Kárpátaljai táncosok brillíroztak Ternopilban
Az elmúlt hétvégén szervezték meg Ternopilban a Quickstep Cup 2019 elnevezésű összukrajnai táncversenyt. Az eseményre mintegy 800 versenyző érkezett az ország egész területéről – írja a mukachevo.net.
Az elmúlt hétvégén szervezték meg Ternopilban a Quickstep Cup 2019 elnevezésű összukrajnai táncversenyt. Az eseményre mintegy 800 versenyző érkezett az ország egész területéről – írja a mukachevo.net.
Jelenleg Magyarország áramtermelése 60 százalékban karbonsemleges, de 2030-ra ez az arány 90 százalékra emelkedhet, a nukleáris és a megújuló energiatermelés nagy arányú növelésének köszönhetően.
A Lévai Református Egyházközség már javában folytatja a helyi közösségi ház és a Forrás bölcsőde építését. A magyar kormány hathatós támogatásával készülő Reménység Szigete a helyi magyar közösség identitásbeli és hitbéli erősödését szolgálja.
A veszett brigadéros című oratorikus kuruc western ősbemutatója után újabb premiert láthatott a nagyérdemű december 8-án a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagytermében.
Mintegy 150 ezer köztisztviselő elbocsátását, a közméltóságok tiszteletdíjának befagyasztását és a kiemelt nyugdíjak eltörlését helyezte kilátásba a román kormány, hogy lefaragja a bruttó hazai termék (GDP) négy százalékát meghaladó költségvetési hiányt – írta hétfőn az Adevarul hírportál.
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Natália – latin eredetű; jelentése: Jézus születésnapja.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „Annyi ereje még váltig marad mindenkinek, hogy végrehajtsa azt, amiről meg van győződve.” Johann Wolfgang von Goethe [/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-933cdf-4c3a”][vc_column_text]MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL: A Nyugat című irodalmi folyóirat szerkesztését babits Mihály és Móricz Zsigmond…
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Mária – héber-görög-latin eredetű; jelentése: (ismeretlen).[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „Úgy érzem, hogy most a fiatalok egy kicsit eltompultak és közömbösek lettek a világgal szemben. Nagyon fontos lenne, hogy akarjanak változtatni és ehhez az is szükséges, hogy a kultúrát is komolyan vegyék, mert sajnos egyáltalán nem…
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Ambrus– görög eredetű; jelentése: halhatatlan.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „Az álom enyhíti a nyomorúságot, amely az ébrenlevőt gyötri!” Miguel de Cervantes [/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-93633b-cd82″][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ: Bródy András (Kövesd, 1895. július 2. –? 1946. december 7.). Kárpátalja első ruszin miniszterelnöke, a…
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Miklós– görög-szláv eredetű; jelentése: győzelem + nép.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″] „- Te, Mikulás! – szólt nagyot ásítva, miután szárnyrakeltek egy újabb város felé. – Mondd, te kitől kapsz ajándékot!? – Az én ajándékom a gyermekek mosolya…” Zeke László [/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-939a44-08c5″][vc_column_text]EZEN A…
A hosszú téli esték beköszöntével nekem is több kedvem támad a konyhai munkához. Ilyenkor jól esik olyan ételeket, finomságokat készíteni, amit az egész család szeret. Nos, ilyen étel a többi között a lekváros derelye. Bevallom, ma már ritkábban kerül az asztalra, de egykor a család nagy kedvence volt. Édesanyám hatalmas tállal készített, és mindig elfogyott…
End of content
End of content