Kihalhat a görög karsztvipera
A hegyvidékek felmelegedése a kihalás szélére sodorhatja a görög karsztviperát (Vipera graeca) az MTA Ökológiai Kutatóközpontja tudósainak egy új kutatása szerint.
A hegyvidékek felmelegedése a kihalás szélére sodorhatja a görög karsztviperát (Vipera graeca) az MTA Ökológiai Kutatóközpontja tudósainak egy új kutatása szerint.
Félidejéhez érkezett a Corvin téri székházban rendezett Tradíciók és reflexiók című kiállítás. A tárlat fókuszában a Magyar Állami Népi Együttes jelmezei állnak, s a közönség egy másfél évtizedes alkotói folyamatnak lehet részese a jelmez- és kosztümtervezők munkáján keresztül.
Két hétig elmaradnak a református istentiszteletek Szlovákiában, mert a szlovák tisztifőorvos rendelkezése alapján március 23-ig az egész országban tilos sportrendezvények, tömegrendezvények, gyűlések megtartása. A felvidéki református egyház arra bátorítja a híveket, hogy otthon tartsanak áhítatot a családok, és keressék az interneten, a médiában a lelki tartalmakat.
Egy-egy régi bútordarabtól nehéz megválni. Főként, ha emlékek is kötődnek hozzá. Ilyenkor szoktam „átálmodni” a tárgyat.
Történelmi sikert ért el a Minaji FC azzal, hogy bejutott az Ukrán Labdarúgó Kupa legjobb négy csapata közé. Kárpátaljai futballcsapat eddig még soha nem járt ilyen magaslatokban országos szinten. Az ukrán másodosztályban vitézkedő Ung-parti gárda a szintén másodosztályú, és a minajiakhoz hasonlóan a Premier Ligába való feljutásra pályázó Inhulec csapatát ejtette ki a büntetőpárbajt követően.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e közeledtével gyöngyből készültek a kokárdák a Nagyberegi tájházban.
Jubileumi tanulmánykötetet jelentetett meg a Hagyományok Háza Kovács Ágnes néprajzkutató születésének századik évfordulójára. A kiadvány egyaránt ajánlható kutatóknak, pedagógusoknak – és egyáltalán, minden népmesekedvelőnek.
Holnaptól fokozott ellenőrzés várható a lengyel-orosz, a lengyel-ukrán és a lengyel-fehérorosz határon – írja az UNIAN ukrán hírügynökség Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter bejelentésére hivatkozva.
Karbantartási munkálatok miatt Kárpátalja több településén szünetel az áramszolgáltatás március 10-én – olvasható a mukachevo.net hírportálon.
Az odesszai régió lakói 4.3 erősségű földrengést észleltek hétfőn – írja az UNIAN ukrán hírügynökség.
End of content
End of content