Magyar-német helységnévtáblát tettek Kolozsvár bejáratához

Szerző: | 2014.06.30., 05:32 | Kárpát-medence

A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.

Az ismeretlenek által létrehozott Most – Acum csoport magyar-német nyelvű helységnévtáblát helyezett ki Kolozsvár Torda felőli bejáratához – közölte a maszol.ro portál.
A szabad nyelvhasználatért küzdő csoport szombaton az egyik közösségi portálon felvételt is közölt a román nyelvű Cluj Napoca helységnévtábla alá kihelyezett magyar Kolozsvár és német Klausenburg feliratról.
A maszol.ro a csoport közleményét idézve közölte, az akcióval Kolozsvár többnemzetiségű jellegére kívánják ráirányítani a figyelmet, és bátorítani szeretnék a kolozsvári polgárok szabad anyanyelvhasználatát. “Úgy gondoljuk, hogy a Kolozsváron élő 49 ezer magyarnak ugyanaz a tisztelet jár, mint a románságnak és ehhez kell igazítani nyelvi környezetünket is. A szász eredetű Klausenburg megnevezés feltüntetésével pedig városunk multikulturális történelmi hagyományai előtt tisztelgünk” – írja közleményében a Most csoport.
Emlékeztetnek arra, hogy a jelenlegi törvények lehetővé teszik hivatalos többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését. Arra kérik a helyi elöljárókat, cseréltessék le a jelenlegi egynyelvű helységnévtáblákat a város hagyományaihoz, jelenéhez és jövőjéhez méltó, háromnyelvű táblákra. “A Most mozgalom magyar és román nemzetiségű tagjai a nemzetek közötti egyenrangú partnerség előmozdítása érdekében a jövőben is törekedni fognak a többnyelvűség ösztönzésére.
Tevékenységünket civilként, a politikától távol maradva, békés eszközökkel kívánjuk folytatni” idézte a mozgalom bemutatkozó közleményét a kolozsvári portál.

Pin It on Pinterest

Share This