Több mint hétezer ukrajnai menekült érkezett a Krímbe
Naponta átlagban háromszázan érkeznek a félszigetre Ukrajna délkeleti részéből, Luhanszk és Donyeck megyéből.
Naponta átlagban háromszázan érkeznek a félszigetre Ukrajna délkeleti részéből, Luhanszk és Donyeck megyéből.
A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.
1932 őszén egy magyar újságíró érkezik Kínába, hogy tudósítson arról, mi is zajlik akkor a kontinensnyi országban.
A partiumi Hegyközpályi református templomának kertjében turulmadaras emlékművet avattak szombaton a második világháborúban elesett kilenc helyi áldozat emlékére.
1991. június 30-án fejeződött be a szovjet csapatok kivonulása Magyarországról.
Azután így folytatta Jézus: „Egy embernek volt két fia.
Több mint kétszáz magyar előadó lép fel az idei Sziget fesztiválon, közülük négy, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids, a Punnany Massif, valamint egy egyelőre meg nem nevezett csapat a nemzetközi nagyszínpadon fog játszani.
A rendszeres és kiegyensúlyozott étkezésről, az egészséges táplálkozásról beszélgettem a minap egyik ismerősömmel.
Történelmi ítélet biztosítja a csilkotin indiánoknak, hogy a nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban szabadon élhessenek és gazdálkodhassanak.
Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe.
End of content
End of content