2060-ban ennyien élnek majd Szlovákiában
Mióta Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, 160 ezren költöztek a jobb fizetés reményében a szomszédos államok egyikébe.
Mióta Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, 160 ezren költöztek a jobb fizetés reményében a szomszédos államok egyikébe.
„Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?”
1994. április 27-én ünnepelték meg először A VAKVEZETŐ KUTYÁK VILÁGNAPJÁt.
Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.
Szlovákia EU-csatlakozása óta, egy évtized alatt, az országban a fogyasztói árak 39, a bérek pedig 72 százalékkal emelkedtek, miközben a gazdaság teljesítménye 49 százalékkal nőtt – derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek.
A civil szervezetek között talán a legkisebb számban művészi és irodalmi társulások fordulnak elő.
Benne lakik az istenség egész teljessége testileg, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak.
Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának, eredményeik védelmének szentelt világnappá nyilvánítja.
Ma már nehéz elképzelni, milyen fontos szerepet játszott a tévé a hetvenes-nyolcvanas években. Pedig jóval kevesebb csatorna volt, és azok sem voltak mindig érdekesek.
Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
End of content
End of content