123 kilométeres élőlánccal tüntettek Baszkföld függetlenségért
A tüntetést egy tavalyi, hasonló megmozdulás ihlette, amelyet egy másik, nagyobb vagy teljes függetlenségre törő spanyolországi régióban, Katalóniában tartottak.
A tüntetést egy tavalyi, hasonló megmozdulás ihlette, amelyet egy másik, nagyobb vagy teljes függetlenségre törő spanyolországi régióban, Katalóniában tartottak.
Hetedik alkalommal vitték utasaikat a magyarországi zarándokvonatok az Erdély és Moldva határán lévő Gyimesbükkre.
Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék!
A Pünkösd a tavasz egyik legnagyobb ünnepe, ami nemcsak a néphagyományokban, de a vallási életben is igen fontos.
Szabálysértési eljárást kezdeményezett az ügyben illetékes pozsonyi járási hivatal a szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja, Dárius Rusnák ellen, amiért a férfi magyar beszédük miatt két fiatal nőt szidalmazott egy pozsonyi kávézóban néhány héttel korábban – közölte honlapján az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap vasárnap.
Óceánia hol viharfellegekkel fodrozott, hol derült-kéken ragyogó, végtelen égboltja alatt megannyi, édenkertet idéző, kisebb-nagyobb földdarab emelkedik ki a Csendes-óceán láthatártól láthatárig hullámzó, roppant víztömegéből.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel együttműködve 2014. június 7-én tartotta ünnepélyes keretek között a III. Kárpátaljai Tehetségnapot a Beregszászi Városi Művelődési Házban.
Lezárják a világörökségi Hollókő ófalujába vezető utat egy turisztikai beruházás miatt, a látványosságokat kerülőúton lehet megközelíteni keddtől június végéig – közölte a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A múlt ködéből kibontakozó kezdetek… Egyiptom első fáraója II. Ménész volt.
Legkevesebb 27 halottja van a legutóbbi esőzéseknek Dél-Kína hat tartományi szintű régiójában.
End of content
End of content