A zseniális asztaloslegény

Az egyik legismertebb magyar festő asztaloslegényként indult, és lett belőle világhírű művész.
Munkácsy nevét hatalmas méretű vásznairól ismerte meg az egész világ. Lieb Mihályként született Kárpátalján, Munkácson. Eredeti nevét 1868-ig használta, majd a Munkácsit választotta, aminek a végére később már „y” került.

Szülei egy asztaloshoz adták inasnak, de nyomorban élt. 1861-ben ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, ő vette a szárnyai alá. Együtt dolgoztak, később Pesten, majd Bécsben képezte magát. Az Ásító inast már Düseldorfban készítette, a képet 1870-ben aranyéremmel tüntették ki Párizsban. Ekkor, mindössze 26 évesen Párizs leghíresebb festője lett. Műtermet nyitott ott, de Békéscsabán is.
Munkácsy a fényes franciai palotákban is csak a magyar Miska maradt. Nemcsak kiváló festő, hanem a kor legnagyobb „szociológusa” is volt, aki egyaránt ismerte az európai- és a magyar társadalom falusi és városi közösségeit. És mert ismerte, meg is tudta festeni.
Vázlataiból rendkívüli koncentráló képességű, tömör formalátású és kiváló rajzkészségű festőre következhetünk, aki csak és kizárólag saját lelki erejére, képzeletvilágára, festői tudására és hitére támaszkodott.

Egyik leghíresebb munkája a Krisztus trilógia, amit eredetileg talán maga sem triológiának képzelt el. Egy újtestamentumi képet készült festeni, és csak hosszas mérlegelés után döntött a Krisztust Pilátus előtt ábrázoló téma mellett. A három kép során a jelenetek nem időrendben követik egymást, mert az utolsóként festett Ecce Homo a második a szenvedéstörténetben, s csak ezután következik a Golgota.
Egyre romló idegállapota miatt 1897-ben szanatóriumba került. 1900. május 1-jén halt meg. A Kerepesi temetőben temették el, Békéscsabán pedig már két nappal a temetése után utcát neveztek el róla.

Rengeteg levél, önéletrajzi visszaemlékezés, tanulmány és a kortársak memoárjai már éltében kultikussá emelték.