Óizlandi történetek

A Corvina Kiadó Északi források címmel új könyvsorozatot jelentet meg, amely a 12. és 14. század között írásba foglalt óizlandi sagákat adja közre. A sorozat első kötete a Völsunga saga, amelynek jegyzetekkel ellátott, kész fordítása Bernáth István hagyatékából került elő. A saga-irodalomról és Bernáth István munkásságáról Dr. Voigt Vilmos folklór kutatót, professor emeritust, az MTA doktorát kérdeztük.

Az Északi források könyvsorozat első kötetében megtalálható Völsunga saga korábban még nem jelent meg magyarul: miről szól ez a történet?

A Völsunga saga a Völsungok története. Alcíme szerint „Egy 13. század közepi, izlandi pergamenkódexbe leírt hőstörténet”. A 130 kisalakú lapon 44 „fejezetben” mesélik el egymást követő nemzedékek sorsát. Ők a „Völsungok”, az ősi időben élt Völsung király leszármazottai. A korai időkben közülük a legnevezetesebb Sigurd, aki nagyerejű sárkányölő és kincsrabló hősként a burgund uralkodó udvarába kerül, és noha a vitézeknél keményebb szűzzel, Brünhilddel kölcsönös a szerelmük, különböző fondorlatok és álruhák következtében Gudrun férje lesz. Sigurdöt is álnok módon ölik meg, Gudrun pedig később Atli király (aki a hun történelemből ismert hatalmas uralkodó) felesége lesz, aki legyilkoltatja a burgundokat, túléli Atilla váratlan halálát és a bosszúval meg szomorúsággal telve emlékezik az egész hosszú történetre.

A saga-irodalom Magyarországon igen kevéssé ismert: mit érdemes a műfajról tudni?

Maga a saga szó az „óizlandi” nyelven eredetileg ’elmondás, egy történet elbeszélése’, a 13. században azonban már egyértelműen irodalmi műfaj, több téma szerinti csoportra tagolódik. A Völsunga saga egyedülálló abban a tekintetben, hogy nem a mai Izlandon vagy Norvégiában játszódik, hanem a Rajna mentén és hősei sem a tengeri rabló vikingek, hanem a népvándorláskor germán fejedelmei. Noha a helyszínek, olykor a nevek „valódiak”, az egész történet fikció, és nem csak a mitológiából ide átvett szereplők azok. A prózai szövegek között többször régi verseket idéznek, amelyek az óizlandi hősepika évszázadokkal régebbi szövegeire mutatnak.

Hogy milyen is az a leíró mód és stílus, amely az egész saga-irodalmat jellemzi, sok példával bizonyíthatjuk. Nevezték ezt lakonikus beszámoló-stílusnak, korai realizmusnak is, ám akár szenvtelen és posztmodern is ez az írásmód, sok ismeretet az olvasótól tételez fel. A Völsunga saga 23. része egy nevezetes temetésről szól. „Ezek után Sigurd holttestét a régi szokások szerint ellátták, majd hatalmas máglyát raktak. És amikor már nagy lánggal lobogott, legfelülre ráfektették a Fáfnir-ölő Sigurd holttestét, három éves fiával együtt, akit Brünhild előbb megöletett, valamint Guttorm testét is. és amikor a máglya már köröskörül égett, Brünhild még odaszólt a kíséretében lévő nőknek, hogy vegyék el azt az aranyat, amelyet nekik szánt, majd fellépett a máglyára. Brünhild azután meghalt, és teste együtt égett el Sigurdével. Ezzel kettőjük élete véget ért.”

Mit gondol, miért lehetett érdekes ez a történet a későbbi korok olvasóinak is?

A fordulatos és véres történet különösen a német romantika idején vált közismertté az egész Európában. Akkori német fordítását használta Richard Wagner is a „Nibelungok gyűrűje” operáiban. Ezek a hős és sors „modern” felfogását fejezik ki, természetfeletti érzelmeket tulajdonítottak a germán hősöknek, és máig új-meg-új értelmezésre adnak lehetőséget.

