A közművelődési dolgozók és a népművészet mestereinek napját méltatták megyeszerte

Ukrajnában 2013-tól november 9-én ünneplik a közművelődési dolgozók és a népművészet mestereinek napját.

Beregszászban valamivel korábban, november 7-én méltatták az ünnepet. Az eseményen a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának nevében köszöntötték a járási kulturális intézmények dolgozóit. Halász László, az osztály vezetője oklevéllel és ajándékkal tüntette ki a kulturális szféra munkatársait.

Az ünnepségen jelen volt Bimba Ferenc, a járási adminisztráció vezetőjének első helyettese, Terlecka Nelli, a hivatal apparátusának vezetője, Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke és Horváth László, a tanács elnökhelyettese.

A Beregszászi Polgármesteri Hivatal is köszöntötte az ünnepelteket e jeles nap alkalmából. A rendezvényen Babják Zoltán, Beregszász polgármestere adott át díszokleveleket kiváló munkájukért Molnár Natáliának, Olga Paszicsniknek, Szvitlana Kononenkónak, Fedinisinec Gyöngyinek és Vladiszlav Csulejnek.

Okszana Radik, a művelődési főosztály vezetője is köszöntötte az egybegyűlteket, majd a jelenlévők rövidfilmet tekintettek meg az utóbbi év beregszászi kulturális történéseiről. Ezt követőn műsorral kedveskedtek az ünnepelteknek.

Nagyszőlősön ugyancsak kedden köszöntötték a kultúrmunkásokat. A városi művelődési házban Vitalij Ljubka, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke és Mihajlo Ruszanyuk, a járási adminisztráció vezetője üdvözölte a megjelenteket, majd okleveleket nyújtottak át az ezen a területen kimagasló eredményeket elért kollégáknak.

Munkácson a kulturális szférában dolgozók pénzjutalomban részesültek, összesen 190 szakmabeli kapott fejenként 2500 hrivnya prémiumot – jelentette be Rosztyiszlav Fegyiv polgármester-helyettes.

A jeles nap alkalmából ünnepséget is rendeztek a városban, amelyen szintén kitüntették a kultúra területén kiemelkedő tevékenységet folytató munkatársakat.

Az Ungvári Járási Tanács képviselői is köszöntötték a közművelődési dolgozókat és a népművészet mestereit november 9-én.

Az ünnepségen Bohdan Andrijiv, Ungvár polgármestere díszokleveleket adott át a kultúrában dolgozóknak az áldozatos munkájukért.

Bursza Krisztina
Kárpátalja.ma