Sikeresen zárta második edzőtáborát a Hoverla
Február 8-án, egy héttel az első antalyai edzőtábor befejezése után, ismét visszatért Törökországba az FC Hoverla, hogy folytassa a Premjer Liga tavaszi nyitányára való felkészülését.
Február 8-án, egy héttel az első antalyai edzőtábor befejezése után, ismét visszatért Törökországba az FC Hoverla, hogy folytassa a Premjer Liga tavaszi nyitányára való felkészülését.
A székelyföldi Kovászna megyei fogyasztóvédelem visszakozott a székely ízek termékfelirat miatt kiszabott bírság ügyében, az intézmény vezetői elismerték, hogy elsősorban a lejárt szavatosságú termékek miatt kell büntetniük – írta kedden a Háromszék című napilap.
Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján.
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Kiírhatók-e magyarul is a földrajzi megnevezések (településnevek, utak, utcák és terek nevei, a vasútállomások és közigazgatási egységek neve)?
Fülöpfalvát írott források először 1463-ban említik. A helybeliek fő foglalkozása az állattenyésztés és a mezőgazdaság volt. Napjainkban leginkább turizmussal foglalkoznak.
„Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak.” (Prédikátor 3:4) – hangzott el a VI. Tóháti Keresztyén Bálon 2015. február 21-én az az Ige, mely megalapozta a rendezvény célját és értelmét: a hívő embernek az Isten által rendelt időben megfelelő keretek…
Neves feltalálók között keresgélve igencsak meglepődve olvastam Fleischmann Rudolf nevét, aki főként a kukorica nemesítésével szerezte érdemeit. Meglepő már csak azért is, hiszen azt hinné az ember, hogy a növények esetében nincs szükség újabb találmányra, a természet Isten ajándéka. Az emberben azonban mindig ott uralkodik a vágy, hogy jobbá és fejlettebbé tegye környezetét, akár a…
Huszadik alkalommal rendezi meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) Komáromi Területi Választmánya a Komáromi Pedagógiai Napokat, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés övez: a rendezvénysorozat ünnepi megnyitóján száznál is több felvidéki magyar óvópedagógus, nevelő, tanító, alap- és középiskolai tanár vett részt, az egyes képzéseken résztvevők száma azonban az ezret is meghaladja.
Stratégiaalkotó hétvégére hívta meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) testvérszervezeteit február 20. és 22. között Budapestre.
End of content
End of content