CR duplája taszította szakadékba a Juventust Torinóban

A Real Madrid idegenben 3-0-ra legyőzte a Juventus együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán kedden, így hatalmas lépést tett a továbbjutás felé. Cristiano Ronaldo két gólt is szerzett, ezzel újabb rekordokat döntött a portugál klasszis.

A Real Madrid a tavalyi finálé kezdőcsapatával futott pályára Torinóban, s villámrajtot vett akkori ellenfelével szemben: Cristiano Ronaldo már a harmadik percben betalált, az elmúlt idény döntőjével együtt sorozatban tizedik BL-meccsén szerzett gólt. A félidő derekára magára talált a Juventus, több veszélyes támadást is vezetett, a korábbi madridi támadó, Gonzalo Higuaín lehetőségénél nagyot kellett hárítania Keylor Navasnak. A félidő reklamálásokkal tarkított hajrájában a Real felsőlécig jutott Toni Kroos révén.

A második felvonásban egy torinói védekezési hiba után Lucas Vázquez lövését még óriási bravúrral hárította Gianluigi Buffon, azonban Ronaldo látványos ollózásánál már tehetetlennek bizonyult a klasszis kapus. Néhány perccel később Paulo Dybala megkapta második sárga lapját, a megfogyatkozott Zebrák pedig nem tudták tartani az eredményt: Ronaldo és Marcelo kényszerítője után utóbbi szerezte a címvédő harmadik gólját. A hajrában a királyi gárda több nagy helyzetet is kihagyott, s felsőlécet is lőtt, ám így is magabiztos sikerrel szakította meg a Juventus 25 tétmérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.

Ez volt a két fél huszadik összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, s a tizedik spanyol siker. Két döntetlen mellett az olaszok nyolcszor ünnepelhettek.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol) 0-3 (0-1)
gól: C. Ronaldo (3., 64.), Marcelo (72.)
kiállítva: Dybala (66. – Juventus)

Sevilla (spanyol)-Bayern München (német) 1-2 (1-1)
g.: Sarabia (32.), illetve Jesús Navas (37., öngól), Thiago Alcántara (68.)