A New Horizons a Pluto közelében

A Plutóhoz közeledő New Horizons űrszonda felvételein egyre több alakzat válik láthatóvá a törpebolygó felszínén, emellett mind jobban szemügyre vehető legnagyobb holdja, a Charon is. Egyre gyarapodnak a törpebolygóról és holdrendszeréről szerzett ismereteink, ahogy a szonda egyre jobban megközelíti az égitesteket.
Az űrszonda LORRI kamerájának nagyfelbontású fekete-fehér képeit és egyik műszerének, a Ralphnak a színeket jelző adatait összekombinálva kiderítették, hogy a Pluto felszíne vörösesbarna színű, ezt a színt pedig a Naprendszer külső vidékein gyakori tholin vegyületek megléte idézi elő. Ezek a szerves vegyületek úgy alakulnak ki, hogy a Nap által kibocsátott ultraibolya sugárzás vagy a mélyűrből a Naprendszerbe érkező nagyenergiájú kozmikus sugárzás hatására etilén, etán, acetilén, hidrogén-cianid vagy más egyszerűbb, például nitrogént tartalmazó molekulák és pozitív elektromos töltésű ionok szerves molekulákat formálnak, sokszor aeroszolt alkotva polimerré állnak össze, és beborítják egy égitest felszínét.
Jelentős eltéréseket derítettek ki a törpebolygó és a Charon között. Míg a vörösesbarna Plutón sötétebb és világosabb területek váltakoznak, addig legnagyobb kísérője egyöntetűen szürke, csak az északi sarkvidékén látható egy sötétebb folt. A felszínükön található anyagok és belső felépítésük tekintetében is nagyban különbözik egymástól a két égitest. A törpebolygó inkább kőzetekből áll, felszínén pedig fagyott nitrogént, széndioxidot és metánt is felfedeztek, legnagyobb holdját viszont ammónia és víz fagyott keveréke borítja, belsejében pedig a kőzetek mellett vízjég is található.
A Pluto egyenlítői részén különös, leginkább egy cet alakjára emlékeztető sötét foltot fedeztek fel, mely a Bálna nevet kapta. Tőle északra kisebb, sötét mintázatok 1600 km hosszú füzére látható, mely valamilyen geológiai aktivitásra utalhat… Visszatérve az Egyenlítő vidékéhez, a Bálna mellett több száz kilométer átmérőjű sötét foltok is sorakoznak, melyektől szürkés vonalak kanyarognak az északi félteke magasabb szélességi körei felé. Még közelebbi felvételeken különös, egyenes szélű alakzatok tűntek fel, melyek talán sziklafalak lehetnek, s egy becsapódási krátert is felfedeztek. A Charonon pedig láthatóvá vált két, viszonylag fiatal, 100 km átmérőjű, méretes becsapódási kráter, valamint két jókora hasadékvölgy, melyek kialakulásának kérdése még nincs tisztázva…
Ugyancsak válaszra vár a kérdés: miként jöhetett létre a Pluto-rendszer a törpebolygóval, a hozzá képest hatalmas méretű Charonnal, a két közepes, valamint a két apró holddal. A tudósok elképzelése szerint ilyen kicsiny égitestek esetében ezt a sokszereplős rendszert csak egy égitestet ért hatalmas kozmikus becsapódás és a kataklizma nyomán a világűrbe kidobódott törmelékek újbóli összeállása hozhatja létre. Mi történhetett hát itt a régmúltban? Reméljük, egyszer választ kapunk a kérdésre…

Újfalussy Géza

Kárpátalja.ma