Kárpátaljára is ellátogat a Debreceni Virágkarnevál
Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit.
Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit.
Egy hónap alatt 7 millió köbméterrel növelte a Magyarországon és Lengyelországon keresztül érkező gázimportját Ukrajna – hozta nyilvánosságra csütörtökön az ukrán állami gázszállító vállalat.
Hosszú szenvedés után 2013. augusztus 12-én, 80 éves korában elhunyt Bednai Nándor, az MTV első rendezője.
Ukrajnában az új zárjegyek bevezetése miatt szeptember 1-től drágulni fog egy üveg alkohol, átlagosan 0,167 hrivnyával, egy csomag cigaretta pedig 0,087 hrivnyával lesz drágább, közölte a ráfordítások és bevételek minisztériuma.
Henkel által forgalmazott Bref toalett-tisztító új változata két komponensből áll: az egyik kék, a másik sárga. Nemzetközi botrány lett belőle.
A magyar közmédia „Együtt az ország – Szent István ünnepén” – gondolat jegyében állította össze programját.
Csehországban és Szlovákiában húsbotrány tört ki a zaftos csirkemell miatt, amely vízzel felfújt csirkemellet takar. Népszerűsége abból adódott, hogy sokkal olcsóbban árulták.
Urunk! A régi polihisztorok helyett ma minden mellett elrohanó és semmibe bele nem bocsátkozó, elfoglalt unatkozóvá értünk.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott kikapott kedden Szlovákiában a 2015-ös Európa-bajnokság első selejtezőkörének negyedik mérkőzésén, így idén biztosan nem juthat már ki az ukrajnai kontinenstornára.
A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
End of content
End of content