F1: az időmérő helyett sprintverseny dönthet a rajtfelállásról
A Formula–1-et irányító Liberty Media a versenyhétvégék programjának megreformálása után az események lebonyolítását is átalakítaná – értesült a német Auto Motor und Sport.
A Formula–1-et irányító Liberty Media a versenyhétvégék programjának megreformálása után az események lebonyolítását is átalakítaná – értesült a német Auto Motor und Sport.
A Real Madrid idegenben 3-0-ra legyőzte a Juventus együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán kedden, így hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Cristiano Ronaldo két gólt is szerzett, ezzel újabb rekordokat döntött a portugál klasszis.
Lángok martalékává vált több raktárnyi segélyszállítmány szombaton a nyugat-jemeni Hodeida kikötőjében – közölték a síita húszi lázadók uralta város kikötőjének munkásai.
Szombat éjfélig kell benyújtaniuk elektronikus formában vagyonnyilatkozatukat a korrupcióelleni küzdelemmel foglalkozó ukrán civil szervezetek képviselőinek, miután a parlament mostanáig nem módosította az erről korábban elfogadott, nemzetközi szervezetek által bírált és az ukrán államfő szerint is elhibázott jogszabályt.
A Magyar Idők napilap birtokába került újabb beszélgetésekből az derül ki, hogyan használja fel Soros György az ukrajnai befolyását a saját üzleti céljai érdekében.
Petro Porosenko elnök elkészítette 2017. évi elektronikus vagyonbevallását, amely rövidesen szabadon hozzáférhetővé válik – jelentette az UNIAN hírügynökség.
A Christie’s aukciósház árverésre bocsátja Pablo Picasso spanyol képzőművész egyik önarcképét, amely becslések szerint akár 70 millió dollárért (csaknem 18 milliárd forintot) kelhet el.
Mi többet akarunk kedvezni az iszlám követőinek, mint amennyit ők kérnének – mondta Németh Pál református lelkész, iszlámkutató az M1 Ma este című műsorában
A civil aktivisták vagyonnyilatkozati kötelezettségének visszavonására szólította fel Ukrajnát szerdán Johannes Hahn, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért felelős tagja, mondván, a vonatkozó törvényi rendelkezés szembemegy a nemzetközi szervezetek ajánlásaival.
A világszervezet szerepének erősítése mellett foglalt állást szerdán New Yorkban a világszervezetben tett bemutatkozó látogatásán Heiko Maas új német külügyminiszter.
End of content
End of content