Elhunyt Orbán József, a 100 Folk Celsius frontembere
Hosszú, súlyos betegség után 76 évesen hunyt el a zenész.
Hosszú, súlyos betegség után 76 évesen hunyt el a zenész.
Zárva lesz a párizsi Eiffel-torony vasárnap biztonsági okokból, miután az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjének szurkolói zónáját a torony előtti Mars-mezőn hozzák létre, ahova mintegy 90 ezer embert várnak.
Még világszerte javában dübörög a nyári átigazolási szezon, de már így is több topjátékos cserélt klubot, mint azt sokan várták. Elég csak megemlíteni az FC Barcelona legendáját, Andrés Iniestát, aki a japán Vissel Kobe labdarúgócsapat ajánlatát fogadta el, vagy az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo Torinóba igazolását.
Éhségsztrájkot kezdett Sztanyiszlav Aszejev ukrán újságíró, akit egy éve tartanak fogva az Oroszország által támogatott donyecki szakadárok – adta hírül csütörtökön a Facebookon Jehor Firszov volt ukrán parlamenti képviselő, az újságíró egykori iskolatársa.
Ma Magyarországon csaknem egymillió embert érint a cukorbetegség valamelyik fajtája, a betegek száma pedig évről évre nő. A betegség megelőzéséhez napjainkban már lényegesen több információ áll rendelkezésre. Legfontosabb a kockázati tényezők elkerülése.
Családi dráma, válás, öngyilkosság, óriási csalódások a pályán és a lelátón. Világsztárok arcvesztése, új sztárok felemelkedése és folyton boruló papírforma. Ezt nyújtotta eddig az oroszországi futball vb a világnak.
Az idei költségkeret csupán 14 százalékát fordították eddig a helyi jelentőségű utak javítására Kárpátalján. Ebben az esztendőben országosan 123 ezer kilométernyi útszakaszt adott át a kormány az illetékes megyei vezetések hatáskörébe.
Megölték az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak az egyik fiát a szíriai Homsz városában: „Hudajfah al-Badrit … a kalifa fiát … megölték a Nuszajríjja és az oroszok ellen indított egyik művelet során a homszi hőerőműnél” – közölte az iszlamista terrorszervezet szócsöve, az Aamák „hírügynökség” kedden.
A nyelvünk bár finnugor eredetű, de a magyar nép nem nevezhető finnugornak. A genetikai rokonság sok esetben független a nyelvek rokonságától.
Napi mintegy kétezer látogatója van annak a kiállításnak, amely a világbajnokság ideje alatt – többek között magyar vonatkozású relikviákkal – várja a labdarúgás története iránt érdeklődőket Moszkva belvárosában.
End of content
End of content