Kijevben fölszentelték az ukrán görögkatolikusok legfőbb templomát
Ukrajna fővárosába hívta a görögkatolikusokat Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek.
Ukrajna fővárosába hívta a görögkatolikusokat Szvjatoszláv Sevcsuk nagyérsek.
Szlovákiában a magyar diákklubok gólyatábort szerveznek az egyetemi tanulmányaikat ősszel megkezdő fiatalok számára.
Szlovákiában ukrajnai, romániai, moldovai és bulgáriai nőket és Vietnamból származó férfiakat fognak kényszermunkára – írja az emberkereskedelemmel foglalkozó éves jelentésében az amerikai külügyminisztérium, mellyel az aktuálne.sk hírportál foglalkozik.
A Miniszteri Kabinet közzé tette az Ukrajna és Európai Unió közötti társulási egyezmény előzetes szövegét.
Új stratégiát dolgoztatott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna és az Európai Unió (EU) közötti társulási megállapodás aláírásának megakadályozására – írta vasárnap a Zerkalo Nyegyeli című ukrán lap internetes kiadványában.
„Nem azt adta Jézus a szánkba, hogy az én mindennapi kenyeremet, hanem a mi mindennapi kenyerünket.
Nyolcvanöt embert keresnek még a mentőalakulatok a St. Thomas Aquinas nevű Fülöp-szigeteki komp balesete nyomán.
Szombaton nagyszabású ünnepségen avatják fel a Farkaslaka és Székelyszentlélek határában lévő Gordon-tetőn álló Jézus Szíve-kilátót. A beruházás civil kezdeményezésre valósult meg.
A főiskolák és egyetemek falain belül úgynevezett hallgatói önkormányzatok (HÖK) működnek, amelyek a diákok önmegvalósítását segítik.
A szülőkre vágott ajtó ha újra nyílik „Alig várom, hogy elköltözzem itthonról!” „Ha kiszabadulok innen, vissza se jövök soha!”
End of content
End of content