Bérbe adják a munkácsi vár néhány helyiségét
A Munkácsi Városi Tanács július 26-i ülésén hozott határozata alapján pályázatot hirdettek a munkácsi vár három helyiségének bérbeadásáról.
A Munkácsi Városi Tanács július 26-i ülésén hozott határozata alapján pályázatot hirdettek a munkácsi vár három helyiségének bérbeadásáról.
Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.
Az ungvári görögkatolikus Szent Kereszt Felmagasztalása székesegyházban húsvét ünnepét követően, Isten segítségével tovább folytatták a szentély helyreállítását.
A szakemberek sokáig mítosznak tartották, hogy az alvás minősége összefügg a holdciklussal.
Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.
A határon túli magyar közösségek vezetői szerint a magyar állampolgárságot felvettek körében Szlovákiában és Ukrajnában alacsony, Erdélyben, a Vajdaságban és Horvátországban magas részvételre lehet számítani a 2014-es magyarországi választásokon – derült ki pénteken a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nemzetpolitikai pódiumbeszélgetésén.
Szlovákiában egy év leforgása alatt csaknem megduplázódtak a bankszektort sújtó adóterhek, így már a legmagasabbak az Európai Unión (EU) belül, és ha jelenlegi szintjükön maradnak, veszélyt jelenthetnek a vállalatok hitelezésére is – közölte a Szlovák Bankszövetség (SBA) abban a jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé a szervezet honlapján.
Az északi-sarki metánkibocsátás felgyorsíthatja a tengeri jég olvadását és a klímaváltozást, ami több mint 60 ezer milliárd dollárba kerül a világgazdaságnak az elkövetkező évtizedekben a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint.
Az FC Basel együttesének fiatal védője Ukrajnában folytattja karrierjét – bár a Kijev első ajánlatára még nemleges választ adott.
Feljavította Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését a ProAgro vezető mezőgazdasági elemzőcég.
End of content
End of content