Kompetens kisdedóvók – Egy óvodafejlesztő program tapasztalatai
Eredményesen zárult a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program 2018. évi továbbképzése. A felkészítésben a Hagyományok Háza szakmai partnerként vett részt.
Eredményesen zárult a magyar kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program 2018. évi továbbképzése. A felkészítésben a Hagyományok Háza szakmai partnerként vett részt.
Zsúfolásig megtelt vasárnap délután a bákói Szent Miklós plébániatemplom a jászvásári püspökség által engedélyezett első magyar nyelvű misére – mondta el az MTI-nek Nyisztor Tinka néprajzkutató, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vallási felelőse.
Gyerekkorom legkorábbi informatikai élményei közé tartozik, amikor iskolánkba meghozták az első számítógépet, mintegy húsz évvel ezelőtt. Az volt akkoriban a vezető hír, és a legmenőbb elfoglaltságok egyike lehetett az informatikai fakultációkon való részvétel. Persze, csak ismerkedtünk a számunkra addig teljesen idegen géppel, amiből volt talán három darab az egész iskolában. Egy mai gyerek ezt már…
Egyetlen cikluson át akar csak államfő lenni, de ez idő alatt teljesen megreformálná az ukrán állam vezetését, és első intézkedésként lehetővé tenné a népszavazásokon keresztüli közvetlen demokrácia gyakorlását Volodimir Zelenszkij komikus színész, a márciusi elnökválasztásnak a jelenlegi felmérések szerint egyik befutásra esélyes jelöltje.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium előkészítő tanfolyamot hirdet a 2019-2020-as tanév első osztályába a 9-10 éves jelentkezőknek.
Az ötvenes évek óta működő gyár befejezi termelését. A társaság nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint négyszáz embernek mondtak fel – közölte a cég a Klubrádióval.
Az ukrán állampolgárok három hónapot tölthetnek majd vízum nélkül Uruguayban – olvasható az UNIAN hírügynökség oldalán.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Szakkollégiuma meghirdeti az Ortutay Elemér VI. Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát. A konferencián ukrajnai és külföldi egyetemek és főiskolák BA, BSc, MA, MSc, SSc, PhD képzésében résztvevő magyar diákjai vehetnek részt.
A Központi Választási Bizottság (CVK) az elnökválasztáson önjelöltként induló Jurij Bojko parlamenti képviselő személyében újabb jelölt bejegyzését hagyta jóvá – jelentette az Ukrajinszka Pravda a CVK legutóbbi határozatait ismertetve.
A magyar kultúra napján, január 22-én Kölcsey Ferencről emlékeztek meg Beregszászban. Az eseményt a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége szervezte a magyar kultúra napja rendezvénysorozaton belül.
End of content
End of content