A beat és jazz vonzásában

Mits Péter és Mits Márton, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola vendégoktatói tartottak rendhagyó zenei órákat november 9–11. között a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. Az előadóművészek élő gitár-, szintetizátor- és szaxofonjátékkal kísérve, közös énekléssel ismertették meg a hallgatókat a magyar beat-rockzene és a jazz kialakulásával, azok különböző stílusirányzataival és a zenei improvizáció technikáival. Mits Pétert kérdeztük az előadásokról.

– Minek a kapcsán érkeztek a főiskolára?
– Az Erasmus+ oktatói mobilitás keretében vagyunk itt. Ez egy, az európai uniós országok között működő hallgatói kapcsolat. Lényege, hogy félévente, tehát szemeszterenként elmehetnek a hallgatók más egyetemekre, főiskolákra szerte Európában vagy azon túl is. Az Erasmus+ új lehetőségeként most eljuthattunk Ukrajnába is, ahol mi vagyunk az első fecskék, hiszen Ukrajna nem európai uniós ország. Az egyik fiammal, Mits Mártonnal érkeztünk, aki a mi főiskolánk (Kodolányi János Főiskola – a szerk.) Művészeti Tanszékének jazztanára, én pedig a főiskola Kulturális Tanulmányok Tanszékén dolgozom. Nálunk az andragógus-művelődésszervező szakos hallgatók tanulnak zenetörténetet, amelynek részévé tettem néhány évvel ezelőtt a beat-rock történetét is, mert azt gondolom, hogy a 20. századi zenetörténetnek elválaszthatatlan része ez a műfaj. Ezt ismerni kell, be kell építeni a tudásunkba, különösen azoknak, akik kultúraközvetítők lesznek, márpedig a művelődésszervezők, a népművelők, az andragógusok azok lesznek.

– Hogyan jutottak el a beregszászi főiskolára?
– Ezek a lehetőségek nagyon sokszor személyes kapcsolatokon múlnak. Évek óta szívügyem a Trianon előtti magyarlakta területek végigjárása. A hallgatóinkkal voltam Kárpátalján több ízben: Ungváron, Munkácson és Beregszászban. Jártunk Erdélyben, Székelyföldön, voltunk a Felvidéken. Hasonló keretek között, egyhetes kurzusokon tanítottam már a felvidéki Selye János Egyetemen és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is. Egy kedves barátom, kollégám, Venter György, a Nyíregyházi Főiskola egyik tanszékvezető oktatója nálunk is dolgozik, a Kodolányin. Mivel a Nyíregyházi Főiskolának régi jó kapcsolata van a beregszászi főiskolával, szóltam Venter Gyuri kollégámnak, hogy tud-e a kapcsolatteremtésben segíteni. Kaptam tőle egy nevet, így indult a dolog, mint a népmesék: egyszer volt, hol nem volt. Én leírtam, mi a kínálatunk, ajánlatunk, s itt fogadókészek voltak rá.

– Mit kaptak a főiskola hallgatói Önöktől ez alatt a három nap alatt?
– Ezt inkább tőlük kell megkérdezni. Az itt tanuló hallgatóknak más a szakterületük, mint a mi főiskolánk diákjainak, de azt gondolom, ha létezik olyan, hogy általános műveltség (ezt elég nehéz ma már meghatározni), annak része kell, hogy legyen a zene. S nagyon fontosnak tartom a fiaimmal együtt meg azokkal a jazz szakon oktatókkal együtt, akik különböző hangszereken játszanak, hogy a fiatalokkal elhitessük, a zene az instrumentumokon keresztül születik, ezért nagyon sokat kell dolgozni vele. Nem indítható el play gombbal, nem gépeken, stúdióban rögzített, mesterségesen összerakott, bár ilyen is van, de nem ez az igazi. Mindig használom azt a hasonlatot, hogy meg kell tudni különböztetni a tiszta búzát az ocsútól. Remélem, hogy ehhez egy kicsit közelebb jutottak a hallgatók ez alatt a három nap alatt.

– Mennyire ismerik a mai fiatalok a beat-rock és a jazz-zenét?
– Ez érdekes tapasztalat és mindig mindenütt beigazolódik: nem tudom, hogy miért, de ismerik. Játsszuk a számokat, számrészleteket, s látom, hogy éneklik, hogy mozdulnak, dúdolnak rá, hogy nem először hallják, hogy a fiatalokban is ugyanúgy megmozdít valamit. Ez egyrészt igazolja azt, hogy ezek a dalok időtállóak, tehát jogos a cél, hogy ezt tanítani kell. Jó, ha ennek az egésznek a történetiségét megismerjük. Ugyanakkor pedig szórakoztató zene. A célja is ez volt egyrészt, ezt sem tagadjuk le, meg persze a kommunista diktatúrában sok minden más is. A három nap alatt, remélem, hogy ebből is tudtam adni, hogy milyen is volt a Kádár-rendszerben hozzájutni ezekhez a zenékhez, s hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a zenészeknek, amikor közvetítették azokat.

– Az ön életében mit jelent a zene?
– Az én életemet nagyon régóta abszolút meghatározza. Egyrészt a szakmám, s úgy adódott, hogy a fiaim is zeneakadémiát végeztek, főállású zenészek, előadóművészek, művésztanárok. A feleségem zongoratanár, így a zene a mindennapunk része, a mindennapi kenyerünk.

Kárpátalja.ma