosabb, az egyén legintimebb eszközei közé tartozik. A Földünkön élő bármely ember ezen érti meg legkönnyebben a dolgokat és fejezi ki magát a legtökéletesebben, még ha több nyelvet ismer is. Ezen a nyelven számol, gondolkodik, álmodik, ezt nem tanulja, hanem az anyatejjel együtt szívja magába, még csecsemő korában. Annyira szükséges az egyén számára, mint a tiszta levegő vagy a tiszta víz. A szellemi és a gyakorlati élet megnyilvánulásának legfontosabb eszköze. E nélkül nincs megfelelő kommunikáció. Ez képezi az alapot. Ezen kommunikál legtökéletesebben bármely nemzet. A tapasztalat azt mutatja, hogy bármely társadalom fejlődésében az anyanyelven történő gondolkodás vezetett el jelentős új, tudományos, technikai, művészeti stb. eredményekhez. Az egyén anyanyelvének használatával juthat legkönnyebben magasabb képzettségi szintre is, és tud hasznos tagja lenni a társadalomnak. Amint Széchényi mondta: „Nyelvében él a nemzet.” Ránk, magyarokra ez különösen is igaz, hiszen az anyanyelv még szorosabban összefügg a közösség lelki állapotával, még fontosabb a túlélés szempontjából, mint más nemzeteknél. Nyelvünk egybefonódik önazonosságunk tudatával.

Váradi Enikő