Sáfáry László: Köd
Az este éles, nyugtalan volt, a fák ropogtak, siratták lombjukat. A parázsból erdőtűz lett
Az este éles, nyugtalan volt, a fák ropogtak, siratták lombjukat. A parázsból erdőtűz lett
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a magyar televíziókban:
Negyedik alkalommal rendezték meg a Nagyberegi Csipkebogyó- és Beregiszőttes-fesztivált Nagyberegen október 12-én. Az esemény főszervezője az Együtt Beregért civil szervezet, a társszervező a helyi polgármesteri hivatal és a református egyházközség volt.
Megdöntötte a „Világ leghosszabb sajtótájékoztatója” rekordját Ukrajna elnöke október 10-én – tudatta a pmg.ua internetes hírportál.
A fáradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak mély kútja fölé hajol,
Moszkva nem fogja megengedni, hogy Kijev a „normandiai négyek” csúcstalálkozóján megpróbálja felülvizsgálni a négy ország – Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország – vezetőinek korábbi megállapodásait – jelentette ki Szergej Lavrov, az orosz diplomáciai tárca vezetője csütörtökön Asgabatban, ahol a FÁK-országok
Nagyon sokan a telefonunkra ébredünk – a készülékekbe beépített és sokat használt funkció a szundi, vagyis a késleltetett ébresztés. Praktikusnak tűnhet, de valójában többet árt, mint használ. Kíváncsi rá, miért?
A vezetői engedély megszerzésének menetében történő változásokról szóló törvényjavaslatot nyújtottak be október 2-án az ukrán parlamentbe – adta hírül a pmg.ua hírportál.
Töretlen népszerűségnek örvendenek a micellás arclemosó vizek. Nem véletlenül, hiszen miközben tisztítanak, ápolnak és hidratálnak is ezek a „csodavizek”.
Az ukrán kulturális minisztérium ezentúl nem engedélyezi, hogy az utazócirkuszok állatokat vásároljanak előadásaikhoz – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
End of content
End of content