Úttalan utakon – a nevetlenfalui útlezáráson jártunk
A nevetleniek összefogtak és kitartottak, míg csak eredmény nem mutatkozott.
Rég kellett már erősen kapaszkodnom autózás során, azonban október 7-én délelőtt, útban Nevetlenfalu felé igencsak elvesztettem a biztonságérzetemet. Tiszaháti származásomból adódóan jól ismerem a környék útviszonyait, de még engem is meglepett, mi fogadott Tiszapéterfalvát elhagyva. Azt hiszem, nyelvújítóink még nem találták meg a legmegfelelőbb kifejezést azokra a kátyúkra, melyek ezen a környéken találhatóak. Útitársammal nem győztünk szörnyülködni, hogy is fogadhatja ilyen „út” az országunkba tévedőket. Ugyanis nem holmi mezei földútról beszélünk, hanem a Nevetlenfalu–Halmi ukrán–román és Tiszaújlak–Tiszabecs ukrán–magyar határátkelők közötti nemzetközi útszakaszról.
A megrázkódtató utazás után a faluban azzal szembesülünk, hogy egészen annak határáig kamionsor áll. Az említett, mindössze húsz kilométeres útvonal ugyanis igen komoly teherforgalmat bonyolít. Csak lépésben haladhatunk. Közel száz kamiont hagyunk el, mire a határ közelébe, a lezárt szakaszhoz érünk. 100-150 ember lehet kint, és egyre többen lesznek. Teljesen elvágták az utat a legfőbb forgalmi csomópontnál. Se ki, se be. Szemből ugyancsak végeláthatatlan kamionsor várakozik továbbhaladásra.
Tisztázni igyekszem az október 5-től immár harmadik napja tartó blokád körülményeit. Nem kell soká kérdezősködnöm, a helyiekből ömlik a panasz. Egy asszony beszélni kezd. Visszafogott, mégis határozott a hangja. Szinte azonnal kisebb tömeg gyűl körénk, és egyetértően bólogatnak:
– Ne tessék itt szervezőt keresni. Ez spontán jött, mert betelt a pohár. A római katolikus pap biciklivel jár ki Szőlősről (Nagyszőlős – a szerk.) idáig, mert tönkrement az autója az utak miatt… Három vallású a falu, három templomunk van, és szinte egyszerre fogalmazódott ez meg a hívekben… Fentről jött! Ilyen összefogást még sosem tapasztaltunk.
Férfiak is jönnek. Egymás szavába vágva ismertetik a keserű valóságot.
– Az emberek többsége itt a mezőgazdaságból él. Régebben kijöttek a felvásárlók, de már ez sem működik, nem vállalják a beutazást. Magunk visszük az árut a piacra, de képzelheti, hogy néz ki az a szamóca, mire oda jut…
Belegondolni is rossz, mi a helyzet, ha beteghez vagy kismamához kell mentőt hívni. A beszámolók szerint sajnos volt már olyan eset, amely szomorú véget ért a tarthatatlan állapot következtében…
– Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk, mennyi az annyi: milyen hatalmas összeg folyik be a kamionosok után útadóként. Egyetlen kérdést teszünk fel: hová tűnik az a pénz? Az utakat és a házak romló szerkezetét nem javítják, a levegő szennyezettségét nem igyekeznek csökkenteni. Ha a befolyt összegnek csak egy részét ide szánják, már nem itt tartunk.
A kamionsofőrök ránézésre békésen tűrik a helyzetet. Ők a kényszerű elszenvedői az akciónak. A falusiak hálás tekintettel mondják: nagy megértést tanúsítanak, pedig nem lehet könnyű. Akad, aki már harmadik napja itt vesztegel, megszólítom hát őket is. A reakciók vegyesek. Egy fehérorosz sofőr idegesen, haragosan szidja a falusiakat, nem kerüli a keményebb szavakat sem. Első felindulása csillapodtával azonban hozzáteszi, megérti őket, valójában a vezetőségre haragszik, amiért senki nem reagál érdemben. Ők pedig nehéz helyzetben vannak: fárasztó, kényelmetlen az ácsorgás, és a munkáltatóik sem örülnek az áru késése miatt. A többség azonban főként megértően nyilatkozik, de hozzáteszik: nem maradhat tovább így a helyzet, muszáj továbbindulniuk.
