Egyik legolvasottabb írónk

A koppányi aga testamentuma, Kele, Vuk, Hú, Tüskevár, Bogáncs… És még hosszan folytathatnánk azon regények felsorolását, melyek minden idők egyik legolvasottabb magyar írójának, Fekete Istvánnak a tolla alól kerültek ki.

Többségüket áthatja a természet mély ismerete és végtelen szeretete, ami azután átragad az olvasókra is, akik a könyvlapok forgatása közben belecsöppennek az erdők, mezők világába, megismerve és megkedvelve azok „lakóit”. Kevésbé ismert tény, hogy e sokáig súlyának nem megfelelően kezelt író eredetileg mezőgazdász volt, s gazdasági szakemberként is nagyon szép sikereket ért el, emellett jó tollú újságíróként is maradandót alkotott. De honnan is indult, és hová vezetett életútja?
A leendő irodalmár a lágyan hullámzó somogyi dombok szelíd szépségű vidékén, Gölle községben látta meg a napvilágot 1900. január 25-én, ahol édesapja, Fekete Árpád tanító iskolamesterként és gazdálkodóként kereste meg kenyerét, feleségétől, Sipos Annától pedig egy fia – István –, valamint négy kislánya született. A kisfiú szülőfalujában járta ki az elemi iskola első négy osztályát, az ötödiket viszont már Somogy vármegye székhelyén, Kaposvárott kezdte meg, s a következő évben egész családja beköltözött a városba, ahol apja hivatalnokként helyezkedett el. A majdani íróban pedig hamarosan érdeklődés ébredt az irodalom iránt, már a Kaposvári Polgári Fiúiskola diákjaként is verselgetett, s még csak tizennégy éves volt, amikor a Zászlónk c. népszerű ifjúsági folyóirat hasábjain napvilágot látott első, nyomtatásban megjelent költeménye.
Ugyanebben az esztendőben tört ki az első világháború, s 1917 végén Fekete is egyenruhát öltött: bevonult a 19. sz. önkéntes honvéd gyalogezredbe, melynek katonájaként káplári rangig vitte, s altisztként élte meg a világháborús összeomlást. A vereség után kaotikussá vált magyarországi politikai helyzet stabilizálódását követően, a Debreceni Gazdasági Akadémián kezdte meg, és a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián fejezte be felsőfokú, mezőgazdászi tanulmányait. Ezután Baranyában, gróf Mailáth György bakócai birtokán kapott segédgazdatiszti állást, majd 1929-ben már vezető gazdatisztként állt munkába egy holland származású földesúr, Nirnsee Ferenc Veszprém megyei, ajkai uradalmában, ahol jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Tej- és sajtüzemet, szeszfőzdét alapított, búzavetőmagot nemesített, Magyarország-szerte ismert és elismert gazdasági szakember lett, s az általa tenyésztett merinó kosok rendszeresen díjakat nyertek az Országos Állattenyésztési Kiállításokon.
Munkája mellett mind nagyobb érdeklődéssel kezdte figyelni a természet világát, a lakóhelyeihez közeli erdők, mezők bejárása során tanulmányozta a vadak, madarak viselkedését, s a Nimród c. vadászlapban megannyi cikket jelentetett meg a vándormadarak vonulásáról, a vadállatok életéről, a vadászat etikájáról.
1936-ban azután valósággal berobbant az irodalomba. Az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság ugyanis abban az esztendőben pályázatot hirdetett történelmi regények írására, Fekete pedig megírta és a társaság címére beküldte A koppányi aga testamentuma c. regényét, mellyel megnyerte a pályázat első díját, s az olvasóközönség is azonnal szívébe zárta az írót. Nem csoda. A török világban játszódó, fordulatos meseszövésű, jóízű humorban is bővelkedő történet – a végvári élet katonás-férfias romantikájának és két fiatal minden akadály fölött diadalmaskodó szerelmének lefestésével – a legjobb magyar történelmi regények közé tartozik.
Három évvel megjelenése után, újabb sikert könyvelhetett el az író: Zsellérek c. társadalmi regényével megnyerte a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda regénypályázatának első díját. S az 1919-es vörösterrort is bemutató és elítélő könyv népszerűségét jelzi, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg. Közben Fekete István tolla alól kikerült első állatregénye, a Csí, melyben az író betekintést nyújt egy fecskepár életébe, mely művet a következő évtizedekben további, ugyancsak nagy sikerű állatregények követték. Miben rejlik sikerük titka? Fekete érző, sőt gondolkodó lényekként ábrázolta madár és emlős „hőseit”: a gólyát (Kele), a fülesbaglyot (Hú), a pulit (Bogáncs), a vidrát (Lutra), a rókát (Vuk), s olvasmányosan megírt, kedves hangulatú történetekben hozta emberközelbe a természetet. De a romantikus regényekkel sem hagyott fel: megírta a XIX. században játszódó, szép természetleírásokkal színesített Hajnal Badánybant, melyben egy kisnemesi származású molnár lánya és az árva, jobbágyivadék molnárlegény társadalmi korlátokat ledöntő szerelmét festette meg.
Regényei mellett elbeszéléseket is írt, melyek témáit a paraszti életből merítette, s a drámaszerzéssel is megpróbálkozott, nem is akármilyen eredménnyel: Hajnalodik c. színdarabját telt házak előtt mutatták be a színházak. Ezenkívül XX. század új műfajába, a filmforgatókönyv-írásba is belekóstolt: egy hét alatt megírta a Dr. Kovács István c. film forgatókönyvét, melyben a középosztály utánpótlásának kérdésével foglalkozott. Főhőse, a paraszti származású Kovács István falujából elindulva válik tanult emberré, doktori címet elnyerő egyetemi tanárrá, aki életpéldájával mutatja, hogy az értelmiségivé váló, a faluból a városba költöző paraszti ivadék miként vihet friss vért, friss szellemet a nemzetfenntartó középosztályba.
A második világháború után azonban Fekete Istvánt hosszú évekre kitaszították az irodalmi életből. A proletárdiktatúrát és a bolsevizmust elítélő művei miatt tiltólistára helyezték, regényeit, elbeszéléseit nem adták ki, a hírhedt kommunista politikai rendőrség, az ÁVO keretlegényei pedig brutálisan összeverték, és a sztálinista korszak további éveiben csak két római katolikus egyházi folyóirat, az Új Ember és a Vigília hasábjain jelenhettek meg írásai.
Rákosi Mátyás kommunista pártfőtitkár bukása után azonban enyhülni kezdett a politikai légkör, 1955-ben tankönyvként kiadták Halászat c. művét. Majd állatregények, illetve remek ifjúsági regények kerültek ki a tolla alól. Az utóbbiak legjobbika a Tüskevár, melyben két budapesti kiskamasz gimnazista balatoni nyaralásán keresztül mutatja be, miként fedezik fel és szeretik meg a nagyvárosi fiúk a természetet. A Tüskevárért 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki, s e regénye, valamint más regényei filmváltozatait pedig nagy sikerrel mutatták be.
Ám sajnos, nagyon erős dohányos volt, s a nikotin rombolóan hatott egészségére. 1968-ban átesett első szívinfarktusán, s bár ezt még túlélte, az 1970. június 23-án kapott második szívinfarktus már kioltotta életét.

Lajos Mihály