A mindmáig tartó magyarországi Wagner-kultusz ismeretében meglepő tény, hogy a Völsungok történetének eddig nem volt magyar fordítása. Most viszont a pár éve elhunyt műfordító, Bernáth Istvánnak az eredetiből készült teljes és hűséges fordítása jelent meg, a szükséges bevezetővel, némi magyarázatokkal, névmutatóval. És a könyv igen szép.

Bernáth István több saga-fordítása már régóta elérhető itthon is az érdeklődők számára.

Bernáth más sagákat is közölt már magyarul, természetesen a legismertebbeket és legszebbeket, mint az Egil-saga és a Njál-saga. Ezek is újra megjelennek majd a Corvina Kiadó „Északi források – Fontes Boreales” merész és bíztató című sorozatában. Az „óizlandi saga” ugyanis az európai prózaelbeszélések egy korai, társtalan példája. A mi honfoglalásunk idején Izlandra települő skandinávok ugyanis a maguk helyi nyelvén gazdag és régies költészetet, udvari költők műveit – és sokrétű prózairodalmat alkottak meg. Noha a saját nemzetség és táj sokévszázados történetét szinte mindenki szóban is pontosan el tudta mondani (máig is ez a helyzet!) – azért le is írták az ilyen műveket, mégpedig tömör, az egyes szereplőket és eseményeket mégis hallatlanul pontosan kifejező művekben. Ezek terjedelmileg lehetnek hosszabbak is, rövidebbek is, mint a Völsungok története. Néhány saga „íróját”, legalább „leíróját” név szerint is ismerjük, máskor az utókor nevezetes szerzőkhöz kapcsolja ezeket – a sagák zömének szerzőjét nem ismerjük – ami újabb bizonyítéka annak, hogy ebben az óizlandi társadalomban csakugyan közkincs volt a verses meg a prózai epika.

Az izlandi nép mindig híres volt irodalmiságáról, az UNESCO Reykjavíkot 2011-ben irodalmi várossá is nyilvánította. Mit gondol, melyek azok a feltételek, amelyek ezt a kulturális fejlettséget már ilyen korán, a 12-14. század környékén lehetővé tették?

Az óizlandi költészet sajátossága az, hogy a saját nyelven fogalmaz, szinte társtalanul az akkori Európában. Izland bizonyos önállósága, a gazdag szóbeliség sokáig megmaradása — ugyanakkor a régen elsajátított írás (ez nem a rúna-írás, noha azt is ismerték, hanem a pontosan kialakított és szinte változatlanul máig használt latinbetűs írásmód) egymást segítették az irodalmi „igény” kielégítésében. Noha a középkori Izland mégsem volt mai értelemben vett köztársaság vagy demokrácia – a társadalmi egyenlőtlenségek és a feudális terhek szinte alig látszanak. A büszke, gyakran önfejű önállóság mindmáig jellemzi az izlandiakat: ehhez hozzá tartozik régi irodalmuk, mint a közösség megnyilvánulásának kultusza is.

Bernáth Istvánt Ön személyesen is ismerte: mi vonzotta őt Skandináviában?

Aki egyszer a skandináv kultúra közelébe jut, valósággal megbabonázódik. Ez történt a műfordító Bernáth Istvánnal, aki éveket töltött ott, és végül is több ezer oldalnyi szöveget fordított magyarra: verset és prózát egyaránt. Sajnos, e téren nem volt tanítványa. Talán most ismét lesz olyan fiatal nemzedék, akik megtanulják ezt a szép és gazdag skandináv nyelvet – és van írói érzékük is.

Bernáth készített egy nagyon is tüzetes és tudományos izlandi (nem óizlandi!) nyelvkönyvet is, és tervezett ehhez szótárt is. A szótár-résznek csak kezdetei készültek el. A nyelvtan azonban érdekes azok számára, akik szeretnek találkozni valamely egyfelől ismert (hiszen skandináv), másfelől sajátos nyelvvel.

Bővebb információ Bernáth István fordításairól: www.bernathistvan.hu

A Corvina Kiadó kiadványai: www.corvinakiado.hu