Forró szívek forradalma – hideg esőben

A társadalom időnként úgy működik, mint a lemeztektonika, ahol az egymásnak préselődő vagy egymás alá bukó litoszféra-táblák között addig nő a feszültség, míg a felgyülemlő energia földrengésben pattan ki.

A társadalomban pedig a haladók és a maradiak, illetve a függetlenségre vágyó megbilincselt nemzetek és a láncaikat kezükben tartó zsarnokok között addig növekednek a feszültségek, míg bekövetkezik a társadalmi robbanás: a forradalom, mely lehet véres – vagy kivételes esetben vértelen. Mi most az utóbbiak egyikére emlékezünk, mely 1848. március 15-én a hideg, esős idő ellenére is tüzet gyújtott Pest polgárainak szívében.
1848 különleges év volt Európa történelmében, melynek első hónapjaiban társadalmi-nemzeti megújulást sürgető forradalmak söpörtek végig a vén világrészen. Januárban a részállamokra tagolt Itália déli részén, a börtöneiben zajló kínvallatásokról hírhedt Nápolyi és Szicíliai Kettős Királyságban kelt fel a nép az uralkodói önkény ellen. Február 23–24-én pedig Párizs forradalma söpörte el Lajos Fülöp király uralmát, és vezetett el a második francia köztársaság kikiáltásához. A franciaországi politikai földrengés azután dominóhatást váltott ki Európa-szerte, s nyugattól keletig, német, olasz és magyar földön egyaránt felerősödtek azok a hangok, melyek létre akarták hozni a polgári szabadságjogokon és jogegyenlőségen alapuló modern világot.
Magyarországon, Pozsonyban éppen az utolsó rendi országgyűlés zajlott, s a reformpárt alsótáblai (alsóházi) vezére, Kossuth Lajos nagyhatású, március 3-i beszédében nagyfokú önállóságot, polgári alkotmányt, nem az uralkodónak, hanem az országgyűlésnek felelős kormányt követelt Magyarországnak – és mesteri politikai lépésként polgári alkotmányt az osztrák örökös tartományok számára is. Beszédét pedig németre is lefordították, s hozzájárult a hamarosan kitörő bécsi forradalomhoz.
Az alsótábla határozati rangra emelte Kossuth követelését. A felsőtábla (felsőház) viszont – ahol kisebbségben voltak a reformerek – kivárt, és a császári önkényuralom jelképétől, Metternich kancellártól várta, hogy oldja meg a helyzetet, aki úgy döntött: Kossuthék indítványát el kell utasítani. Nem számolt viszont azzal, hogy a magyar ellenzéki vezér március 3-i, alkotmányt követelő beszédétől fellelkesült bécsi polgárok, a metternichi zsarnoksággal torkig levő egyetemisták, valamint a rossz gazdasági helyzet miatt a tűréshatáron túljutott munkások március 13-án forradalmat robbantanak ki a császárvárosban, és elsöprik az útból a polgári haladás egyik legelszántabb ellenségét, a Habsburg Birodalom ügyeit évtizedekig irányító kancellárt. Ennek hatására másnap a bécsi forradalomtól megrettent, s egy esetleges magyar forradalomtól is tartó felsőtáblai többség beadta a derekát, elfogadta az alsóház határozatát, s március 15-én reggel a két ház képviselői gőzhajón indultak a császárvárosba, hogy az udvarral is elfogadtassák Kossuth követeléseit.
De mi történt közben Pesten? Petőfi Sándor és barátai, a radikális társadalmi megújulást, nagyfokú nemzeti önrendelkezést követelő márciusi ifjak forradalmat terveztek kirobbantani (Magyarország teljes önállóságáról akkor még nem volt szó), kidolgozták a polgári átalakulást és nagyfokú autonómiát, továbbá a külön nagyfejedelemségként kormányzott Erdély Magyarországgal való újraegyesülését követelő híres 12 pontot, s március 19-ét jelölték ki a revolúció napjának. Miért? Akkor tartották ugyanis Pesten a József-napi országos vásárt, s Petőfiék a vásárra érkező vidéki tömeget is a maguk oldalára akarták állítani, hogy hatékonyabban léphessenek fel a császári uralmat Magyarországon képviselő, Budán székelő Helytartótanács ellen. Amint azonban március 14-én Pestre is megérkezett a bécsi forradalom és Metternich menesztésének híre, jó politikai érzékkel felfogták: a császárváros revolúciója miatt a Helytartótanács most zavarban van, sebezhető, ezért azonnal lépni kell, míg nem tért magához. Így március 15-re helyezték át a magyar forradalom időpontját.
