Tiszta Kárpátalja – októberben is
2018 októberében ismét elindult a Tiszta Kárpátalja környezetszépítő és szemétszedő akció Kárpátalja különböző településein.
2018 októberében ismét elindult a Tiszta Kárpátalja környezetszépítő és szemétszedő akció Kárpátalja különböző településein.
Pál István Szalonna és bandája, a Sarjú banda, a Credo együttes, a Servet csángó zenekar és a Szélkiáltó együttes lép színpadra a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) gálakoncerten november 3-án a Pesti Vigadóban.
A 2011-ben létrejövő „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány célja a tehetségsegítő programok, foglalkozások szervezése, egyenlő hozzáférés biztosítása a tehetséggondozás területén, a tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülése, valamint minél több lehetőség felkínálása a tehetséges tanulók, hallgatók, kutatók számára, hogy ők ezáltal ismereteiket, készségeiket a már meglévő képzési anyagokon túl kiszélesíthessék. Mindemellett célja a tehetséges fiatalok, a kárpátaljai…
Az országban 100 elhalálozottra mindössze 58 újszülött jut – derül ki a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változatának összeállításából.
Első magyar filmként Szilágyi Zsófia alkotása, az Egy nap nyerte a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szombaton az MTI-vel.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány első ízben hirdette meg az Aknaszlatinai Tehetségpont bázisán, azaz az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskolában a „Szól a fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptáncképzést az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
A neves magyar felfedezők, tudósok és szakemberek közül legtöbben Magyarország határain kívül találták meg helyüket, és külföldön, leggyakrabban nyugaton váltak híres szakemberekké. Sokan közülük nem feledték hovatartozásukat, büszkén tekintettek magyarságukra, noha tisztában voltak azzal, hogy a hazai feltételek mellett nem lehettek volna sikeresek. Néhányuk nem szívesen emlegette származását. Ide soroljuk Polányi Jánost is, akit a…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti historikus szintre emelte – jelentette be a jegybank kedden.
Október 15-19. között a Szabadság című projekt keretei között a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium színészképzés szakja Beregszászra látogatott. A színészképzés szak diákjai előadásában két színdarabot láthatott a kárpátaljai közösség. A csoportról és a projektről Gyevi-Bíró Eszterrel, a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium drámatanárával beszélgettünk.
Új rózsahölgyeket avattak október 18-án Beregszászban. A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának ünnepségére a Beregszászi Magyar Konzulátus Gulácsy termében került sor. A rendezvényen jelen volt Szilágyi Mátyás főkonzul, Dr. Entz László budapesti idegsebész és felesége, valamint Makuk János, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnöke.
End of content
End of content