Elhunyt János korábbi luxemburgi nagyherceg
Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege – jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden.
Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege – jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden.
A húsvéthétfő a néphagyomány szerint a locsolkodás időszaka, melynek alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit volt. A magyar nyelvterületen a locsolkodás jutalma az étellel vagy itallal kínálás mellett a piros vagy hímes tojás.
… az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia. Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. Lk 24,7–9
A húsvéthoz közeledve évről évre előkerülnek a kamra mélyéről a tojásfestő kellékeim. Tudniillik viaszos hímeseket készítek az ünnepre, elsősorban a családom részére és a magam örömére. Számomra ez egyfajta kikapcsolódás. Tudom, sokan elhagyták már ezt a régi szokást, én azonban szívesen hímesezek.
Összesen 1,6 milliárd forinttal támogatja a kormány a diaszpóra magyarságát, valamint a Kárpát-medencei magyar oktatást és kultúrát, a vonatkozó pályázatok eredményeit Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár ismertette csütörtökön Budapesten.
A Hajnali – Népzene korán kelőknek című műsor a húsvétot követő héten a locsolkodás hagyományát mutatja be. A zenei összeállításban a szerkesztő az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből válogatott.
Szent Bernadett, a lourdes-i látnok halálának 140. évfordulója alkalmából a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség a város és a környező települések óvodáiban szervezett előadást április 16-án a legkisebbek számára.
A Statisztikai Hivatal 2020. június 1. és 2021. március 31. között fogja lebonyolítani a soron következő nép- és lakásszámlálást.
A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány – a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával – meghirdeti a Pálfi István Ösztöndíj Programot a magyarországi, valamint más államokban működő felsőoktatási intézményekben 4. és 5. illetve mester. évfolyamon tanuló magyar hallgatók, továbbá doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktori abszolutóriummal rendelkezők, illetve doktorjelöltek számára.
Az idei Csillagpontra készülve zenei tehetségkutatót hirdetünk!
End of content
End of content