Ahogy Isten lát
Megnyitotta kapuit a legnagyobb református ifjúsági találkozó.
Megnyitotta kapuit a legnagyobb református ifjúsági találkozó.
A múlt héten zajlott a 19. Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor Nagyberegen.
Térségünkben egyre több civil szervezet és egyesület alakul.
A Föld és a Hold párosa rendkívüli jelenségnek számít Naprendszerünkben.
Annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo–11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon léptek a Holdra.
Az idei évben a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar szakos hallgatói egyhetes dialektológiai és folklór terepgyakorlatukat a Nereszen-hegy lábánál fekvő Técső városában töltötték, amelynek bázisa a Técsői Református Líceum volt.
Július 18-án Ukrajnában meleg és száraz lesz az idő – közölte az Ukrán Hidrometeorológiai Szolgálat.
Alváskutatók azt találták, hogy napi rendszeres alvás hiánya károsíthatja a korai fejlődést. A károsodás mértéke a lányok esetében nagyobb, mint a fiúknál.
A világon a becslések szerint körülbelül hatezer nyelvet beszélnek, a nyelvészek ezeknek csupán töredékét írták le – nem meglepetés tehát, ha találnak még kutatni való nyelveket.
End of content
End of content