Petőfi Sándor megírta a még az ingadozókat is fellelkesítő, forradalmi erőt sugárzó Nemzeti dalát, s március 15-én reggel a márciusi ifjak – Petőfi Sándorral az élükön – kiléptek törzshelyük, a híres „forradalmi kávéház”, a Pilvax ajtaján, hogy elinduljanak az egyetemek felé, maguk mellé állítva az örök forradalmár egyetemi ifjúságot. Dacoltak az arcukba csapó szakadó esővel, ahogy készek voltak dacolni a Budán állomásozó császári katonaság esetleges fegyveres fellépésével is. Az orvosi, a mérnöki, a jogi egyetem több száz diákját maguk mellé véve pedig elindultak Landerer és Heckenast nyomdája felé, mert Petőfi tudta, micsoda erő a felszabadított sajtó, mely egyrészt tovább lelkesíti a pesti népet, másrészt az ország minden pontjára eljuttatja a forradalom lelkesítő üzenetét, a márciusi ifjak felhívását, s egy egész országot állíthat mögéjük. A nyomdánál már ezer ember gyűlt egybe, miközben Petőfiék a forradalmi nép nevében lefoglalták az egyik nyomdagépet, mely a cenzúra megkerülésével ontani kezdte a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Petőfi naplója szerint: „Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta.” Igen, „részeg örömmel”, hisz’ mindenkit magával ragadott a 12 pont és a Petőfi-vers gyújtó ereje, valamint a lelki felszabadulás mámorító pillanata, hogy lám: lélekbénító cenzúra és lélekbénító zsarnokság nélkül ki lehet adni ilyen forradalmi nyomtatványokat, melyekből sütött a polgári jogok és nemzeti jogok sürgető követelése s a buzdítás: hogy igenis ki lehet verekedni a magyar szabadságot.
A sajtó felszabadítása után a tömeg eloszlott, hogy délután ismét összegyűljön a Nemzeti Múzeum előtti térre (a teret később beépítették). Itt újabb lelkesítő beszédek hangzottak el az immár tízezresre duzzadt tömeg előtt, az azonban csak legenda, hogy Petőfi – aki csakugyan ott állt a múzeum lépcsőjén – itt is elszavalta volna a Nemzeti dalt, mint korábban az egyetemeknél. A tömeg ezt követően a Városházához vonult, s aláíratta a 12 pontot a városháza vezetőivel. Majd immár húszezren zúdultak át Budára, a Várba, s a Pesten addig nem látott hatalmas tömegtől megrettent Helytartótanács beleegyezett, hogy eltöröltessen a cenzúra, kiadasson a katonaságnak a tétlenség iránti parancs, s engedjék szabadon a várbörtönben tartott forradalmár Táncsics Mihályt.
Este a Nemzeti Színházban a Bánk bánt adták volna elő, ám a forradalmi tömeg akaratának engedve, Egressy Béni tolmácsolásában felhangzott a Nemzeti dal, az énekkar pedig elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. Majd a Rákóczi-indulóval ért véget a forradalomhoz méltó színházi est. A Városháza nagytermében pedig megkezdte munkáját a Pest fölötti irányítást átvevő vezető forradalmi szerv, a Közbátorsági (mai értelmében: közbiztonsági) Választmány. S miután másnap Bécsbe is eljutott a pesti forradalom híre, a császári udvar is beleegyezett Kossuthék követeléseibe.
Kezdetét vette a magyar forradalom, és megszületett a polgári Magyarország, a polgári magyar nemzet.

Lajos Mihály