Illyés Gyula: Haza, a magasban
Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
Elvetette hétfőn a Kreml szóvivője az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatójának azt az állítását, miszerint Donald Trump amerikai elnök „megrettent” orosz hivatali partnerétől, Vlagyimir Putyintól.
Erős földrengés rázta meg az az észak-iraki Szuleimáníja városát vasárnap. A földrengés epicentruma 103 kilométerrel a város mellett található, a földrengés fészke 34 kilométer mélyen volt – tájékoztatott az USGS.
„Rosszakaróim meghátrálásra akarnak kényszeríteni azzal, hogy ellehetetlenítik a vállalkozásomat. Mindezt
A Magyar Diaszpóra Tanács aggodalmának ad hangot mindazon döntések miatt, amelyek csorbítják a Kárpát-medencei magyar közösségek jogát az anyanyelvi oktatáshoz. A testület VII. plenáris ülésén, csütörtökön Budapesten
Ukrajnában 2013-tól november 9-én ünneplik a közművelődési dolgozók és a népművészet mestereinek napját.
Az Egészségügyi Minisztérium tisztviselőinek szakmaiatlan döntései következtében ukrán egészségügyi dolgozók tízezrei maradhatnak munka nélkül – jelentette ki parlamenti felszólalásában Ihor Surma, a Legfelső Tanács
Képtelenség, hogy Paul Manafortot, Donald Trump amerikai elnök volt kampányigazgatóját Washingtonban az Egyesült Államok elleni politizálással vádolták meg – vélekedett Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök a
Mindkét ország polgárainak érdekeit sértené, és tovább bonyolítaná a helyzetet, ha Kijev úgy döntene, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Nyíltan nacionalista és lengyelellenes emberek ne töltsenek be fontos tisztséget az ukrán politikában – jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő kedden a két katolikus médiumnak, a Radio Maryja rádiócsatornának és a Trwam
End of content
End of content