Megmozdul a tömeg, Oroszi József, a polgármester érkezik járási és megyei vezetőkkel. Honlapunk kérdésére a polgármester elmondja, az elmúlt hét eseményeinek bizony előzményei vannak:
– Már egy évvel ezelőtt is mondogatták az emberek, hogy ha nem javítják meg az utat, lezárják azt. Talán rég meg is tették volna, ha nincs ilyen nehéz helyzetben az ország. Pont emiatt csitítottuk az embereket, hogy legyenek türelemmel. Ígéretek is voltak, hogy elkezdik a javítást. Talán végül az hívta életre a szeptember 28-ai egynapos tüntetést, hogy miközben már olyan híreket is elszórtak az illetékesek, hogy nincs pénz a munkálatokra, a Munkács–Huszt útvonalon mégis végeztek felújítást. Az az útszakasz pont ugyanolyan jelentőségű, mint ez. Arra jutott pénz, erre tíz éve nem jut. Holott az állami költségvetésbe valószínűleg jelentősen nagyobb összeg folyik be az itteni vámtól, mint a huszti részről. Múlt hétfőn kilátogatott Mihajlo Ruszanyuk, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás elnöke. Azt ígérte, ha a helyiek beadványt nyújtanak be az állam felé, az valószínűleg segít. A helyiek ezt el is készítették. A kéréseiken kívül azt is írásban rögzítették, hogy ha egy héten belül, azaz október 5-ig nem történik változás, ismét lezárják az utat. Vasárnap néhány aktivista találkozott a megye kormányzójával, Hennagyij Moszkallal. Ő azt ígérte, október 5-én megpróbál a kijevi vezetőségnél elérni valamit. Ígéretet persze nem tudott tenni. Az emberek úgy érezték, túl sok ebben a történetben a „ha”, így, mintegy támogatva a kormányzó ígért törekvéseit, október 5-én valóban újra blokád alá vonták a helyszínt.
Oroszi József szerint ekkor még nem igazán vették komolyan az embereket. Ugyan ismét kijött a járás vezetője, de semmilyen választ nem adott. Kedden egyetlen vezető sem látogatta meg a falut. A kormányzó hivatalos weboldalán aznap megjelent egy közlemény, mely szerint van az útjavításra pénz. Azonban olyan apróságok, mint konkrét összeg, a pénz felhasználására irányuló terv és időpont nem szerepelt az írásban… Keresték az illetékeseket a részleteket illetően, de senki nem reagált. A polgármester szerint kedd este mintegy négyszáz, talán még több résztvevő is összegyűlt a blokádnál. Szerinte az emberek úgy érzik, nem veszik őket eléggé komolyan, ami a jelek szerint nem alaptalan.
Való igaz, ott jártunkkor az indulatok elszabadulni látszottak. Bizalmatlanok voltak mind a helyszínre érkezett Mihajlo Ruszanyukkal, mind az állami útjavító társaság képviselőivel szemben. A járás első embere szavai szerint október 8-án reggel megkezdik az út javítását. A helyiek nyomására Nevetlenfalutól indulnak Tiszapéterfalva irányába az útászok. Három csapatot küldenek párhuzamosan, melyből kettő azonnal a kátyúk aszfaltozásába kezd. Teljes útfelújítást azonban a tél beállta előtt nem érkeznek végezni, így azokat a helyeket, ahol a burkolat gyakorlatilag teljesen tönkrement, feltöltik egy speciális anyaggal, amit lehengerelnek, és ha szükséges, akár hetente karban tartják e részeket. Párhuzamosan a Nevetlenfalu–Csepe útszakaszt is elkezdik javítani, noha itt csak feltöltik a gödröket. Az ideiglenes megoldással egy időben elkészítik az útszakasz teljes felújításának tervdokumentációját. Az ígéret szerint a következő évi költségvetésből elsőként ezt a részt újítják fel.
Habár a tüntetők hitetlenkedve fogadták kijelentését, a józan ész és az együttérzés végül arra sarkallta őket, hogy helyi idő szerint 14.00 óra után néhány perccel feloldják a blokádot, mindkét irányba megindítva ezzel a teherforgalmat. Az elhaladó járművezetőknek sorfalat állva, tapssal köszönték meg a türelmet és támogatást.
Van, aki bizakodó, van, aki kevésbé az a fejleményeket illetően. Egy biztos: Nevetlenfalu messze földön páratlan összefogást tanúsított. Ámbár – ahogy arra Oroszi József is rámutatott –, eleinte nem figyeltek rájuk, nem adták fel. Mindenki azzal segített, amivel tudott: nem sajnáltak sem időt, sem pénzt a megmozdulásra. A helyi vállalkozók szendviccsel, kávéval, bográcsossal álltak ki az ügy mellett. Megkínálták a kamionosokat is, igyekeztek emberségessé tenni a körülményeket. Nem hagyták magukra a falut a környező községek sem: Tiszapéterfalva, Szőlősgyula, Csepe, Feketeardó is képviseltette magát a megmozduláson. A végső elkeseredésükben lépő emberek már említett beadványukban arra is utaltak, úgy érzik, nemzetiségi hovatartozásuk is hatással van a negatív hozzáállásra.
Nem tehetek róla, megszólal bennem egy hang: jönnek a választások, látványosan készségesek vezető beosztású politikusaink. Hirtelen tető alá kerülnek rég hangoztatott tervek. „Most vagy soha” életérzés árad mindenhonnan: választások előtt harcolnak ki a közösségek egy élhetőbb életet, vagy ismét évekig várnak némi „európai integrációra”. A demonstrálók arra kérték a már említett vezetőket, hogy írásban is fektessék le szavaikat. Vonakodva bár, de ez is megtörtént. Erre utalva Oroszi József azzal bíztatta községének polgárait: „Ti magatok vagytok a garancia arra, hogy betartsák az ígéreteket!” S valóban: a különböző beállítottságú, társadalmi helyzetű, véleményű emberek megegyeztek: ha nincs eredmény, jövő héten találkozunk ugyanitt… Adja Isten, hogy az ígéret ne csak szép szó, de végre valóság is legyen.
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma
