Kossuth rokon Beregszászban

Kevés olyan magyarok lakta település van a világon, ahol egy utca vagy egy tér ne lenne elnevezve Kossuth Lajosról, az államférfiről, a XIX. századi magyar szabadságküzdelmek legnagyobb alakjáról és szellemi vezéréről.

Magyarországon a legtöbb köztéri szobor őt formázza meg. Nem közismert, de tény, hogy a Kossuth családnak ma is élnek leszármazottai Kárpátalján, közéjük tartozik a Beregszászban élő dr. Kertész Árpádné Bán Mónika is, aki Kossuth szüleinek hatodik fokú leányági leszármazottja, és számos, híres rokonával és annak családtagjaival kapcsolatos emléket őriz.

Kossuth Lajos 1802-ben született a Borsod megyei Monokon, birtoktalan, evangélikus köznemesi családban. Édesapja, Kossuth László uradalmi ügyész volt az Andrássy családnál. Édesanyja, Weber Karolina az olaszliszkai postamester lánya. Kossuth Lajosnak négy húga is volt: Karolina, dr. Breznay István Zemplén megyei főorvos felesége (1810–1848), Emília, Zsulavszky Zsigmond felesége (1812–1861), Lujza, Ruttkay József felesége (1815–1902) és Zsuzsannna, Meszlényi Rudolf felesége (1817–1854).

Kossuth Lajos 1841-ben, 39 éves korában feleségül vette Meszlényi Teréziát (1809–1865). Házasságukból három gyermek született, de unokájuk egy sem, így közvetlen leszármazottai nincsenek a nagy magyar államférfinak, ellenben leánytestvéreinek leszármazottai máig közöttünk élnek, akárcsak beszélgetőtársam, aki számtalan okmánnyal és magánlevéllel tudja igazolni a rokonságot és leszármazását.

Bán Mónika üknagyanyja Kossuth Karolina leánya, Breznay Anna (1830–1860) volt, Eördögh Mihály sátoraljaúlyhelyi köz- és váltóügyvéd felesége. Az ügyvéd úr névjegykártyáját máig őrzi a családi archívum, akárcsak Kossuth Lajos névjegyét, amellyel „Boldog Újévet” kívánt. Az Eördögh család legkisebb gyermeke volt az 1860-ban született Eördögh Etelka, a dédnagymama, aki Ungváron élt Komjáthy Gábor ungi református esperes feleségeként. Róla, testvéreiről és gyermekeiről már számtalan fényképe és emléke maradt Bán Mónikának.

Az idős Kossuth Lajos felesége halálát követően, 1865-től kisebb megszakításokkal az olaszországi Torinóban (Turin) élt két fiával száműzetésben. Húga, Ruttkayné Kossuth Lujza 1882-ben költözött hozzájuk, hogy szeretett testvére mellett lehessen. A fiúkról és Kossuth Lajosról gondoskodó Lujza rendszeresen levelezett nővére unokájával, Eördögh Etelkával, leveleit gondosan őrzi Kertészné Bán Mónika, sőt van egy Kossuth Lajos édesanyja által fiának írt levél is. A régi leveleket pedig egy olyan nemzeti szalaggal átkötött illatszeres dobozban őrzi, amelyet Eördögh Etelka 16. születésnapjára magától Kossuth Lajostól kapott Torinóból, amit kétséget kizáróan igazol a Torinóban kelt postai feladószelvény, amely ugyancsak épen megmaradt, és olvasható rajta a nagy előd kézírása. Lujza néni küldött fényképet a Kossuth fiúkról és az idős Kossuth Lajosról is, de az utóbbi jelenleg Kertészné Bán Mónika Észtországban élő testvérénél van. Annak a másolata jelent meg Szabad György Kossuth politikai pályája című művében.

A száműzetésbe kényszerített Kossuthot 1894. március 20-án bekövetkezett halála után felesége és lánya hamvaival együtt az egész országot megmozgató ünnepség keretében temették el Budapesten. Kossuth Lajos idősebbik fia, Ferenc Lujza nénjével hazajött Magyarországra, ahol többször is országgyűlési képviselővé választották, sőt a Wekerle-kormányban kereskedelmi miniszter is volt négy éven át. A fiatalabb Kossuth fiú, Lajos Tódor Olaszországban maradt. Kossuth Lujza Magyarországon megalapította a szegény elesetteket gondozó Thabita-egyesületet, majd az Ungváron élő Komjáthy Gábornéhoz költözött. Velük élt, és ott is halt meg 1902-ben. Budapesten a Kerepesi temető Kossuth Mauzóleumában van eltemetve. Mivel ő élete végén Ungváron tartózkodott, levelei és emlékei is ott maradtak, ennek egy része a sátoraljaújhelyi múzeumban tekinthető meg jelenleg.

