Kárpátaljaiak a nagyvilágban

Új munkakörbe kerülni, új emberek közé beilleszkedni, új szabályokhoz alkalmazkodni még akkor sem megy mindig könnyen, ha az a munka a helybéli vegyesboltban van, vagy éppen egykori tanárai közé cseppen vissza az ember kollégai szerepben.

A helyzet nehézsége pedig csak fokozódik akkor, ha az a munka egy másik országban, másik földrészen van, s a munkakör és az emberek mellett egy új kultúrához is igazodni kell. A cikkünkben bemutatott három fiatal a Rákóczi-főiskoláról kikerülve vette nyakába a nagyvilágot, hogy dolgozzon, világot lásson. Tanulságos történetek következnek.
Az ugocsai kis faluban, Batáron született Bán Natália az emeletes buszok hazájában, Angliában sokféle nemzet képviselőjével találta magát szemben.
– Mindig is álmom volt, hogy eljussak Angliába, csak azt nem tudtam, hogy milyen úton. 2013-ban diplomáztam angol szakon. Elkezdtem dolgozni, és eldöntöttem, hogy a fizetésemet erre teszem félre. Egy fizetős weboldalon keresztül kerestem au pair munkát, vagyis olyan bébiszitternek jelentkeztem, aki a családdal együtt lakik. 2014 szeptemberében kerültem ki egy crowlandi családhoz. A gyerekekkel kellett foglalkoznom. Három iskolába járt, a legkisebb, egyéves gyerek velem volt otthon. Nekem kellett beadnom az asztmagyógyszerét a munka mellett, ill. takarítanom, főznöm, ha az anyuka nem volt otthon. A munkáért hetente kaptam zsebpénzt. Érdekes volt a körükben élni, mivel a szülők Afrikából származtak. De nem volt bennük ellenségeskedés. Az egyik kislányt megtanítottam néhány magyar mondatra, és az édesanyja nagyon örült ennek. Három hónapig dolgoztam ott, és ez idő alatt sikerült megspórolnom annyi pénzt, hogy át tudjak menni Manchesterbe. Ismerősöknél találtam szállást egy rövid időre. Jelenleg egy utazási iroda pénzügyi részlegén dolgozom.
Rengeteg bevándorló él itt. Manchesterben annyi a magyar, hogy egy kis közösséget is létrehoztak. Összejárnak, beszélgetnek, magyar ételeket főznek, és nem feledkeznek meg a magyar szokásokról, ünnepekről sem, március 15-ről, október 23-ról is megemlékeznek. Van itt egy magyar pap is, így magyar szentmisét is tudnak látogatni.
Alapvetően furcsák voltak számomra kezdetben a kétemeletes buszok, az angolok étkezési rendje, a sok teázás, hogy éjszakára sokat esznek, reggelire meg szinte semmit. Itt délelőtt 9 órakor kezdődik az élet, aztán este 10-11-ig tart. Az emberek mindent megköszönnek, mindig mosolyognak. Ha bemegyek egy boltba, az eladó kedves, mosolyog. Otthon ez nincs.
Világot látni jöttem csak Angliába, nem akarok itt élni. Szeretnék pénzt gyűjteni, erősíteni az angol tudásomat, aztán hazamenni.

