Amikor nem fejlődik tovább az embrió

Mi történik, ha az embrió elhal? Magától is megindul a vetélés, vagy műtét szükséges hozzá?

Kérdés: Búcsúznunk kell?

Két hete már, hogy az orvosom megállapította, nem fejlődik az embrió, ezért a terhesség műszeres befejezését javasolta. Akkor jártam a nyolcadik héten. Már az időpontot is kitűztük. De azért több kérdés is maradt bennem. Nem értem, miért nem következik be magától a vetélés, ha a baba már nem él. Mi történik, ha még tovább várunk? Vagy ha beleegyezem a műtétbe, mire számíthatok?
H. V., e-mail

Dr. Boros Judit szülész-nőgyógyász válasza: Ha egy nőnek négy terhessége van életében, ezek közül az egyik nagy valószínűséggel vetéléssel végződik, vagyis egyáltalán nem ritka jelenségről van szó. Sokszor azért alakul így, mert a sárgatesthormon nem képes fenntartani a terhességet, máskor pedig az embrió fejlődése szakad meg genetikai okokból, vagy fertőzés, vagy egyéb tényezők miatt.

Ilyenkor, ha megindul a vetélés, bő vérzés, görcsök kíséretében lényegében megszületik az embrió, kiürül a méh. Ez a dolog szokványos, normális menete. Néha azonban előfordul, hogy a hormonok a kelleténél tovább tartják fenn a terhességet. A 12. hétig a petefészekben levő sárgatest termeli a progeszteront, majd a közben fokozatosan kialakuló és működésbe lépő méhlepény veszi át ezt a szerepet. A sárgatest, illetve később a lepény kezdeménye nem érzékeli azonnal, hogy az embrió megállt a fejlődésben, ezért a progeszteron hormon folyamatos termelődése miatt a nő továbbra is érezheti a terhesség jeleit, például az aluszékonyságot és az émelygést. Ilyenkor beszélünk félbemaradt vetélésről, ezért felmerül a műszeres befejezés szükségessége.

A műszeres befejezés

Ha az ultrahang alapján nyilvánvaló, hogy a terhesség nem fejlődött tovább, az embrió nem él, rendszerint műtéti időpontot jegyeznek elő, amikor altatásban kiürítik a méhet. Ez manapság kíméletes módszerrel történik: gyógyszerekkel vagy a méhszájba helyezett lamináriapálcával (természetes anyagból, algából készült rudacska, amely nedvességet szív fel környezetéből, és így fokozatosan megduzzad) tágítják ki annyira a nyílást, hogy le lehessen szívni a méh tartalmát.

A spontán vetélés persze még ennél is kíméletesebb, és mivel az amúgy egészséges anya életét nem veszélyezteti a várakozás, annak sincs akadálya, hogy néhány napot várjunk az elhalt terhesség befejezésével. Ha az embrió még nagyon kicsi volt, vagy ha a petezsákot az ultrahang során üresnek találták, vagy csak kicsi embriót találtak benne, az is előfordul, hogy felszívódik, nyomtalanul eltűnik a méhből. Tudom, nagyon sokkoló lehet az embrió elhalásának vagy felszívódásának a híre. Sokan nehezen tudják elfogadni, és abban reménykednek, hátha csak tévedés történt. Ilyenkor ismételt vizsgálatot ajánlok fel, akár egy másik kollégánál.

Saját pácienseimet a két lehetséges út ismertetése után megkérdezem, mit szeretnének: inkább várnának, vagy minél előbb túlesnének a beavatkozáson, hogy újból próbálkozhassanak. Vetélés után azonban célszerű három-hat hónapot várni az újabb terhességgel. Előbb meg kell tudni válni az elveszített babától lélekben is, hogy az újnak utat adjon, ezért javasolni szoktam, hogy valamilyen apró, jelképes szertartással vegyenek búcsút tőle. Így könnyebb feldolgozni a veszteséget.