Komjáthy Gábor esperesnek és nejének, Eördögh Etelkának 1886-ban született leánya, Komjáthy Etelka Irén volt dr. Kertész Árpádné nagymamája, akinek első férje Kun Elemér Attila református körjegyző volt, második férje pedig Ruszka Elek szalókai református lelkész. A nagymama és második férje a Csap melletti Szalóka temetőjében van eltemetve, emléküket a helyi közösség máig nagy tisztelettel őrzi, sírjukat minden évben, a falunap keretében ünnepélyesen megkoszorúzzák.

Komjáthy Etelka Irénnek első házasságából négy gyermeke született: Kun Angéla, Györke István beregújfalui református lelkész felesége, Kun Gábor, aki 8 éves korában torokgyíkban meghalt, Kun Lóránd István, a későbbi szlovákiai Ungi Református Egyházmegye néhai esperese, valamint Kertészné Bán Mónika édesanyja, az 1917-ben született Kun Irén Edit, aki később Bán Zoltán református lelkész, beregi esperes felesége lett. A XX. század meglehetősen hányatott sorsot tartogatott a Bán család számára is, Bán Mónika erről így mesél: „Édesapám az eszenyi kántortanító, Bán János fia volt. Losoncon végzett református teológiát, de a határok változása miatt már Debrecenben tett papi vizsgát, majd rövid püspökladányi időszakot követően a ma kelet-szlovákiai Bés község református lelkésze volt. Ott éltek az édesanyámmal a református parókián. A Benes-törvények értelmében a szüleimet, 24 órán belül, 50 kilós csomaggal kitelepítették az újjáalakult Csehszlovákiából. Az ő esetükben az volt az ok, hogy 1938 után költöztek oda. Valójában Magyarországra akarták telepíteni őket, de mivel ott nem éltek közeli rokonaink, a Szovjetunióhoz csatolt Szalókára költöztek az anyai nagyanyámékhoz. Szekérrel jöttek a szüleim Bésből, velük az 1943-ban született Zoltán bátyám, én pedig az édesanyám hasában utaztam, így 1945-ben Szalókán láttam meg a napvilágot. Két éves koromig laktunk Szalókán, akkor kitették a nagyszüleimet a szalókai parókiáról. Közben az apámat megválasztották tiszaásványi és csapi lelkésznek, így két évig még az ásványi parókián lakhattunk, majd azt is elvették és költözhettünk albérletbe, Csapra. János öcsém már Barkaszón született 1954-ben, akkor épp ott volt lelkész az édesapám. A legkisebb öcsém, Bán István 1959-ben Kaszonyban született, abban az időben apu zápszonyi pap volt. Végül 1960-ban tudtunk Beregszászban egy házat vásárolni, és sok-sok iskola után itt, a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola első érettségiző osztályával fejeztem be az iskolát.

A testvéreim közül bátyám, Zoltán Ungváron, János öcsém Magyarországon, a legkisebb öcsém, István pedig Észtországban él. 1965-ben kötöttem házasságot férjemmel, dr. Kertész Árpáddal, aki 30 évig gyermekorvosként, azóta mentőorvosként dolgozik Beregszászban. Egy lányunk született, és van két csodálatos unokánk: Editke és Ádám.”

Arra a kérdésemre, hogy milyen érzés Kossuth Lajos rokonának lenni a mai Beregszászban, Kertészné Bán Mónika a következőt válaszolta: „Nem mondanám, hogy nem vagyok rá büszke. De mivel ez nem az én érdemem, soha nem kérkedtem vele. Azt viszont jó érzéssel mondhatom, hogy a megpróbáltatások ellenére igyekeztünk emlékezni a múltra, példát venni „Kossuth apánkról” és megmaradni magyarnak. Örülök annak, hogy ennyi nemzedéken át megmaradt a családi összetartozás érzése és a szeretet. Remélem, ezt sikerült továbbadni az unokáinknak is, akik tovább ápolják családi hagyományainkat és a dicső ősök emlékét.

Köszönettel tartozom a Nagymamáknak és Édesanyámnak, hogy megőrizték az utódoknak a csodálatos tárgyi emlékeket Kossuth Lajosról.”

Badó Zsolt

U.i.: A beszélgetés után került elő egy régi fénykép a család régi iratai közül, a következő felirattal: Kossuth Lajos Turinban készült utolsó fényképe.

Kárpátalja