Így él, aki boldog
Néhány hónapja az a kérdés foglalkoztat, hogy miért van a világban annyi rossz dolog.
Néhány hónapja az a kérdés foglalkoztat, hogy miért van a világban annyi rossz dolog.
Szinte nincs olyan hét, hogy Kárpátalján valahol ne fúrnák meg a megyén áthaladó kőolajvezetékeket. Legutóbb Kisdobrony közelében csapolták meg a vezetéket.
Hónapneveink latin eredetűek. Római hagyomány szerint a hónapoknak – márciustól decemberig – a városalapító Romulus király adott volna első ízben nevet.
Rájöttem, hogy az ember legtöbb problémája abból fakad, hogy nem tud kilépni önmagából.
Legalább hetven újságíró halt meg tavaly foglalkozása miatt – állapította meg közleményében az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság (CPJ).
Az Atlético Madrid fél évre kölcsönvette José Sosát a Metaliszt Harkivtól.
Volt diákokkal beszélgetve sokszor hallom, hogy örömmel térnek vissza abba az intézménybe, mely tudással és tapasztalattal vértezte fel őket.
Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
A néphagyomány szerint a szilveszteri, vagyis az óév utolsó és az újév első napjához fűződő szokások szinte teljesen összefonódtak.
A mindenkori magyar külpolitika feladata, hogy összhangot teremtsen a nemzet- és a szomszédságpolitikai szempontok között – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek adott évértékelő interjújában.
End of content
End of content