Az aknaszlatinai Togyeriska Tamás néhány év leforgása alatt 3 földrészen fordult meg.
– Angol nyelv és irodalom szakon tanultam. 2009-ben láttam meg egy hirdetést, amelyben diákmunka-lehetőséget kínáltak az USA-ban. Felkerestem a céget, kaptam is munkát, így szerződéssel 4 hónapot egy Boston melletti szigeten, Marthas Vineyardon töltöttem. Előbb egy szupermarketben dolgoztam csak, aztán mellette egy étteremben is. Bejártam Bostont, New Yorkot.
Egy évvel később Kréta szigetén dolgoztam a nyári szezonban. Ugyanaz a cég, de már egy ötcsillagos luxus szállodában kaptam munkát. Amerikában egy magyarral sem találkoztam, Görögországban viszont többel is, szeretnek oda menni dolgozni. 2013-ban következett a legnagyobb feladat: Dubaiba utaztam ki az év augusztusában, és tavaly télig maradtam. Ott is egy luxushotelben dolgoztam, a világ legmagasabb épületében, a Burj Khalifában lévő Armani Hotelben. Jól fogadtak a munkahelyen, a repülőjegytől kezdve mindent kifizettek, a lakást, étkezést, sőt, a munkába is ingyen szállítottak.
Dubaiban rengeteg hindu és muszlim él, és nagyon nehéz megszokni a mienktől eltérő kultúrájukat, és őket magukat is csak úgy lehet megszokni, ha megismeri őket az ember. A ramadán idején nagyon szigorúan követik az előírt szabályokat, ezért ebben az időszakban a legajánlatosabb hazautazni. Én 8 hónap után utaztam haza először, megleptem a családomat. Aztán 3-4 havonta jártam már.
Az, hogy magyar vagyok, ott sosem okozott gondot. Jóban voltam egy kint dolgozó aradi magyar sráccal, akivel közösen magyar buliba is ellátogattunk, tehát bőven vannak kint magyarok. Igaz, sokkal több az ukrán, nagyon népszerű lett a körükben Dubai.
Sokan azt hiszik, hogy Dubaiban mindenki dúsgazdag, Ferrarival jár. Az elitre ez igaz, de az egyszerű munkások ugyanúgy gürcölnek, sőt, az átlagfizetések alacsonyabbak, mint Amerikában.
Márciustól Budapesten élek, egy online hotelfoglalásokkal foglalkozó külföldi cégnél dolgozom és közben a TV2 akadémiáján tanulok sportriporteri szakon.

Keresztyén Gabriella 2014-ben szerzett diplomát a főiskola ukrán filológia szakán, s elvégezte a Rivnei Sztepan Demjancsuk Nemzetközi Közgazdasági-Humán Egyetem alsós tanítói–német szakát is. A jánosi lány az Önkéntes Diaókinai Év program keretében ment Németországba 2014-ben, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassa a német nyelvet.
– Egy Frankfurt melletti öregek otthonában kezdtem az önkéntességet. Azon kevesek közé tartozom, akik nem a pénz miatt mentek külföldre. Fizetést nem kapok, csak szállást és zsebpénzt. Egy debreceni, illetve két német és egy nepáli önkéntes lány is szolgál az otthonban.
Az első benyomásaim nagyon pozitívak voltak Németországról. Még a munka megkezdése előtt hasznos tanácsokkal láttak el minket, belekóstolhattunk a német mentalitásba. Elcsodálkoztunk, mennyire precízek, előrelátóak a németek. A munkahelyen mindenki kedves, segítőkész. Egyáltalán nem volt hátrányom azért, mert külföldi vagyok. Rengeteg külföldi él az országban, senkinek nem szúr szemet még az sem, ha valaki egyáltalán nem beszéli az államnyelvet. Igazi „multikulti”. Teljesen más, mint az otthoni környezet. Egyszerű és könnyű az élet. Minden szervezett, tiszta, a németek nagyon befogadóak, kedvesek, a véleményüket mindig őszintén megmondják. Senkinek sem furcsa, ha az utcán egy idegen rád köszön vagy rád mosolyog. Sokkal stresszmentesebben élnek, mint a kárpátaljai vagy akár a magyarországi emberek. Van idejük pihenni, kirándulni, szórakozni. Minimálbérből is meg lehet élni.
– Hazatérsz?
– Igen, de néhány évig valószínűleg még itt maradok. Sokan azt mondják, hogy bolond vagyok, ha itt hagyom ezt az életet, hisz itt sokkal jobban tudnék boldogulni, mint otthon, ahonnan mindenki menekül. Ebben van is igazság. De nem tudnám itt leélni az életem. Az én hazám Kárpátalja, oda húz a szívem. Azokat az értékeket, szokásokat szeretném újra átélni, és majd a gyerekeimnek is továbbadni, amiket én kaptam, amik bennem is élnek. Szeretnék valamit visszaadni annak a földnek, amelyiktől én is olyan sokat kaptam.
Augusztus végéig biztos itt maradok, köt a szerződés. Hogy utána mi lesz, az még kérdéses. Bízom Istenben, Ő tudja a legjobban, hogy mi jó nekem, hol van a helyem. De az szinte biztos, hogy a jövőmet nem idegen földön képzelem el.

Espán Margaréta